A lélek és a szellem épülésére

Fotó: Lambert Attila

 

A megjelenteket Farkas Olivér, a Szent István Társulat (SZIT) igazgatója köszöntötte, majd Sarbak Gábor elnök bemutatott néhányat a könyvhét újdonságai közül. Kiemelte közülük Pierre Riché Oktatás és művelődés a barbár Nyugaton – 6–8. század és Szuromi Szabolcs Anzelm Az egyházi intézményrendszer története című kötetét. Idén ugyanis e két szerzőnek adta át a Stephanus-díjakat Erdő Péter bíboros, a SZIT fővédője és Spányi Antal székes­fehér­vári megyés püspök, a Stephanus Alapítvány elnöke.

Pierre Riché gazdag életművét Hervé Ferrage együttműködési és kulturális tanácsos, a Budapesti Francia Intézet igazgatója méltatta. Hangsúlyozta, hogy Riché mindig árnyalt és elmélyült módon igyekezett bemutatni a középkor élettel teli – vagy­is egyáltalán nem „sötét” – történelmét. Az 1921-ben született tudóst irodalmi kategóriában díjazták, az elismerést Török ­József, a PPKE Hittudományi Karának professzora vette át a nevében.
Bruno Esposito, az Aquinói Szent Tamás Pápai Egyetem professzora Szuromi Szabolcs Anzelmnek, a PPKE rektorának munkásságát ismertette. Mint elmondta, Szuromi Szabolcs Anzelm hívő emberként, szerzetes papként és tanárként a legmagasabb színvonalon kutatja és adja tovább másoknak az Egyház kánonjogi hagyományát. A tudóst teológiai kategóriában jutalmazták.
Erdő Péter bíboros megnyitóbeszédében rámutatott: a könyv rendkívül összetett és kifinomult kulturális közeget teremt, e könyvhét pedig alkalmat biztosít az emberek egymás közötti párbeszédére is. „Kívánom minden olvasónak, hogy a lélek és a szellem épülésére szolgáló könyvek által elmélyüljön a szeretetben, és megerősödjön a hitben” – mondta a főpásztor.
A könyvhétre ellátogató olvasókat idén közel nyolcezer kiadvánnyal, köztük mintegy hetvenhat könyvheti újdonsággal várják a kiadók. A keresztény szellemiségű könyvkiadók hagyományos sereg­szemléjét a budapesti Ferenciek terén május 27-ig kereshetik fel az érdeklődők.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .