A vallási tényezők szerepe korunk fegyveres konfliktusaiban

Interkulturális és vallási különbségek a jelenkori konfliktusokban – ezzel a címmel tartottak nemzetközi konferenciát április 23-án, Budapesten a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a Konrad-Adenauer-Stiftung szervezésében az NKE Ludovika téri épületében.

A fegyveres konfliktusok ma az egész világ létét fenyegetik, nem állnak meg a határokon – mondta a megnyitón Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora.

Kincsek, titkok őrzője

Kiállítás nyílt a Mátyás-templom évszázadairól. Mátyás-templom – A budavári Nagyboldogasszony-templom évszázadai (1246–2013) címmel nyílt kiállítás április 15-én, a Budapesti Történeti Múzeum és a Budapest-vári Nagyboldogasszony-főplébánia szervezésében. A kiállítás megnyitóján a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában beszédet mondott Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek, Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes és Marosi Ernő művészettörténész, akadémikus. Az ünnepségen a Mátyás- templom ének- és zenekara közreműködött Tardy László karnagy vezényletével.

Gazdag örökség Óbudán

Az ezeréves főplébánia történetéből

 

A történelem a jelen múltba kinyújtott karja, hiába szeretné a korszellem a korábbi időket és azok emlékeit kitörölni az emlékezetből, s ezáltal fantáziátlan egysíkúságra ítélni a mában élő embereket. Az óbudai főplébánia ezer esztendőre tekint vissza, s a jubileumi évben több rendezvénnyel emlékeznek meg erről. Legutóbb, április 23-án az Óbudai Múzeumban nyílt kiállítás a plébánia utóbbi háromszáz esztendős történetéről. Miért éppen ezt az időszakot mutatják be? Erről és a kiállítás anyagáról Viszket Zoltán rendező a következőket mondja:

Buda – és ezzel együtt Óbuda – 1686-os török alóli felszabadulása után kezdődik a kiállítás anyaga, a korábbi korokról ugyanis a múzeum állandó tárlata fényesen beszél.

Ihletett, áldott pillanatok

A III. Egyházmegyei „Ki mit tud?” elődöntője Székesfehérváron

 

Immár harmadik alkalommal rendezik meg az egyházmegyei Ki mit tud?-ot Székesfehérváron. A szervezők úgy vélik, a kereskedelmi televíziókban sugárzott különböző tehetségkutató versenyek döntő többsége „nem az EMBER-ről, nem a TEHETSÉG- ről szól, hanem az üzletről. A hitből fakadó, szeretettel átadott, közzétett művészi értékek alig-alig jutnak el hozzánk. Pedig ezekre a ma emberének nagyon nagy szüksége volna.” Ezt felismerve hirdette meg a Szent István Művelődési Ház a hit évében az I. Egyházmegyei „Ki mit tud?”-ot. Az intézmény igazgatója, Jakubek Tiborné elmondta, hogy évről évre többen jelentkeznek, s ami a legfontosabb: a verseny középpontjában az Istentől kapott tehetség áll.

A felemelő szeretet bajnoka

Szent Márton tiszteletéről rendeztek konferenciát Szombathelyen

 

Via Sancti Martini – Szent Márton útjai térben és időben címmel rendezett konferenciát az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja, Szombathely önkormányzata, a Szent Márton Programiroda és a Szombathelyi egyházmegye. A tanácskozás a 2016-os Szent Márton-emlékév beharangozó rendezvénye volt.
Puskás Tivadar polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott: „Lehet, hogy Szent Márton pannonhalmán született, de Szombathelyen biztos.” Mint elmondta, azt szeretnék, „hogy Szent Mártonról mindenkinek Szombathely jusson az eszébe, Szombathelyről pedig Szent Márton”.

A cserkészet volt a menedék

Csonka Ferenc cserkész-papra emlékeztek Kővágószőlősön

 

Bensőséges közösségi esten vettünk részt március 20-án, Kővágószőlősön a Búzás Andor Művelődési Házban. De ne fussunk ennyire előre az időben! A kővágószőlősi hívek – és néhányan Pécsről – délután végigjártuk a keresztutat, amelyet Udvardy György pécsi megyés püspök vezetett Hamzau Relu plébánossal. Sokan gyűltek össze családok, fiatalok és idősebbek, akik szeretettel vették körül az elöljáróikat. A keresztvivő ministránsok átéléssel és nyitott szívvel imádkoztak, hallgatták a stációknál elhangzó meditációkat. Kicsit Rómában érezhettük magunkat. A keresztutat pedig ünnepi esemény követte: koszorúzás.

Kihasítani egy szeletet a világból, és visszaadni Istennek

A soproni Árpád-házi Szent Margit-templom az építészet mérlegén

 

A soproni Lőverekben Pápai Lajos győri megyés püspök március 1-jén szentelte fel az Árpád-házi Szent Margit-templomot. Az eseményről az Új Ember is készített riportot (március 8-ai lapszám). Évtizedek várakozása és imádsága teljesült, melyben a hívek szándékát a püspök megbízásából és támogatásával Bognár István plébános fogta össze.

Templomot építeni annyi, mint kihasítani egy szeletet a világból, és visszaadni Istennek. Az istenháza megszentelt terében az anyag eléri rendeltetésének csúcsát: hordozza a szentet. Ennél többre már nem viheti. Megfoghatóvá, láthatóvá alakítja a végtelen igazságot és a szeretetet. Épített tereink vésőként hagynak nyomot, melyet vagy érvényesnek tekintünk, vagy testidegenként fogadunk, szenvedünk el. A templom célja az örökkévaló és az időben utol érhető közti kapcsolat létrehozása, amelyben a személyes hit közösségivé, egyháziassá, sőt kozmikussá tágul. Egyszerre kétféle látásmód valósul meg: az ajándékozó Istené és a befogadó emberé.

Jövőkép

Szerzetesrendek találkozója Mátraverebély-Szentkúton

 

Több mint nyolcvan szerzetesrendből érkezett hatszáz szerzetes részvételével tartották meg a magyarországi szerzetesrendek ünnepi találkozóját és zarándoklatát április 25-én a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen. A megszentelt élet évének fő eseményén a nap kiemelt vendége, lelkivezetője és az ünnepi szentmise főcelebránsa José Rodríguez Carballo érsek, ferences szerzetes, a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának titkára volt.