A KATTÁRS és a Szent László-napok Győrben

Fotó: Lambert Attila

 

„Európa a legélhetőbb helyek egyike a Földön. Ennek a legfőbb oka, hogy az európai társadalom a kereszténység gyökereiből jött létre” – kezdte tájékoztatóját Székely János esztergom–budapesti segédpüspök. A KATTÁRS éppen azt szeretné megmutatni, hogy ezt az élhető emberi világot az evangéliumból fakadó hit és meggyőződés hozta létre. A hit emeli az egyes embert és a családot is a korlátai fölé. Ha a jogrendszerünk és a szokásaink mögött nincs ott az erkölcs és a hit ereje, akkor a társadalom összeomlik. Az idei KATTÁRS középpontjában a család áll, jelmondata pedig Ferenc pápa nyomán ez lesz: A család szeretete az Egyház öröme.
Napjainkban egyre kevesebb házasságot kötnek, egyre kevesebb gyermek születik, sok fiatal nem is érti, miért kötelezze el magát. A család válsága mögött egy mély emberi válság húzódik meg. A KATTÁRS szeretné megmutatni azt a titkot, amelyből a család táplálkozni tud. A magyar kereszténység történetében sok szent életű embert és családot találunk, köztük Szent Istvánt, Boldog Gizellát, Szent Imrét és Szent Lászlót. A KATTÁRS-on bemutatkoznak a Katolikus Egyház családmozgalmai. Ezek a közösségek a „pozitív deviancia” szigetei, amelyek tanúságot tesznek arról, hogy családban és hűségben élni öröm. A három nap során a családdal foglalkozó előadásokat és kerekasztal-beszélgetéseket is meghallgathatják az érdeklődők.
Veres András győri megyés püspök a Szent László-ünnep részleteiről beszélt. A győriek életében június 27. mindig is megkülönböztetett nap volt. A jubileum – a szent uralkodó trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója – alkalmából most kétnaposra tervezték a rendezvényt. A KATTÁRS tematikája is kapcsolódik Szent László személyéhez, hiszen a szent király egyúttal családfő is volt.
Az ünnepségsorozat tudományos, szakrális és szórakoztató is kíván lenni. A közreműködők mindannyian a legmagasabb színvonalat képviselik a maguk területén. Tudományos konferencia mutatja be a Szent László koponyaereklyéjén 2011-ben elvégzett vizsgálat eredményeit. A színház kedvelői Illei János Salamon király, Lászlónak foglya című történeti játékát nézhetik meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara Boldog Özséb Színtársulatának előadásában. Este, a vesperás elimádkozása után Bogányi Gergely és a Győri Filharmonikus Zenekar ad koncertet. Másnap délelőtt ünnepi hálaadó szentmise lesz az MKPK tagjai és azon határon túli püspökök részvételével, akik Szent László egykori birodalmának mai területén élnek.
Prohászka Ottokár székesfehérvári püspöktől származik a Szent László-napok jelmondata: „Lászlóban lett kereszténnyé és szentté…”, amely természetesen Magyarországra utal. „Bízom abban, hogy ez az ünnep nemcsak a Szent László iránti tiszteletet fogja növelni, hanem az emberek lelkében egy olyan, Szent Lászlótól megihletett újjáalakulást és elköteleződést eredményez, amely biztosíthatja, hogy a szent öröksége tovább éljen” – fejezte be a programsorozat ismertetését Veres András püspök.
Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész – aki a maga tervezte hangszeren játszik majd – hangsúlyozta: Szent László harcos szellemiségét megőrizni, keresztény örökségét életben tartani ma különösen fontos. Berkes Kálmán, a Győri Filharmonikus Zenekar művészeti vezetője számára Szent László személye a hősiesség, a tisztesség és a jog megtestesítője. Fűke Géza, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója elmondta, hogy a zenekar nagy szeretettel közreműködik az ünnepi koncerten. A művészek Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét, Erkel Ferenc Ünnepi nyitányát – melyben a Himnusz és a Szózat dallamai is felcsendülnek –, és Liszt Ferenc Les Préludes című szimfonikus költeményét adják elő.
Szarka Gyula Kossuth-díjas zenész, a Ghymes együttes tagja hangsúlyozta, a hagyomány tisztelete mellett annak „használatára” is figyelmet kell fordítani, a Ghymes együttes pedig mindig erre törekedett.
Ferencz Péter, a Helyes_Beat zenekar vezetője azt hangsúlyozta, hogy Istent dicsőítő zenéjükkel a keresztény értékeket és a bibliai igazságokat szeretnék közelebb vinni az emberekhez.

(A Katolikus Társadalmi Napokat június 25. és 27. között, a Szent László-napokat június 26–27-én rendezik meg. Mindkét esemény helyszíne a győri Dunakapu tér lesz.)

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .