A lélek és a szellem épülésére

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek nyitotta meg a XXV. Szent István Könyvhetet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szent II. János Pál pápa dísztermében május 22-én. A megnyitón Pierre Riché történészt és Szuromi Szabolcs Anzelm kánonjogászt Stephanus-díjjal tüntették ki.

Az irgalom és az imádság jegyében

A kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban május 13-án püspökké szentelték Varga Lászlót. A szentelés szertartását Erdő Péter bíboros, prímás vezette, a társszentelők Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius és Balás Béla emeritus kaposvári megyés püspök voltak. Varga Lászlót, a Kaposvári egyházmegye általános helynökét Ferenc pápa március 25-én nevezte ki kaposvári püspökké.

Az összetartozás kultúráját építette

Ahogyan Szent László az összetartozás kultúráját építette, úgy fejezi ki népeink összetartozni akarását a gesztus, hogy a Szent László-évben tartott jubileumi zarándoknapra Győrből a Partium fővárosába vitték a szent király eredetileg nagyváradi illetőségű, de a történelem viharai közepette Győrbe került fejereklyéjét. Több mint négyszázötven év után a szent relikvia most hazalátogatott.

A New Age és a mágia veszélyei

Kolozsvári ülésükön, május 3. és 5. között a család meghatározásáról szóló kormányrendelet módosítására irányuló felhívásuk mellett a New Age veszélyeire figyelmeztettek a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia (CER) tagjai. Az alábbiakban a testület nyilatkozatát közöljük.