Embertárs

Számukra szörnyű, nekünk elképzelhetetlen

Számukra szörnyű, nekünk elképzelhetetlen

Fotó: Vermes Tibor

 

Kórházi munkája mellett a magzati élettan kutatójaként és több felsőoktatási intézmény, köztük az Oxfordi Egyetem tanáraként dolgozik, valamint a Szent István Akadémia tagja. Hogyan találta meg a Katolikus Karitász keretein belül működő kárpátaljai orvos­misszió?

– Écsy Gábor atya, a Katolikus Karitász igazgatója keresett meg tavaly szeptemberben. A Tisza felső folyásánál jártak, Gyertyánligeten. Feltűnt nekik, hogy a meglátogatott magyar közösségben nem voltak szemüveges gyerekek. Ha az ott élő gyerekeknek nincs szükségük szemüvegre, az genetikai mutáció lesz, vélte bennem a kutatóorvos. Két héten belül elmentem Gyertyánligetre három másik orvossal együtt. Egy szemész, egy fogász és egy ortopéd szakorvos alkotta a csapatunkat. Elvégeztük a szükséges szűréseket, és az eredmények az európai átlagot mutatták: a gyertyánligeti gyerekek mint­egy tizenkét százaléka szorult szemüvegre. Otthon legyártattuk ezeket, és két héttel később ismét elmentünk az iskolába.
A gyerekek felvették a szemüvegeket, és elmondhatatlan boldogság tükröződött az arcukon. Megígérték, hogy mostantól jól tanulnak, könyveket olvasnak. A mi szemünknél csak a szülőké volt fátyolosabb. Így nyertem bepillantást a kárpátaljai helyzetbe. Aztán egyre jobban megismertem ezt a vidéket, és többé nem tudtam elengedni.

Mi fogta meg, mi viszi vissza újra és újra?

– A XXI. században, ebben az Európai Unióba törekvő országban XVIII. századi állapotokat találtunk. A szörnyű és az elképzelhetetlen határán mozog, ami ott a mindenna-
pok realitása.
Szörnyű azoknak, akik évtizedek óta élnek az ottani viszonyok között, és mindez elképzelhetetlen számunkra itt, Magyarországon. A gyerekek fehér köpenyest jószerivel még csak a tévében láttak.
Nem használok indokolatlanul erős szavakat, amit elmondok, az ott a mindennapi élet valósága. Az iskolákban nincs iskolaorvos, de sok településen még állandó körzeti orvos sincs. Hiányzik a fogorvosi ellátás, sokan még a fogkefét sem ismerik, fogalmuk sincs a fogmosásról. Nagyon elhanyagolt a gyerekek egész­ségi állapota. Így történhetett meg, hogy egy tizennégy éves fiatalnál mi állapítottuk meg, hogy a bal lába négy centiméterrel rövidebb. Ilyen korban már csak egy nagy műtét segíthet, holott egy születéskori szűréssel ez elkerülhető lett volna. Nem létezik a Magyar­országon megszokott terhes­gon­do­zás, és a védőnői szolgálat sem. Ha egy nő áldott állapotba kerül, van, ahol a falubeli idős asszonyok segítenek neki. A trianoni döntéssel elszakított területeken a magyarok ma még őrzik identitásukat, ápolják a nyelvüket, a kultúrájukat. Az a ragaszkodás köszön ránk, amit az irodalomból ismerünk. Ezért határoztunk úgy, hogy a legszegényebb, legrászorultabb, legtávolabbi települések magyar óvodáiban és iskoláiban elvégezzük azt a szűrést, amit itthon is megkapnak a gyerekek. Ezzel is üzenjük az ott élőknek, hogy az anyaország nem feledkezik meg róluk. A kormány nemcsak iskolát és óvodát épít nekik, hanem elküldi orvosait is a Katolikus Karitászon keresztül.

Milyen eredményeket tudhatnak már maguk mögött?

– Elsősorban a Felső-Tisza vidékének magyar lakta falvaiba megyünk. Eddig tizenkét szűrést végeztünk, közel ezerötszáz vizsgálatot hajtottunk végre. Szemész, fogász és ortopéd szakorvos utazik hét­vé­gente a rászorulókhoz a Katolikus Karitász szervezésében. Amikor visszatérünk, magunkkal visszük a segélyszervezet által beszerzett eszközöket, szemüvegeket, lúdtalpbetéteket, csípőfixálókat. Az első szűrés után egy évvel pedig mindenhova visszamegyünk, kontrollvizsgálatokat végzünk, cseréljük a kinőtt eszközöket. Ha szükséges, továbbirányítjuk a betegeket, elsősorban helyben, de ha nincs más mód, akkor megszervezzük a magyarországi kezelést. Már négy nagyobb műtétet biztosított így itthon a Karitász. Az egészségesek egy idő után elmaradnak a vizsgálatról, de jönnek helyettük az óvodába kerülő gyermekek és azok a szórványban élő magyarok, akik hallanak erről a lehetőségről. Volt olyan hétvégénk, hogy háromszáz gyerek szűrését végeztük el két or­voscsoporttal. Egész hétvégén vizsgáltunk, hétfőn pedig mind­annyi­unk­nak kezdődött a munkahét otthon. Magyar­országon egye­dülálló módon megszerveztük a medikusok misszióját is. Ötöd- és hatod­éves egyetemistákat viszünk ki magunkkal, akik a szakorvosok felügyelete mellett végzik a szűrővizsgálatokat. Ez szakmailag nagy lehetőség számukra, mert úgy szerezhetnek gyakorlatot, hogy még nincs felelősségük, hiszen mögöttük áll a szakorvos.

Az év elejétől jelen vannak a Délvidéken is. Hogyan került be a programjukba ez a terület?

– Egy kanyarójárvány miatt egy alkalommal nem utazhattunk ki Kárpátaljára szűrést végezni. Pont ekkor érkezett hozzánk a kérés, hogy menjünk majd el Szabadkára is. Mivel a csoport tagjai útrakészek voltak, így felkerekedtünk, és Szabadkán megvizsgáltuk a nagycsaládosok gyermekeit, illetve Hajdújáráson a ferencesek által fenntartott Lurkóházban nevelt hátrányos helyzetű gyerekeket. Azóta ellátogattunk már Muzs­lyára és Dreára is. A határon túli magyar gyermekek közül egész­ségügyi szempontból a kárpátaljaiak mellett a délvidékiek vannak a legnagyobb veszélyben. Délvidéken az ismeretek hiánya jelenti a legnagyobb problémát, Kárpátalján pedig ez még mérhetetlen szegénységgel is párosul. Az emberek ha tudnak is a betegségükről, azzal már nincsenek tisztában, hogy milyen életminőség- és élettartambeli következménnyel járhat például a nem kezelt magas vérnyomás vagy a cukorbetegség.

Mi ad erőt Önöknek ehhez a munkához?

– Úgy érzem, engem a Teremtő rendelt erre a feladatra. Az életem minden más területén is jelen van, tapasztalom az irányítását. Hálás vagyok azért, hogy a munkámért cserébe szeretetettel vesznek körül, és látom, hogy van értelme gyógyítani. Egy-egy ilyen szűréssel eltöltött nap igazi lelkigyakorlat számomra. Hitvallásom, hogy a szeretet kereszt nélkül értelmezhetetlen, a kereszt szeretet nélkül elviselhetetlen. Mi a tudásunkat és az időnket adjuk ezeknek a nehéz körülmények között élő embereknek. Ebben nyilvánul meg a szeretetünk, amivel segíthetjük őket a keresztjük viselésében. Kórházi gyógyítás és kutatómunka, három gyerek és nyolc unoka mellett veszek részt ebben a misszióban. Úgy érzem, amit teszek, azzal százak számára vagyok hasznos. S ha tízből csak egy mond köszönetet Jézusnak, vagy ha felnőttként majd akár csak egy is átsegít az úton egy vakot, akkor létrejön a szeretetlánc. Akkor még inkább volt értelme annak, amit tettem.

Felesége és három gyermeke is orvos. A személyes példa hatására választották a lányai is ezt a hivatást?

– A feleségem és én is sokat dolgoztunk: ügyeletek, megosztott nyári szabadság, éjszaka befutó hívások, hogy menni kell… A lányok úgy nőttek fel, hogy tanúi voltak mindennek. Láttak minket fáradtnak, kimerültnek, de azt is érzékelték, milyen boldogságot jelent számunkra ez a fárasztó és teljes embert igénylő munka. Felnőve mindhárman ezt a hivatást választották, és ma már mindannyian többgyermekes édesanyák. A felmenőink között nem volt orvos, de a fiatalok között még lehet: a most tizenhárom éves unokám már szóba hozta, hogy ő is ezt a hivatást szeretné választani.

Egy egészen más területen, a tervezett Keresztény Anyasági Központban is szerepet vállalt. Miért tartja ezt fontosnak?

– Az Irgalmasrendi Kórház és a Bethesda Gyermekkórház együttműködésével állami támogatással egy olyan központ épül, ahol nem megengedett a fogamzásgátlás és nem végeznek abortuszt. Nagy az igény erre, több ország példája is ezt mutatja. Ausztriában hat ilyen intézmény van, Németországban négy. Szükség van ilyen gyógyászati központok létrehozására, mert hibás úton indult el az emberiség, amikor beavatkozott a fogantatás rendjébe. Ennek persze gyakran gazdasági társaságok élvezik az előnyeit, érdekükben áll, hogy fennmaradjon, terjedjen ez a szemlélet.

Hogyan tervezik a kárpátaljai és a délvidéki misszió folytatását?

– A munka halad tovább a megszokott rendben, már most tudjuk, melyik szeptemberi hétvégéken leszünk úton. Az az álmom, hogy a magyar orvosok a magyar állam segítségével és a Katolikus Karitász vezényletével elvégezzék valamennyi magyarul beszélő gyermek szűrését Kárpátalján és a Délvidéken. Hogy létrehozzunk olyan, a szükséges műszerekkel és
berendezésekkel felszerelt anyasági központokat, ahol az édesanyák már a várandósság ideje alatt hallhatnák a gyermekük szívhangját, és boldogan várhatnák a baba megszületését, felkészülhetnének az érkezésére. Ha emellett még a felnőttek szűrésére, egészségügyi ellátására is volna lehetőségünk, akkor elmondhatnánk, hogy nem feledkeztünk meg a trianoni döntéssel Magyarországtól elszakított két legszegényebb területről. Számomra ez a munka azt jelenti, hogy jó magyarnak és jó orvosnak lenni. Huszonegy orvos és tizennégy medikus vesz részt a misszióban, amelyet mindenütt hálás szívvel fogadnak a határon túl élő magyarok.

Legdrágább kincsünk

Legdrágább kincsünk

Fotó: Lambert Attila

 

A somlóiak süteménnyel megrakott kosárkákkal sietnek eléjük, ismerősként üdvözlik az érkezőket. Ők Kisbérről jöttek, mégpedig gyalog, tudom meg később az egyik zarándoktól. Egyre többen gyűlnek össze a virágokkal díszített betlehemi ház előtt, a találkozási pontnál. Innen, a falu központjából indul majd a zarándokok menete az elcsendesülésre hívó sétányon át az erdőszéli kegytemplomhoz.
Sarlós Boldogasszony ünnepén járunk ebben a kis vértesi faluban. Évszázados hagyomány hívja ilyenkor a búcsúsokat Máriához, a Szorongatottak Vigasza- (Auxiliatrix Afflictorum-) kegyképhez. 1736-ban érkezett ide a Szűzanya képe a kapucinusok magyaróvári templomából, s azóta sok imát meghallgatott már a Szorongásokban Szenvedők Segítője.
A szocializmus éveiben elsorvasztott búcsú újjáélesztése a falu és az egyházmegye közös ügyévé vált. Ma már közel ezer zarándok látogat el ide a környék falvaiból és az egyházmegye távolabbi településeiről.
A kezdetekről Bedy Sándor plébános mesél: Az első alkalommal a búcsúsok számára a kegytemplom mellett felállított padokat felborogatta az éjszakai vihar. „A somlóiak ezért sátrat béreltek, ez azonban nagy anyagi megterhelést jelentett az egyházközség számára. Az önkormányzat sietett a segítségükre: sátrat vásárolt, amely nemcsak a búcsú, de a falu sok más rendezvénye számára is alkalmas helyszínnek bizonyult. A település vezetése és az Egyház között kiváló az együttműködés, mondja Pfiszterer Zsuzsanna, a zarándoklat főszervezője. A mai lakosok a XVIII. században Esterházy József gróf hívására érkezett dunai bajorok leszármazottai. Akkoriban, a paraszti étforma körülményei között még természetes módon öröklődött nemzedékről nemzedékre a nyelv és a kultúra, napjainkban azonban mindez már tudatos erőfeszítést kíván – hangsúlyozza Zsuzsa, aki germanistaként szívügyének tekinti a hagyományok ápolását.
Sarlós Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódva új küldetést fogalmazott meg az egyházmegye, amikor Spányi Antal megyéspüspök 2010-ben a búcsú életben tartásának és megújításának szándékával a településre hívta a gyermekért imádkozókat, a várandósokat és a gyermekes családokat. Az első zarándoklatra 2011-ben, az egyházmegyében meghirdetett családok évében került sor, s azóta minden esztendőben egyre több pár érkezik a búcsúra, hogy gyermekáldásért imádkozzon, vagy hálát adjon a megszületett gyermekért és a családért. Régebben szokás volt – és sokfelé ma is élő hagyomány —, hogy a hívek köszönetként fogadalmi táblákat helyeztek el a kegytemplom falain. Vértessomlón új formát találtak ennek a szép szokásnak. Hálaszívek – Zalavári Fruzsina iparművész rézből készült ezüstözött alkotásai – kerülnek a falra, rajtuk a megszületett gyermek keresztnevével és születési évével. Tavaly tizenkét szívet áldott meg és helyezett el Spányi Antal Vértessomlón, idén pedig nyolc gyermek születését köszönték a hívek Mária közbenjárásának.
Smohay András és felesége, Ágnes a hat hónapos Imréért adott hálát. A házaspár 2012 óta jár vissza Vértessomlóra. Éveken át imádkozták a gyermekáldásért közbenjárást kérő, itt megismert imát. Hét évig várakoztak Imrére. „Újra és újra beálltunk az áldást kérők sorába. Kívülről nézve reménytelennek tűnő helyzetben voltunk, hiszen a gyermektelenségnek nem volt semmi konkrét oka. Sokat hallunk a hit, a remény és a szeretet erényeiről, de a reményről valójában nem sokat tudunk. A remény ma számomra azt jelenti, hogy az emberileg lehetetlennek tűnő helyzeteket sem szabad feladni.” Nehéz időszakról számol be a házaspár, keserű csalódásokról, a kapcsolatukat megterhelő élethelyzetekről. „De közben számtalan kegyelemben volt részünk, sokan imádkoztak értünk, és a próbára tett kapcsolatunk megerősödött” – mondják.
Ezúttal is hosszú volt az áldást kérők sora. Egyesek gyerekkel a karjukon, mások könnyekkel a szemükben várták Spányi Antal áldását. „Vannak, akiket sok szenvedés ér a gyermekvárás időszakában. Sokra képes a tudomány, az Egyház is támogat bizonyos módszereket, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy hittel kell élnünk, mert az imádság csodákra képes. Ezt tapasztaltam meg itt” – mondja a főpásztor, aki maga is elérzékenyül az áldásra váró emberek láttán.
A szentmisét a kegytemplom előtt felállított sátorban mutatják be. Ide vonul a püspök vezetésével a falu főutcáján végighaladó menet. A házakat elhagyva az út a dombok között fut tovább. Festői a táj, s a látványt gazdagítják a kultúrát teremtő, mindent megszépítő emberi munka eredményének nyomai. Énekelve halad a menet. Az utolsó kanyar előtt Spányi Antal megáll, fohászt mond a díszkapu előtt, majd imádkozva lépnek be a hívek Mária kertjébe. Az út mentén mindenütt virágok. A sátorban válik igazán kézzelfoghatóvá, mit jelent a faluközösség számára a búcsú: Mária szobrát körbevéve több száz szál kardvirág díszíti az oltárt, előtte kék bársonyra helyezve fekszik a nyolc ezüstözött hálaszív.
Spányi Antal szentbeszéde a várandós Mária Erzsébetnél tett látogatásáról szól. A sok Mária-ünnep közül az egyik legkedvesebb a Sarlós Boldogasszony ünnepe – mondja. – Az Egyház két asszonyt állít elénk ezen a napon. Erzsébet és Mária sorsa különlegesen alakult, hiszen mind a ketten valami mást terveztek, mást akartak, ám Isten beleszólt az életükbe. Találkozásuk azt üzeni számunkra: az embernek törekednie kell az engedelmességre, arra, hogy fejet hajtson Isten akarata előtt. „Az isteni akaratba való belesimulás tette alkalmassá Máriát és Erzsébetet arra, hogy az Úr áldása megnyilvánuljon az életükben, és megtalálják a kiteljesedést” – mondta a főpásztor, és arra buzdította a híveket, hogy váljanak hasonlóvá a Szűzanyához, aki képes volt kimondani: „Legyen nekem a te igéd szerint.” A megyéspüspök úgy fogalmazott: a gyermek az egyik legdrágább kincsünk. „Isten ajándéka, áldása az életünkben.” Születése nem magától értetődő, nem jár az embernek a természet rendje szerint. Ezért folytonosan könyörögnünk kell a családért, hálát kell adnunk a felmenőinkért és az utánunk jövőkért, mindazokért, akik bíznak bennünk és mellettünk állnak. „Aki képes e titkok szemlélésére, az békességet és örömet talál, mert Isten meghallgatja a tiszta szívből fakadó imát, megengedi, hogy megtapasztaljuk áldását, és kész arra, hogy naponta megújítsa az életünket. Adja az Úr, hogy imáink meghallgatásra találjanak! A búcsú kegyelméből érezzük mindannyian Isten áldását, a békét, a szeretetet, a mindent megújítani képes szent reményt!” – fogalmazott a megyéspüspök.
A zarándokok nyitott lélekkel hallgatták a főpásztort. Hálát adtak, segítséget kértek, erőt merítettek a szentmiséből a hétköznapok feladataihoz, jövőjük építéséhez. A gondjaiba süllyedt ember biztatásra talált, s a közösségben átélhette, hogy az életünk ünnep, ajándék, és rajta van Isten áldása.

 

Mosógép apró adományokból

Mosógép apró adományokból

Hat hónap alatt több száz jó szándékú online vásárló apró adományából több mint hatszázezer forint gyűlt össze a Magyar Máltai Szeretetszolgálat „Kerekítsd fel!” elnevezésű programjában a budapesti Miklós utcai hajléktalanszálló javára. Az összegből ipari mosógépet vásároltak.
A „Kerekítsd fel!” programot online kereskedőházakkal együttműködve indította el a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Ennek keretében a Gemini Duo webáruház és a segélyszervezet együtt hirdette meg a „Tisztaság és méltóság a hajléktalan embereknek” projektet, amelynek során a webáruház vásárlói 2017. szeptember 7. és 2018. március 31. között élhettek a vásárlásuk végösszegének felkerekítésével, s az így keletkezett „borravalóval” hozzájárulhattak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat fedél nélkül élő emberek számára fenntartott mosodájának fejlesztéséhez. A gyűjtési időszak végére a webáruház vásárlóinak jóvoltából 603 ezer forint gyűlt össze.
A Budapest III. kerületében, a Miklós utca 32. szám alatt működő Gondviselés Háza Hajléktalanok Éjjeli Menedékhelye és Nappali Szociális Centrum rendkívül sokrétű támogatást kínál a bajba jutott embereknek. Az épület földszintjén hajléktalanok nappali melegedője működik mosási és fürdési lehetőséggel, valamint egyéni tanácsadás és szociális ügyintézés is segíti a rászorulókat. A mosoda helyiségében esténként női krízisszálló működik, ahová elsősorban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat utcai gondozószolgálatai helyeznek el bajba jutott, utcára kényszerült nőket.
A házban működő másik nagyobb intézmény a Gond­viselés Háza Hajléktalanok Éjjeli Menedékhelye, amely speciális abból a szempontból, hogy a napközbeni benttar­tóz­kodásra is lehetőséget nyújt, ha a hajléktalan személy munkarendje vagy egész­ségügyi állapota ezt igényli. Férfiak, nők és párok számára is vannak itt szobák. A kerületben tevékenykedő két utcai gondozószolgálat munkatársai is innen indulnak napi útjukra, hogy segítsék az utcán élőket, s emellett a házon belüli fogadóóráikat is ebben az épületben tartják. A mosoda kiszolgálja a nappali melegedőbe betérő hajléktalan embereket is. A ruházat tisztítását ipari mosó- és szárítógépekkel végzik. A „Kerekítsd fel!” program támogatásával az intézmény lecserélhette az egyik javíthatatlanná vált ipari mosógépet. Az új gép 730 ezer forintba került. Az összeg legnagyobb részét a program keretében összegyűlt pénzadományokból, a fennmaradó részt pedig a szeretetszolgálat saját költségvetéséből fedezték.
A mosoda hétfőtől szombatig, heti hat napon keresztül fogadja az utcán élő embereket, vasárnap az épületben működő éjjeli menedékhely lakói moshatnak itt. Így hetente körülbelül negyven-ötven adag ruhát mosnak és szárítanak a gépekben, ez havonta mintegy 1200–1500 adag ruha mosását jelenti. A hajléktalan emberek a mosás idejét általában arra használják, hogy megfürödjenek. Ehhez a tisztálkodószereken kívül törölközőt és fürdőköpenyt is kapnak, így az éppen viselt ruháikat is ki tudják mosni. Jellemzően a környező kerületekben élőket szolgálja az intézmény, de gyakran érkeznek ide hajléktalan emberek Budapest más területeiről, sőt az agglomerációból is.

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

A szentté avatásra várva keresik Jerzy Popiełuszko leveleit

A szentté avatásra várva keresik Jerzy Popiełuszko leveleit

A projektet Popiełuszko – emlékezem címmel hirdették meg. A gyűjtéssel kapcsolatos felhívást a Kosztka Szent Szaniszló-templom plébánosa, Marcin Brzeziński írta alá.
Jerzy Popiełuszko elsősorban a Varsó környéki Mazóvia vidékével és a Varsó-Prágai Egyházmegye plébániai közösségeivel került kapcsolatba, hiszen itt végezte papi szolgálatát. Ezeken a helyeken mindenütt élnek olyan emberek, akik emlékezetükben őrzik alakját.
„Nemcsak eredeti dokumentumokat fogunk gyűjteni, hanem másolatokat is, hogy az értékes házi archívumok ne csorbuljanak. Az emlékek a Boldog Jerzy Popiełuszko Dokumentációs Központ gyűjteményébe kerülnek, esetleg a múzeumi kiállítást is gazdagíthatják. Elérhetővé tesszük őket a kutatók és a Popie­łuszko kultuszát terjesztő személyek számára. Az összegyűjtött anyagok továbbá egy speciális virtuális emlékmúzeumban is megtekinthetők lesznek. Ilyen jellegű tevékenységet korábban nem végeztünk” – mondják a szervezők.

Jerzy Popiełuszkót 2010. június 6-án avatták boldoggá, a varsói Piłsudski téren bemutatott szentmise keretében. Jelenleg folyamatban van szenttéavatási eljárása.
2015. szeptember 14-én a Párizs melletti Cré­teil székesegyházában ünnepélyesen lezárult a Boldog Jerzy Popiełuszko közbenjárásának tulajdonított csodás gyógyulás vizsgálati eljárása.
A szentmisét követően Bernard Brien atya mesélt az esetről: 2012. szeptember 14-én egy haldokló leukémiás beteg, François Audelan mellett imádkozott. Korábban Lengyelországban járt, és Varsóban ellátogatott Popiełuszko atya sírjához. Megismerte a lengyel vértanú élettörténetét, és megállapította, hogy ugyan­abban az évben és ugyanazon a napon született, mint ő. Miután hazatért Franciaországba, Popiełuszko kultuszának buzgó terjesztője lett.
Az említett napon a francia pap a betegek szentségének kiszolgáltatása után elővette Popiełuszko atya fényképét, és így imádkozott a haldoklóért. Az imába bekapcsolódott a beteg felesége és egy lengyel apáca, Rozalia Olienacz is. Miután Brien atya elment, a beteg kinyitotta a szemét, és azt kérdezte a feleségétől: „Mi történt?” A következő napokban az orvosok több alkalommal is alaposan megvizsgálták, de a leukémiának nyomát sem találták nála. Hazaengedték a kórházból, visszatérhetett a családjához. Jelenleg a Vatikánban vizsgálják az esetet.
A boldoggá avatott lengyel vértanú pap életét és kultuszát bemutató múzeum és dokumentációs központ (http://muzeum­kspopi­elusz­ki.­pl) a Boldog Jerzy Popiełuszko-szentély mellett található, a varsói Żoliborz kerületben.

Forrás és fotó: Ekai.pl
Fordította: Koncz Éva

Kapcsolatokban élünk vagy „online vagyunk”?

Kapcsolatokban élünk vagy „online vagyunk”?

Miért fog el bennünket mégis a félelem, amikor észrevesszük, hogy a gyermekünk nem tud elszakadni a monitortól, nem akar enni, nem akar aludni, hogy a tanulásról ne is beszéljünk? A barátait csak a chaten keresi, jobb esetben a videojátékok összehozzák őket. Normális ez? Vagy tényleg mi vagyunk rugalmatlanok, elmaradottak, vészmadarak? Sajnos nem…
De mit tehetünk az online világ térnyerése ellen? Hiszen gyerekeink már a leckéjüket is így kapják az iskolában! Az óvodások különböző „alkalmazásokkal” hencegnek ugyanolyan természetességgel, ahogyan annak idején matchboxaikkal vagy hajas babáikkal dicsekedtek azonos korú társaik.
A számítógépnek és az okoseszközöknek természetesen nem csak káros hatásaik vannak, sőt, hihetetlen nagy segítséget jelentenek az információközlés és -tárolás meg­annyi területén. Előnyeik közé tartozik például, hogy alkalmazásuknak köszönhetően javulhat a mintafelismerés, a szem–kéz koordináció, az elemzőkészség, és valamelyest a reflexek is. Ezt ma már senki nem vitatja. Ugyanakkor kevesen veszik figyelembe, hogy a számítógép-használat csak abban az életkorban járhat valós előnyökkel, amikor már kifejlődött az idegrendszer, a döntésképesség, az érzelmi intelligencia.
Érdemes kissé közelebbről is megvizsgálni, milyen veszélyeket rejt a képernyő és a virtuális világ a gyermekek számára. Sajnos e téren csupán kutatási eredményekre utalhatunk, de már ezek is felszólító erejűek, olykor szinte sokkolónak mondhatók.
A legnagyobb gond az, hogy még nem tanultuk meg, hogyan lehet megfelelő mederben tartani ennek a technikai vívmánynak a használatát. A számítógéppel való „barátkozást” semmiképpen sem szabad korai életkorban elkezdeni, például óvodáskorban vagy még korábban. A legnagyobb veszélyt ugyanis éppen a fejletlen idegrendszer és a képernyő találkozása jelenti.
A vibráló kép, a gyors és egyre erősödő stimulusok, a feldolgozhatatlan mennyiségű információ – majd az életkornak nem megfelelő tartalmak – pontosan olyan hatást váltanak ki az agyban, mint a droghasználat. Nem véletlen, hogy a monitort digitális kokainnak is nevezik, és vannak országok, ahol büntetik a szülőket, ha nem korlátozzák kisgyermekeik képernyőhasználatát. Az okoseszközök visszafordíthatatlan, maradandó károsodást okozhatnak a fejlődő idegrendszerben – állítják a kutatók. Nem most ismertük fel ezt a problémát, ennek ellenére még az egészségügyben sem létezik ezzel kapcsolatos egyértelmű állásfoglalás, nemhogy a nevelés területén. Már 2000-ben megjelent egy tanulmány, amelyet az USA-ban széles körben elismert professzorok, orvosok, pszichiáterek, pedagógusok, tudósok és gyermekjóléti szakemberek nemzeti tanácsadó testülete, a Szövetség a Gyermekekért szervezet tett közzé. A gyerekkorban használt számítógépek kritikus vizsgálata címmel megjelent írásban közreadott ajánlások és állásfoglalások már önmagukban is elegendőek lennének ahhoz, hogy sürgősen újragondoljuk a számítógéppel kapcsolatos jelenlegi gyakorlatunkat. Sőt, talán így, tizennyolc év elteltével ideje volna félreverni a harangokat, hiszen a dokumentumban foglaltak még mindig aktuálisak!
Íme a tanulmány néhány részlete:
– Az információs technológiai cégek hozzák nyilvánosságra azokat a veszélyfaktorokat, amelyeknek ki vannak téve a termékeiket használó gyermekek.
– Készíttessenek felmérést a számítógépek gyerekekre gyakorolt fizikai és érzelmi hatásairól, illetve az azok következtében kialakuló fejlődési kockázatokról.
– Elengedhetetlen a gyerekekre káros vagy számukra haszontalan technológia reklámjának betiltása.
– A mozgássérültség speciális eseteit kivéve átmenetileg azonnal tiltsák be az információ- és kommunikációtechnológiai (IKT-) eszközök további használatát az óvodákban és az iskolák alsó tagozatán.
– Otthon és az iskolában kerüljenek újra a nevelés középpontjába az egészséges gyermekkor legfontosabb tényezői: az erős kötődés a gyerekekre odafigyelő felnőttekhez; a spontán, kreatív játékra szánt idő; az olyan tananyag, amely gazdagon épít a zenére és más művészeti ágakra; a hangos olvasás; a mesemondás és a költészet; a ritmus és a mozgás; a főzés, az építés és a különféle kézműves-foglalkozások; a kertészkedés, valamint más, közvetlenül a természethez és a való világhoz kapcsolódó tevékenységek (idézi N. Karda­ras).
Az eszközfüggés a tanulmány megjelenése óta eltelt évek során klinikai rendellenességgé, mintegy járvánnyá fajult, ám az utolsóként idézett bekezdés még mindig felkínálja a megoldás lehetőségét, ha kellőképpen komolyan vesszük a figyelmeztetést.
Érdemes odafigyelni arra a tényre is, hogy akik a legjobban ismerik ezeket az eszközöket – a feltalálóik, a fejlesztők és a részvényesek – milyen egységesen és következetesen képviselik az „IKT-mentes gyermekkor” elvét: a Szilícium-völgy kutatói úgynevezett fertőzéssel nem érintett iskolákba járatják a gyermekeiket, és tizennégy éves korig otthon sem adnak a kezükbe okos­esz­közöket. A Facebook kidolgozói pedig nemrégiben nyilvánosan is bocsánatot kértek találmányuk beláthatatlan következményei miatt.
Az életkornak nem megfelelő, illetve a túlzott géphasználat ugyanis pontosan az egészséges fejlődéshez elengedhetetlenül szükséges képességek természetes kialakulását zavarja vagy akadályozza, sok esetben egyenesen károsítja a gyermekeket. Legjobb, ha hároméves korig szinte egyáltalán nem találkozik a kisgyermek a monitorral. Óvodáskorban legfeljebb napi fél óra ellen­őrzött képernyőhasználat javasolható. Kisiskolásként tizenkét éves korig – a tartalom megfelelő szűrésével – maximum napi egy óra ellenőrzött monitorhasználat elfogadható (ez a képernyőn nézett mesét is magában foglalja), és a gyermekkor további részében is csak lassan, fokozatosan és korlátok között tartva javasolható a számítógép-használatra szánt idő növelése.
A képernyőhasználat már önmagában is kockázatot hordoz, a virtuális játékok és a közösségi média térhódítása pedig függőség kialakulását okozhatja. (Erről részletesebben a cikk folytatásában olvashatnak majd.)
Védelmet csakis a valós élmények, az igazi kihívások, veszélyek és örömök jelentenek, amelyeket a gyermek a természetben, a számára fontos személyekkel, barátokkal, testvérekkel együtt él meg. Ehhez együtt eltöltött időre, mégpedig lassan járó, vidám-szomorú időre van szükség. Ahogyan Micimackó mondja:
– Pont jókor jössz, mert ez a nap legjobb része.
– Melyik az a rész?
– Az, amikor te meg én mi leszünk.
A számítógép nem képes ilyen élményt nyújtani.

 

Ifjúsági találkozó Máriagyűdön

Ifjúsági találkozó Máriagyűdön

Fotó: Pécsi Katifi

 

A rendezvényt idén június 29. és július 1. között tartották. A szombati főelőadáson mintegy százhetvenen vettek részt. Pénteken délután szentmisével és ismerkedéssel kezdődött a 36. Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó. Számos résztvevő a Pécsi Egyházmegye határain túlról, az ország valamely távoli pontjáról érkezett.
Szombaton délelőtt a szexualitásról mint Istenhez vezető útról tartott előadást Hodász András budapesti lelkipásztor, egyetemi lelkész. A humorral fűszerezett interaktív beszélgetés sokakat vonzott a máriagyűdi kegytemplom melletti imaudvarra. Az előadó a szerelem és a párkapcsolat lelki vonatkozásai mellett a testi intimitásról is nyíltan beszélt. A tőle megszokott stílusban figyelmeztette a fiatalokat a világ szerelemmel kapcsolatos tévedéseire, és beszélt azokról az életszakaszokról is, amelyeken a pároknak még a házasságkötés előtt át kell menniük. Arra bátorította a résztvevőket, hogy merjenek ismerkedni és közeledni egymáshoz, hiszen csak így tudnak kapcsolatot teremteni egymással. A már párkapcsolatban élőket pedig arra buzdította, hogy ha szükséges, időben kérjenek segítséget szakemberektől, a lelkivezetőjüktől, hiszen a válások jelentős része megelőzhető lenne.
A délutáni műhelyek is a párkapcsolatról szóltak. A kreatív műhely résztvevői kézműves alkotásokban jelenítették meg érzéseiket. A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola hallgatói és tanárai két szent, Imre és Mária Magdolna alakját állították a középpontba, Nagy Péter és felesége szituációs gyakorlatokkal segítették feloldani a párkapcsolati kommunikációs problémákat, Kiss Brigitta Pure-műhelye pedig a nőiesség kérdésével foglalkozott. A párválasztással kapcsolatban a pécsi Antiochia közösség vezetői vetettek fel megfontolandó gondolatokat, és a NaPro módszerről is hallhattak előadást a fiatalok.
Szombaton este Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatott be szentmisét a kegytemplomban. Homíliájában Sarlós Boldogasszony ünnepének, Mária és Erzsébet találkozásának jelentőségéről beszélt. Hangsúlyozta: Isten új módon mutatja meg magát ennek a két mélyen vallásos embernek a találkozásában, Isten tervét kutatják az életükben.
Saját jövőnkről gondolkodva is azt a méltóságot kell felfedeznünk az életünkben, amely Istentől származik. Kapcsolatunk Jézussal óriási ajándék. Nemcsak ismerjük őt, s igaznak, életet mentőnek, szabadságra vezetőnek tartjuk a tanítását, hanem döntést hoztunk mellette: a beavató szentségekben mintegy beléoltódtunk. Megkaptuk azt a méltóságot, hogy belőle élhetünk, olyanokká válhatunk, mint Krisztus, aki nekünk adja a Szentlelkét – mondta a főpásztor.
A szentmise végén Nagy Norbert egyetemi lelkész, ifjúsági referens átadta a megbízatását Berecz Tibornak, aki augusztus elsejétől átveszi a Pécsi Egyházmegye Ifjúsági Referatúrájának vezetését.
A fiatalok este a kiengesztelődés útján jártak, majd zenés szentségimádáson vehettek részt.
Vasárnap ismét érdekes beszélgetés indította a napot: a Pécsi Egyházmegye papnövendékeinek és idén felszentelt áldozópapjainak tehettek fel kérdéseket a jelenlévők, majd az újmisés atyák szentmisét mutattak be.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Az új pápai nuncius korábbi kapcsolata a magyar közösséggel

Az új pápai nuncius korábbi kapcsolata a magyar közösséggel

Michael August Blume 1946. május 30-án szü­le­tett az amerikai South Bendben. A százezer lakosú város Indiana állam északi csücskében, a Michigan-tótól ötven kilométernyire fekszik. Az itt letelepedett magyarok 1900-ban alapították meg első egyházközségüket, a Szent István-plébániát, amelynek egykori plébánosa, Horváth Lőrinc 1916-ban új miséző­helyet építtetett Magyarok Nagyasszonya titulussal. Az új templomot 1921-ben emelték plébániai rangra, 1927-ben pedig megnyílt szomszédságában a Magyarok Nagyasszonya-iskola, ahol az Isteni Szeretet Leányai Kongregáció nővérei oktattak.
A Magyarok Nagyasszonya-plébánia ma is álló temploma 1949-ben épült, freskóit Prokop Péter pap festőművész készítette 1961–62-ben. E plébánia közösségéhez tartozott és a Magyarok Nagyasszonya-iskola diákja volt Michael August Blume, vagy ahogyan egykori plébániáján emlegetik: Mike atya.
1960-ban fejezte be tanulmányait a Magyarok Nagyasszonya-iskolában, majd – környezete megdöbbenésére – Ohióba, az Isteni Ige Társasága, azaz a verbiták perrysburgi kisszemináriumába jelentkezett. A tizennégy éves fiú a népszerű amerikai katolikus hetilapban, az Our Sunday Visitorban bukkant rá a verbiták hirdetésére, amelyben a rend tagjai sorába hívta a szerzetesi és misszionáriusi szolgálat iránt érdeklődő fiatalembereket. Michael úgy érezte, hivatása támadt: elküldte jelentkezését a hirdetésre, néhány nappal később pedig a verbita rend képviselői felkeresték a családot.
Michael August Blume-ot 1972. december 23-án szentelte pappá a Magyarok Nagyasszonya-templomban Joseph Robert Crowley, a Fort Wayne-South Bend-i Egyházmegye segédpüspöke. 1974-ben Blume megkezdte misszionáriusi szolgálatát Ghánában: az első nyolc évet Cape Coastban töltötte, ezt követően kisebb városokban tevékenykedett, majd hét évet Accrában, az afrikai ország fővárosában szolgált. Két ciklus erejéig a verbiták ghánai, valamint togo-benini tartományának elöljárója is volt.
Az Afrikában töltött évek alatt Blume a Pápai Gergely Egyetemen licenciátust szerzett fundamentális teológiából. Tizenhat évi misszionáriusi szolgálatot követően Rómába hívták, ahol eleinte a verbita generális tanács titkáraként működött, majd az Elvándorlók és Úton Lévők Lelkipásztori Gondozásának Pápai Tanácsa titkára lett.
Rendszeresen publikált cikkeket a menekültkérdésről. Gyakran kelt útra, járt Ázsiában, Afrika számos országában, a Fülöp-szigeteken és Albániában. Több alkalommal is tagja volt annak a delegációnak, amely a Szentszéket képviselte az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságánál. 2004-ben hazánkba is ellátogatott, részt vett a máriapócsi kegykép harmadik könnyezésének 100. évfordulója alkalmából meghirdetett jubileumi év megnyitásán.
Michael August Blume-ot 2005. augusztus 24-én XVI. Benedek pápa Togo és Benin nunciusává nevezte ki. 2013-ig képviselte a Szentszéket e két afrikai országban, majd Ugandában szolgált egészen 2018-ig.

Forrás és fotó: OurLadyofHungary.org
Fordította: Benke Zsuzsa

Úristen fegyverével harcolunk a rossz ellen

Úristen fegyverével harcolunk a rossz ellen

A zarándokcsoportok reggel nyolc órától érkeztek buszokkal és személyautókkal, de olyanok is akadtak, akik gyalogosan jöttek, nagyobb távolságot téve meg a kegyhelyig.
A találkozó helyszínén egész nap volt véradási lehetőség, a Ferences Galériában pedig a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére rendezett, A legnagyobb szeretet című gyermekrajz-vándorkiállítást tekinthették meg az érdeklődők. A rendezvényen képviseltette magát a Váci Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészség, a Váci Egyházmegye Sajtószolgálata és a Váci Egyházmegyei Karitász is. Akik pedig a lelki útravalókon kívül kegytárgyat is szerettek volna hazavinni, azok részére több sátorban kínáltak portékát.
A találkozóra hallássérült hívek is érkeztek. A Váci Egyházmegyében folyamatosan erősödik a hallássérültek pasztorációja. A találkozón jeltolmács fordította nekik a programok során elhangzottakat, és egész nap a rendelkezésükre állt egy külön helyiség.
Az ünnepi programot a Vox Mirabilis kamarakórus hangversenye nyitotta meg, majd Orosz Lóránt OFM kegyhelyigazgató Jelek a liturgiában című katekézise hangolta rá az egybegyűlteket a szentmisére, amelyet Beer Miklós váci megyéspüspök mutatott be több paptestvérével együtt.
A főpásztor szentbeszédében a küldetéstudatról beszélt. Így fogalmazott: „Mi küldetésünkként együtt folytatjuk Jézus szeretetének szolgálatát.” A kegyhelyet és a találkozót is forrásnak nevezte, utalva a közelgő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jelmondatára: „Minden forrásom belőled fakad”. Beer Miklós azért fohászkodott, hogy a Szentlélek megerősítő ajándéka által mindenki képes legyen Jézus szándékainak megvalósítására a maga egyházközségében.
„Jézus megígérte, hogy nem hagy magunkra, és alkalmassá tesz bennünket arra, hogy édesanyja oltalma alatt közvetítői lehessünk Isten szeretetének. »Ti vagytok a föld sója, a világ világossága« – Jézus így küld bennünket, és így kell jelen lennünk a világban” – buzdította az egybegyűlteket a főpásztor, majd egy ismeretlen szerzőtől idézve arra világított rá, hogy bár a keresztény ember hétköznapi szokásai sokban hasonlítanak másokéihoz, értékrendjét az isteni szeretetnek kell áthatnia: „Mi úgy vagyunk a világban, mint lélek a testben.”
A küldetéstudatról szólva Beer Miklós felsorolta az elmúlt tizenhárom év egyházmegyei találkozóinak helyszíneit – Nógrádsáp, Mende, Ludányhalászi, Taksony, Vác, Szolnok, Piliny, Pásztó, Galgahévíz, Dunavarsány, Nagyoroszi, Vecsés, Csév­haraszt. Valamennyi alkalomról felidézte egy-egy személyes élményét, és köszönetét fejezte ki azért a fogadtatásért, amellyel az egyház­köz­­ségek megmutatták, hogy a legnagyobb szeretettel készültek a találkozókra.
A megyéspüspök beszéde végén az Eucharisztiáról mint lelki táplálékról szólt, Szent II. János Pál pápa gondolatát idézve: „Legyünk tudatában annak, hogy Jézus táplálni akarja bennünk a krisztusi, az istengyermeki életet a kenyér és a bor titka által.” Homíliáját egy reményt adó gondolattal fejezte be: „Soha ne mondjátok, hogy van olyan nehéz­ség, amit nem lehet megoldani. Mi nem a magunk erejével, hanem az Úristen fegyverével harcolunk a rossz ellen.”
A szentáldozást szentségi körmenet követte. A liturgia után került sor a vándorzászló átadására, amelyet Orosz Lóránt kegyhelyigazgató vett át és őriz meg.
Az ebédet a Dűvő népzenei együttes koncertje követte, majd közös litánia zárta a találkozót, ám ezután is sok zarándok időzött még a kegyhely különböző pontjain: a Mária-szobornál, az oltár előtt, a forrásnál – imádkozva és elmélkedve.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

1 / 58123...Utolsó