Embertárs

Damaszkuszba látogatott Kocsis Fülöp érsek-metropolita

Damaszkuszba látogatott Kocsis Fülöp érsek-metropolita

A kis híján nyolcmillió forintnak megfelelő összeget gyermekprogramokra, gyermekek orvosi ellátására, valamint egy, a háborúban megrongálódott gö­rög­kato­likus iskola felújítására fordítja a damaszkuszi melkita görögkatolikus patriar­ká­tus.
Az adományok átadása után Jusszef Abszi (I. József) pátriárka fogadta az érsek-metropolitát. Tavaly júniusban már találkoztak, amikor Kocsis Fülöp Szíriába látogatott, de Jusszef Abszi akkor még nem volt pátriárka.
A találkozón Kocsis Fülöp beszámolt az adománygyűjtésről és a magyarországi Gö­rög­katolikus Egyház fejlődéséről. A pátriárka érdeklődött Magyarország menekültpolitikája iránt, megvitatták a menekült keresztények helyzetét, és beszéltek a melkiták menekülteket segítő missziójáról is. Kocsis Fülöp a mária­pócsi Istenszülő-kegykép másolatán kívül átadta a pátriárkának azt a könyvet is, amelybe a magyar görögkatolikusok üzeneteket írtak szíriai testvéreinknek.

Szöveg és fotó: Király András/Hajdúdorogi Főegyházmegye

Német László püspök köszöntötte a Szentatyát a nemzetközi ministránstalálkozón

Német László püspök köszöntötte a Szentatyát a nemzetközi ministránstalálkozón

Fotó: Vatican News

 

„Európában ma csaknem mindenütt békében élünk. Nagyon gyakran úgy fogadjuk el ezt a békés állapotot, mint teljesen normális, szinte magától értetődő tényt. Milyen szép lenne, ha a békés élet a világ minden táján ilyen természetes volna! Sajnos azonban békében élni a világ számos térségében csak vágy, mély sóvárgás.
Mindannyiunk szívében ott él a vágy a békés életre. Ez az előfeltétele a jó és teljes életnek. Szeretnénk komolyan venni ezt a béke iránti vágyat, amely szívünkben és mások szívében él, s szeretnénk bátran követni e szándékunkat. Ahhoz, hogy ezt tegyük, szükségünk van olyan nyílt szívekre, akik értékelik a különbözőségeket, akik szeretetteljesen találkoznak olyan emberekkel, akik másmilyenek és másképpen gondolkoznak. Itt, Rómában megpróbáljuk gyakorolni annak művészetét, hogy szívünket bátran nyitva tartsuk a találkozók során az imában, a közös játékban és az Eucharisztiában, amelyben intenzíven arra törekszünk, hogy megtapasztaljuk Isten irántunk és minden ember iránt való végtelen szeretetét. Így itt, Rómában akarjuk megtenni kis lépéseinket a világ békéje felé.
A békét keresni kell, mert nincs mindig jelen. Úgy építjük a békét, ha nyílt szívvel elkötelezzük magunkat felebarátunk érdekében. Ám ez nem könnyű, ezt látjuk már a családban, az iskolában, a ministránscsoportokban is, amikor ki vagyunk téve a kísértéseknek, amelyek elválasztanak bennünket felebarátunktól. De a vágy továbbra is bennünk marad. Arra kérem, Szentatya, bátorítson bennünket, hogy félelmeink helyett több helyet adjunk inkább a béke iránti vágyunknak.
A nyitott szív tapasztalatát akarjuk hazavinni magunkkal családunkba, iskolánkba, barátainknak és rokonainknak. Szilárdan hisszük, hogy békevágyunk kis köreinkből eljut az egész társadalom széles rétegeibe. Világunkat olyan hellyé akarjuk tenni, ahol békésen és jól élhetünk együtt. Mert egy ilyen világban Isten is szívesen van otthon.
Elhoztuk önnek, Szentatyánk, az ajándékokat, amelyeket szeretnénk bemutatni most, közös esténk kezdetén. Az első egy zarándokkarkötő, különböző kis kitűzőkkel – ezek a színes közösségünket jelképezik: a mi szeretetközösségünket önnel, Szentatyánk.
A második egy zarándokkendő, rajta zarándoklatunk mottója: »Keresd a békét, és járj a nyomában!«. Az öné az egyetlen fehér kendő. Személyesen önnek készítettük. Tudjuk, milyen sokat tesz a világ békéjéért. Csodálattal tekintünk bátor és mindig konkrét lépéseire. Ez biztosan nem mindig könnyű. Ezzel a kendővel meg akarjuk ígérni önnek, hogy imádkozunk önért, hogy mindig megtaláljuk a helyes utat és a helyes szavakat a világ békés jövőjéért. Fogadja el most, Szentatya, az ajándékokat a ministránsok kezéből, akik az Amerikai Egyesült Államokból, Németországból és Ukrajnából érkeztek. Ezzel erőteljes jelét kívánjuk adni annak, hogy békében akarunk élni egymással. Szentatya, most szeretnénk folytatni az önnel való találkozónkat a béke jegyében – mondta beszédében a püspök.”

Aki megőrzi Isten igéjét

Aki megőrzi Isten igéjét

Fotó: Merényi Zita

 

Évszázadok óta ezrek és ezrek érkeznek erre a búcsúra, hiszen mindig a dél-alföldi katolikus közösségek egyik legjelentősebb ünnepe volt. A szeged-alsóvárosi ferencesek templomát 1503-ban Havas Boldogasszony tiszteletére szentelték fel. A mellette álló kolostorépülettel ez a mai Magyarország második legnagyobb középkori eredetű egyházi épületegyüttese, a hazai gótikus építészet egyik legszebb műve.
Havas Boldogasszony története az Egyház szívébe, Rómába vezet. Egy legenda szerint Krisztus után 350 körül Libériusz pápának és egy János nevű patríciusnak ugyanazon az éjszakán jelent meg álmában a Szűzanya, és mindkettejüket arra kérte: ahol Rómában másnap havat látnak, ott építsenek templomot a tiszteletére. Augusztus 4-e volt ekkor. Télen sem gyakran havazik az Örök Városban, hát még nyáron! Másnap azonban az Esquilinus dombon egy templom alaprajzát jelölte ki a csodálatos hóesés… A pápa és a patrícius összefogott, és megépült a mai Santa Maria Maggiore-bazilika őse, az Egyház pedig azóta Havas Boldogasszony ünnepét tartja augusztus 5-én. Talán nem is fontos, mi az igazság, a történelmi tény, hiszen valójában III. Szixtusz pápa (432–440) rendelte el a templom építését az efezusi zsinat (431) emlékére és annak a zsinati dogmának a tiszteletére, mely szerint Mária „Theoto­kosz”, azaz Istenszülő. A ferencesek a XV. században érkeztek Szegedre, ahol nem sokkal később a törökkel találták szemben magukat. Az itt élő katolikusokat a ferences barátok tartották meg a hitükben. A szegedi ferences templom a Napbaöltözött Asszony temploma. Európa-szerte, így hazánkban is a XVII. században indultak meg az e Mária-ábrázoláshoz köthető zarándoklatok. A kultusz terjedésének példája a csíksomlyói kegyszobor is. A Napbaöltözött Asszonyt szimbólumnak tekintették: a keresztény Európa törökök feletti győzelmét látták benne. A hagyomány, a legenda nem csupán Rómát lengte körül, hanem Szegedet is: az eredetlegenda szerint a Máriát ábrázoló alkotást egykor a templom környékén lévő Csöpörke-tóba rejtették el a török elől; egy katona találta meg évekkel később, csodás módon sértetlenül. Ez hát a magyarázata annak, hogy az augusztus eleji szeged-alsóvárosi búcsú az évszázadok során fontos vallási ünneppé, a Szegedről elszármazott családok találkozási alkalmává is vált.
Az idei esztendő két búcsúi napján szentmisét celebráltak többek között a rózsafüzér-társulatokért. A szertartást Gyulay Endre nyugalmazott püspök mutatta be. Emellett imádkoztak a hivatásokért, s görög­katolikus liturgiát, keresztútjárást és szentségimádást tartottak a kolostorkertben. Szentmisét mutattak be az édesanyai és az édesapai hivatásokért is. A vasárnapi ünnepi liturgiát a templom előtti téren tartotta Udvardy György pécsi megyéspüspök. A szentmise elején köszöntötte a búcsú résztvevőit, és hangsúlyozta, hogy az ünnep Mária tisztaságára, istenanyaságára figyelmeztet minket. Mint mondta, a Szűzanya semmi mással össze nem hasonlítható szerepet tölt be Egyházunk életében, s ugyanígy mi is semmi mással össze nem hasonlítható oltalmat, segítséget kapunk tőle a lelki életünkben. Mária édesanyánk és oltalmazónk egy személyben. Ez az ünnep Isten ajándéka – fogalmazott a főpásztor. A püspök homíliájában többek között arról is beszélt, hogy a „Boldogabb, aki hallgatja és megőrzi Isten igéjét” (Lk 11,28) evangéliumi mondat Máriáról szól, hiszen ő az, aki hallgatja és befogadja az Igét. De az írás boldognak mond bennünket is, akik mint Krisztushoz tartozók az Egyház gyermekeiként táplálkozunk az Igével, s legfőbb feladatunk, hogy befogadjuk. E befogadásnak kell meghatároznia az életünket – hangsúlyozta Udvardy György püspök.
A boldogságos Szűz Mária egyszeri és megismételhetetlen teremtmény, hiszen ő az istenszülő. Szerepe egyedülálló az üdvösségtörténetben. Példaként áll előttünk – az Egyház mintája, modellje is, hiszen őt szeretnénk követni. Ezek konkrét, megvalósítható célok lehetnek, melyeket akár a mai ünnep segítségével is magunk elé tűzhetünk. Ilyen cél lehet például, hogy rendíthetetlenül, hűségesen kitartsunk Isten mellett. A hűséghez le kell tudnunk győzni önmagunkat – folytatta a szónok. Mária életének egyetlen értelmezési pontja az a pillanat, amikor az angyal hírül adja neki, hogy gyermeket fogant, és ez a gyermek az Isten Fia. Ebben nyer értelmet minden gondolata, cselekedete. Ugyanígy egyetlen értelmezési pont létezik a mi életünkben is: ismerem Krisztust, a keresztségben hozzákötöttem az életemet.
Isten hűséges, ezért bízunk benne. Mi, keresztények, bizalomban élünk – folytatta Udvardy György püspök. – E bizalomra különösen nagy szükségünk van egyházi közösségeinkben és a társadalomban egyaránt. A tekintély és a bizalom együttes megjelenése elengedhetetlen számunkra. Mi a keresztségünk által Isten ígéretének hordozói vagyunk, Isten hűségének megjelenítői. Ebben is példát mutat számunkra Mária, Isten anyja. A szentmise záróáldása előtt a hívek az Oltáriszentséget követve, énekelve, körmenetben vallották meg hitüket, s mutatták meg Isten iránti hűségüket a világ számára. A rekkenő hőségben a délutáni órákban a búcsú résztvevői a betegek gyógyulásáért imádkoztak, és szentmisén vettek részt, amelyet a betegekért, az idősekért, az orvosokért és az ápolókért mutattak be. A kétnapos búcsút Papp Tihamér ferences aranymiséje zárta.

Ünnepélyes fogadalomtétel a jezsuiták Szent Ignác-napi miséjén

Ünnepélyes fogadalomtétel a jezsuiták Szent Ignác-napi miséjén

Fotó: Orbán Gellért

 

„Istenünk, te Loyolai Szent Ignácot Egyházadban arra hívtad, hogy neved mind nagyobb dicsőségét terjessze. Add, hogy őt kövessük földi életünk harcaiban, és közbenjárására vele együtt koronát érdemeljünk ki a mennyben” – hallhattuk az ünnepi szentmise könyörgésében. Amint a szertartás kezdetén Vízi Elemér SJ tartományfőnök rámutatott: Szent Ignác engedte, hogy Isten vezesse őt, és ebből a ráhagyatkozásból született meg mindaz, aminek köszönhetően a Jézus Társasága évszázadok óta Isten dicsőségére szolgál. Ignác olyan utat kínál – tette hozzá –, amely elvezet a szabadságra, hogy Isten szeretetét tisztán tudjuk elfogadni és kibontakoztatni magunkban. „Azzal, hogy Patsch Ferenc rendtársunk e szertartás keretében leteszi ünnepélyes fogadalmát, és teljesen odaadja életét Istennek, mintegy választ ad arra a szeretetre, amit Istentől kapott a meghívásban” – fogalmazta meg a kettős ünnep lényegét a provinciális.
Szentbeszédében Lukács János SJ korábbi novíciusmester, a Manréza Lelkigyakorlatos Ház vezetője így fogalmazott: Szent Ignác lényétől és szándékaitól a lehető legtávolabb állt, hogy személye kerüljön a figyelem középpontjába. Célja a „sallangmentes Krisztus-követés” volt, s valójában az ignáci lelkiség is szándékaival ellentétes, túlzó megfogalmazás, hiszen Ignác nem kínált mást, mint módszereket, amelyek segítenek minél közelebb férkőzni az evangélium jézusi lelkületéhez. Eljárásmódjának lényege az egyszerűség, a józanság és a valósággal való szembenézés. Ennek jegyében idézte fel a szónok Szent Ignác alakját három, széles körben elterjedt, ám csak némi jóindulattal neki tulajdonítható mozzanaton keresztül.
Lukács János SJ leszögezte: Ignác soha nem mondta, de bizonyára tetszett volna neki az a sokszor ismételt jezsuita útmutatás, mely szerint amikor döntés előtt állunk, figyeljünk a bensőnkben lakó legmélyebb vágyakra. (Lelkigyakorlatos könyvében Ignác nagyon is konkrét iránymutatást ad arra vonatkozóan, hogy mely vágyakat érdemes követni.) Hasonlóképp, a jellegzetesen ignáci imádságként szá­mon­tartott examen („lelkiismeret-vizsgálat extrákkal”, avagy a szerető figyelmesség imája) sem volt számára feltétlenül előrébb való, mint a napi szentmise vagy akár a zsolozsma. S végül, bár Ignác valóban nyughatatlan lélek volt, szó szerint soha nem használta a magis (több, inkább, nagyobb, jobban) kifejezést abban az általánosan használt értelmében, amellyel gyakran azonosítják a jezsuiták új utakat kereső, szüntelenül valami jobbra törekvő (vagy arra buzdító) gyakorlatát.
Ignác mindig azt kereste, hogyan szolgálhatja Isten nagyobb dicsőségét. Ha valóban az ő szellemében akarunk eljárni, nem pusztán többet és jobban kell tennünk egy ügyért, hanem Isten munkálkodásának és jelenvalóvá válásának kell minél inkább teret nyitnunk – adott új szempontokat Szent Ignác alakjának megértéséhez Lukács János SJ.
Az odafigyelés a legbensőbb vágyakra és a térnyitás Istennek – ez a lényege a noviciátust lezáró, adott esetben igen hosszú jezsuita próbaidőszaknak, és az azt követő ünnepélyes fogadalomtételnek is – folytatta gondolatmenetét az ünnep szónoka. Mint rámutatott, az egyes vágyakról való lemondás adja azt az ürességet és szabadságot, amelyben tér nyílik az Istennel való bensőséges kapcsolatra. A jezsuiták különleges fogadalma, vagyis a római pápának (illetve a gyakorlatban közvetve a rendi elöljáróknak) fogadott engedelmesség pedig nem más, mint Isten tervének teljes elfogadása.
S hogy a társaság miért vizsgálja akár évtizeden át, hogy valóban véglegesen be kívánja-e fogadni a rendbe a jelöltet? Ennek oka nem más, mint az, hogy megvárják, míg az illető kiteljesedik szolgálatában, örömét leli benne, s küldetése és hivatása egybeforr – zárta beszédét Lukács János SJ.
Patsch Ferenc ünnepélyes fogadalomtételére az úrfelmutatást követően került sor. Vízi Elemér SJ tartományfőnök előtt, a magyar rendtartományt képviselő másfél tucat jezsuita jelenlétében örök szegénységet, tisztaságot és engedelmességet, a pápának pedig különleges engedelmességet fogadott a rendalkotmányban foglaltaknak megfelelően, illetve szolgálatával összhangban különös gondoskodást ígért a nevelés terén. A fogadalomtétel után Szent Ignác imája, a Suscipe Domine csendült fel megzenésített formában a Jézus Szíve-templom Musica Sacra kórusa előadásában, Rónaszéki Tamás vezényletével és Burik Gábor orgonakíséretével.
Patsch Ferenc SJ 2000 szeptemberében lépett be a rendbe, azóta csaknem tizennyolc év telt el az ünnepélyes fogadalmak letételéig. Novíciusként 2002-ig mint gyermek­ne­ve­lő intézeti és kollégiumi lelkész dolgozott, majd egy évig a Vatikáni Rádió magyar műsorának felelős szerkesztője volt. 2003-tól 2007-ig a római Collegium Germanicum et Hungaricum magyar spirituálisaként tevékenykedett, közben doktori címet szerzett. 2012-ig öt éven át a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán filozófiát tanított, illetve a Faludi Ferenc Akadémián látott el vezetői feladatokat. 2013-tól ismét Rómában szolgált a Pápai Gergely Egyetem filozófiaprofesszoraként.
Folyamatosan publikál, könyveket, folyóiratcikkeket és blogbejegyzéseket ír, mind­emellett lelkivezetést vállal és lelkigyakorlatokat tart. Néhány hét múlva újabb mérföldkő következik az életében, hiszen ősztől a római Pápai Gergely Egyetemen átveszi a Fundamentális Teológia Tanszék vezetését. (A tudományterület sokszínűségéről éppen az utóbbi napokban írt blog­be­jegyzésében.)
A szentmise végén Vízi Elemér megáldotta a rendtartomány új stóláit, majd köszöntötte a Szent Ignác-i lelkiségű női szerzetesrendek jelen lévő képviselőit, Patsch Ferenc SJ hozzátartozóit és a templomot zsúfolásig megtöltő híveket.
A tartományfőnök gratulált a jezsuiták között „nagykorúvá vált” Feri atyának, megköszönte a magyar Egyház szolgálatában végzett eddigi munkáját, majd erőt és áldást kért szolgálatára. Köszönetet mondott Lukács Jánosnak is „Szent Ignác-recepciónk korrekciójáért”, majd az egybegyűltek figyelmébe ajánlotta a rendtartomány M.I.N.D. címmel megjelent új kiadványát, illetve a Lukács János gondozásában, új kiadásban megjelenő Lelkigyakorlatos könyvet, amely ősszel kerül az olvasók kezébe. Végül arra kérte az új örökfogadalmast, hogy szóljon az egybegyűltekhez.
Patsch Ferenc SJ „megajándékozott pillanatnak” nevezte a fogadalomtétel szertartását, és röviden felidézte a készület elmúlt egy hónapjának fáradságos és örömteli élményeit. Ezután kötetlen ünneplésre invitálta az egybegyűlteket a Jézus Szíve-templom kertjébe, ahol késő estébe nyúlóan fogadta a köszöntéseket és jókívánságokat.

Szöveg: Végh Dániel/Magyar Jezsuita Rendtartomány

Bogár-élet nyáron

Bogár-élet nyáron

 

A teamek és az iroda előkészítő munkája a lelki­na­pokon érik be, amelyeket az ország néhány kistelepülésén rendeznek meg. Több korosztály és célközönség számára szerveztek programokat idén nyáron is. Az úgynevezett Bogár-táborokban elhivatott önkéntesek a szabadidő tartalmas eltöltésének lehetőségét kínálják a fiatalok számára: kidolgozott pedagógiai koncepció mentén, játékpedagógiai eszközökkel fejlesztik a résztvevők személyiségét, és élményeken keresztül tanítják őket felelősségvállalásra, egymás iránti figyelemre, tiszteletre. A táborozóknak alkalmuk nyílik az adott tájegység szokásainak és látnivalóinak megismerésére is.

Lelkinapok gyermekeknek és kamaszoknak

Egy időben hat település: Keszeg, Kocsér, Tokaj, Törökbálint, Pálháza és Veresegyház fogadta be a gyermekek és a kamaszok korosztályát. A hatszázkét, tíz és tizenhat év közötti fiatal százharmincnégy csoportvezető, illetve helyszínenként egy táborvezető, egy tábori pap és a háttérben dolgozók segítségével ismerkedett a tábor fő témájával és a többiekkel. A tizennégy–tizenhat éves korosztály a konfliktuskezeléssel foglalkozott, a tíz és tizenhárom év közöttiek fő témája pedig ez volt: KapcsoljON!
„Nagyon szuper emberek voltak a csapatomban, és nagyon sok szeretetet kaptam tőlük. Jó volt adni is nekik, rengeteget nevettünk, és azóta is sokat beszélgetünk. Úgy tűnik, lesz, akivel együtt megyünk klubba, és ennek szívből örülök, mert nagyon megszerettem a társaimat. Idén is király programokat szerveztek nekünk. Nagyon tetszett a kamaszprogram, a misék, és a misszió különösen is. Lényegében minden.” (14 éves lány)
„Segített a hitem fejlődésében! Olyan szemlélettel és hangulattal indultam neki a napnak a reggeli imák után, hogy azt éreztem, jó úton járok. Napközben nemhogy nem akadályozta a többi ember ezt az életérzést, hanem még segített is megőrizni egészen estig, sőt egész hétre, és talán még az egész évre is!” (16 éves fiú).

Ifjúsági lelkinapok

Idén az ország két pontján szerveztek ifjúsági lelkinapot. Kaposváron és Ságújfalun kétszázhét tizenhét–hu­szon­egy éves fiatalt fogadtak negyvenegy csoportvezető és helyszínenként egy táborvezető, egy tábori pap, valamint két-két háttérben dolgozó személy segítségével. Az ifik témája ezúttal a tükör volt.
„Nagyon jók voltak a blokkok, lelkileg sokat adtak. A sportverseny idén kifejezetten jól sikerült: tetszett, hogy korosztályok szerint ketté voltunk bontva, és egy időben mindig csak a fél csapat teljesítette a feladatot. Az akadályversenynél nagyon lelkesítőnek éreztem, hogy az »akadályoknál« fantasztikus lelkesedéssel vártak minket. A helybéliek vendégszeretete csodálatos volt, még sosem tapasztaltam ilyet.” (20 éves lány)
„A beszélgetések a témáról, a misék, a közös éneklések, a rengeteg nevetés, az önmegismerés, a játékok mind-mind hozzájárultak a hitem fejlődéséhez.” (17 éves lány)

Családos lelkinapok

Régi és új „bogárcsaládok”, összesen harminchárom fészekalj gyűlt össze az idei családos lelkinapokon Bükkszéken. A nyolcvanhárom gyereknek huszonhárom lelkes és megbízható fiatal gyerekvigyázó tartott foglalkozásokat, mialatt a szülők kiscsoportos beszélgetéseken osztották meg egymással tapasztalataikat a „Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk” (Simone Weil) témával kapcsolatban.
Hálásak vagyunk, hogy a Szent Ignác-i lelkiség erősítésére tábori papként velünk tartott Forrai Tamás SJ, Horváth Ferenc SJ, Koronkai Zoltán SJ és Sajgó Szabolcs SJ – fogalmaz összefoglalója végén Zólyomi Kata Bogár-koordinátor. Az ifitáborban csoportvezető volt Kiss Ferenc SJ és Tran Ngu SJ. Táborvezetőként Jacsó Annamária és Tuzson-Berczeli Bernadett, hátteresként Nagy Luca volt velük. Résztvevőként, vezetőként, illetve gyerekvigyázóként pedig több jezsuita munkatárs gyerekei voltak jelen az idei Szentjánosbogár-lelki­na­pokon.

Forrás és fotó: Jezsuita.hu

Hogyan vált a fésűkagyló a zarándoklat jelképévé?

Hogyan vált a fésűkagyló a zarándoklat jelképévé?

Ez a jelkép vezeti a zarándokokat a végső úti cél, idősebb Szent Jakab apostol Santiago de Compostela-i sírja felé, és gyakran az öltözékükön vagy a hátizsákjukon is viselik valamilyen formában a vándorok. Szent Jakab középkori ábrázolásain is gyakran feltűnik a fésűkagyló (zarándokkagyló, Szent Jakab-kagyló, Pecten jacobaeus), amely szorosan összefonódott az El Cami­nóval és általában a keresztény zarándoklatok hagyományával. De mi áll e jelkép kialakulásának hátterében? Egyrészt a Szent Jakab holttestének Spanyolországba érkezését övező legendakör. Az egyik történet szerint például miután Jakab 44-ben vértanúhalált szenvedett Jeruzsálemben, testét Spanyolországba vitték. Az egyik ló még a hajón megriadt, s lovasával együtt a tengerbe zuhant. Csodával határos módon azonban az állat és gazdája is megmenekült: fésűkagylókkal borítva lépdeltek elő a habokból.
Ennél gyakorlatiasabb magyarázat is létezik a Szent Jakab-kagyló népszerűségére. A spanyol Galicia régióban a tengerparton, Jakab sírjához közel tömérdek fésűkagylót találhatunk. A középkori zarándokok java része penitencia gyanánt járta végig az utat. Hogy a zarándoklat elvégzését bizonyítani tudják, sokan kagylót vittek haza a tengerpartról. Azoknak, akik Szent Jakab-kagylóval kívánták bizonyítani, hogy teljesítették a rájuk kiszabott penitenciát, eleinte egészen Finisterréig el kellett menniük, hogy a tengerparton Szent Jakab-kagylót keressenek. Az árusok azonban már a XII. században meglátták a kialakuló szokásban rejlő üzleti lehetőséget, és a Santiago de Compostela-i székesegyház mellett is árusítani kezdték a kagylókat, amelyek nem csak szuvenírként szolgáltak: evés és ivás céljára is hasznos eszköznek bizonyultak.
Ahogy a Szent Jakab-kagyló mind jobban összefonódott az El Cami­nóval, úgy vált egyre inkább a zarándoklat szimbólumává. Immár a keresztény emberek menny felé tartó útját is jelképezte, akik köztudottan „zarándokok és jövevények a földön” (Zsid 11,13). A katekizmus szerint „A zarándoklatok arra emlékeztetnek, hogy itt a földön úton vagyunk az ég felé. Kezdettől fogva különösen alkalmasak az imádság megújítására. A kegyhelyek az élő forrásaikat kereső zarándokok számára alkalmas helyek arra, hogy »mint Egyház« éljék át a keresztény imádság különböző formáit” (A Katolikus Egyház Katekizmusa, 2691.).
A Szent Jakab-kagylót a keresztség kiszolgáltatásakor is használták. Nemcsak azért, mert praktikus eszköz víz merítéséhez, hanem azért is, mert a zarándoklat szimbóluma. A keresztség a keresztény ember útjának kiindulópontja. A pap, amikor a kagylóval vizet önt a gyermekre, elindítja őt a mennyország felé tartó zarándokútján.

Forrás és fotó: Aleteia.org
Fordította: Verestói Nárcisz

Elindult a Karitász iskolakezdési akciója

Elindult a Karitász iskolakezdési akciója

Fotó: Bókay László

 

Az immár hetedik alkalommal meghirdetett akció kezdetét augusztus 3-án sajtótájékoztatón jelentette be Écsy Gábor atya, a Katolikus Karitász országos igazgatója. Mint mondta, bár a tankönyveket már ingyenesen megkapják a gyerekek, az iskolakezdés mégis komoly költségekkel jár, ezért a szeptember 15-ig tartó figyelemfelhívással azokat a jó szándékú embereket szeretnék megszólítani, akik készek segíteni a szociálisan rászoruló fiataloknak. Az igazgató azt is elmondta, hogy idén mintegy ötezer gyerek iskolakezdését szeretnék megkönnyíteni az akcióval, amelynek keretében kárpátaljai és vajdasági gyerekeknek is segítséget nyújtanak.
A kedvezményezett családokat jól ismeri a karitász – fogalmazott Écsy Gábor, hiszen az ország egyházmegyéiben működő csoportok látóterében mindenütt ott vannak azok, akiknek télen tüzelőre, kályhára, tavasszal vetőmagra, tartós élelmiszerre van szükségük, nyáron pedig a gyerekek egyhetes ingyenes táboroztatása jelent számukra óriási segítséget.
Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatóhelyettese hangsúlyozta, hogy idén is azok a diákok kapnak majd támogatást, akik egyébként megfelelő ruházat és tanszer nélkül kezdenék meg az iskolaévet. Hozzátette, számos család a megélhetési költségeit csökkenti iskolakezdéskor – kevesebb pénzt fordít élelmiszerre, vagy nem fizeti be a számláit –, hogy a gyerekekkel kapcsolatos kiadásait fedezni tudja. A karitászmunkatársak tapasztalatai szerint más családok kölcsönből kénytelenek állni a tanév kezdetén felmerülő költségeket – ez azonban az összeg visszafizetésekor okoz sokszor elviselhetetlen terhet a családnak. Zagyva Richárd úgy fogalmazott, a szociális problémák, az anyagi nehézségek hátrányt jelentenek a fiataloknak a tanulás során. A nagyfokú szegénység ugyanakkor a gyermekek egészségére, pszichoszo­ciá­lis fejlődésére is kedvezőtlen hatással van.
Besenczi Zsolt, a Pécsi Egyházmegye karitászigazgatója a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy tizenhat egyházmegyében több mint nyolcszáz plébániai karitászcsoport működik országszerte, csaknem tízezer önkéntessel. Ez teszi lehetővé, hogy a segítőszolgálat mindenütt eljusson a leginkább rászorulókhoz. A Pécsi Egyházmegyében a mostani akcióban tíz csoport százötven önkéntese vesz részt. Az egyházmegyei igazgató a sajtótájékoztatón köszönetet mondott a karitászcsoportok tagjainak áldozatos munkájáért, hangsúlyozva: a Katolikus Karitász segélyakciója több mint adományozás, hiszen az önkéntesek személyes szeretetüket is odaadják a rászorulóknak.
A Legyen öröm az iskolakezdés akcióhoz többféleképpen is csatlakozhatnak, akik segíteni szeretnének:

– A 1356-os telefonszám felhívása 500 forint támogatást jelent.
– A www.karitasz.hu honlapon online lehet adományozni, és a Katolikus Karitász központi bankszámlájára is lehet összeget utalni, „iskolakezdés” megjegyzéssel
(Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008).
– A Katolikus Karitász egyházmegyei központjai emellett örömmel fogadnak jó állapotban lévő iskolatáskákat és olyan taneszközöket, amelyekre szükségük van a diákoknak. Ilyen például a tolltartó, a tisztasági és a tornafelszerelés, a tornazsák.

 

Üres kezeinket Isten megtölti ajándékaival

Üres kezeinket Isten megtölti ajándékaival

Fotó: Budai László/Misszió Tours

 

Kinézek a busz ablakán, festői a táj. Kétoldalt mintha őrt állna a végeláthatatlan fenyőerdő, amelyhez tökéletes hátteret biztosít a balti nyárra nem jellemző felhőtlen kék ég. Már hat napja nem esett, igazi forró nyár van. Miközben balti zarándoklatunk utolsó célpontja felé haladunk, Veres András győri megyéspüspök, az út lelkivezetője a záró­el­mélkedését tartja. Napról napra mélyebb vizekre hajózunk az oldalán: a tékozló fiúról elmélkedik, a megtérés-bűnbánat-irgalom háromszögében. Hol a közös ének, hol a magyar irodalom rejtett gyöngyszemei segítenek az „evezésben”. Most éppen arról beszél, hogy a fiú, amikor hazaindul, üres kézzel megy…
Habár a zarándoklat a végéhez közeledik, felidéződnek bennem a percek, amikor útnak indult a Misszió Tours balti zarándokcsoportja. Hajnali öt óra van. A repülőtéren, miközben a becsekkolásra, majd a gépre várunk, útitársaim odalépnek hozzám, az ismeretlen-ismerős idegenvezetőhöz – immáron tizenegyedik éve szervezek és viszek zarándokcsoportokat a Baltikumba, ahol Szent II. János Pál 1993-as apostoli útjának nyomdokain járunk –, és záporoznak a kérdések, amelyek legmélyén ott a kíváncsiság: „Vajon milyen lesz a zarándoklatunk, mi vár ránk?”
Később Veres András elmélkedése világít rá arra, hogy mi, negyvenketten, akik hét napon át zarándokolunk a Baltikumban – öt napot Litvániában, egy-egy napot pedig Lettország és Észtország fővárosában töltünk –, üres kézzel érkeztünk, mint a tékozló fiú – hiszen oly keveset tudunk a baltiakról. Miközben a földi utakon, a templomokban és a kegyhelyeken a teremtett és az épített világ képeskönyvének újabb és újabb oldalait lapozgathatjuk, a célunk azonos: egy lépéssel közelebb jutni a Mennyei Atyához, az atyai házhoz.
Nem is csalódunk. A helyszínek, a prédikációk, az új ismeretek mint megannyi kegyelmi ajándék töltik meg üres kezeinket és vágyakozó szívünket. Hiszen elég, ha csak arra gondolunk: szombaton Vilniusban, az Isteni Irgalmasság eredeti kegyképe előtt, vasárnap az Irgalmasság Anyjának a Hajnal-kapu fölé épült kápolnájában, kedden a Kur-földnyelv homokdűnéi és mézeskalácsszerű halászházai között épült templomban, szerdán a Keresztek hegyénél, csütörtökön a rigai székesegyházban, pénteken a brigitták tallinni kolostorában ünnepeltünk közösen szentmisét.
A legnagyobb izgalommal azonban mindenki a hétfői napot várta. Örömmel, és szó mi szó, büszkeséggel szereztünk tudomást az idehaza kevésbé ismert tényről: a XIV. századtól a litván főváros szívében álló székesegyház Szent Szaniszló mellett Szent László királyunk tiszteletére van felszentelve. Sőt, a vilniusi érseki főtemplomban Szent Lászlónak kezdettől fogva külön kápolnája van. A XVIII. században klasszicista stílusban épült főtemplomot – amely a pusztulások miatt sorrendben immár a negyedik e helyen álló székesegyház – és benne a Szent László-kápolnát 1950-ben a szovjet hatalom bezáratta. Központi utasításra az épületben először autószerelő műhelyt, majd Sztálin halála után, 1953-ban építészeti múzeumot és képtárat, később koncerttermet alakítottak ki.
A Litván Katolikus Egyház 1989-ben kapta vissza a templomot, amely újraszentelését követően ismét a balti ország első számú katolikus szentélyévé vált. A Szent László-kápolnát – amely a székesegyházba lépve bal oldalt az első a kápolnák sorában –, ha megkésve is, de 2015-ben újranyitották.
Hétfő reggel van, ez utunk harmadik napja. Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke vezetésével magyar zarándokokként lépünk be a székesegyházba. Utólagos elmondások alapján állíthatom: mindannyiunk szíve hevesen dobog. Ennek oka, hogy a hely történelméből hiányzik egy fontos mozaikdarab, amely most a helyére kerül. A vilniusi érsek, Gintaras Grušas tanúsága szerint nem tudnak arról, hogy a Litván Katolikus Egyház főtemplomában, különösen annak a Szent László tiszteletére szentelt oldalkápolnájában valaha is celebráltak volna magyar főpapi misét. A történelmi pillanat meghittsége mintha az imádságon, különösen az énekeken is érződne. Az Isten, hazánkért térdelünk elődbe, a magyar Himnusz, a Boldogasszony Anyánk hangjai kétszeres lelkesedéssel szólnak. A szentmisére érkező Gintaras Gru­šas érsek meg is jegyzi: tudott arról, hogy magyar zarándokok látogatnak a főtemplomba, de arról nem, hogy a püspök székesegyházának kórusával jön Vilniusba.
Veres András győri megyéspüspök a homíliája elején az európai történelem egy fontos momentumára hívja fel a figyelmet. Zsigmond és Mátyás király vagy a Jagelló-házat megalapító II. Ulászló lengyel király és litván nagyfejedelem mennyi mindent megtett a nagyobb hatalom birtoklásáért, a német-római császári cím megszerzéséért. Ez a vágy sokszor meghatározta cselekedeteiket, egész életüket. Szent Lászlóról azonban életének ismeretében tudjuk, amikor felkínálták neki a császárság lehetőségét, nem fogadta el, nemet mondott, mert „csak” király és magyar szeretett volna lenni.
Ez a „nem” elgondolkodtathat és csodálattal tölthet el minket. Hogyan tudja valaki visszautasítani a tekintélyt, a hatalmat, a pompát? A válasz a lovagkirály mély hitéből, vallási meggyőződéséből fakadt. Ahogyan a kortársai is megjegyezték, Szent Lászlónak a királyság nem azért kellett, hogy hatalma legyen, hanem azért, hogy szolgálhasson. Életében ez volt az egyedüli mérce – emlékeztetett a győri megyéspüspök.
Ha nekünk nem is ajánlják fel a német-római császári címet, egy-egy előrelépés karrierünk lépcsőfokain vagy egy újabb pozíció megszerzésének lehetősége bennünket is elcsábíthat. A mai kor embere sem mentes a hasonló kísértésektől – figyelmeztette a zarándokokat a szónok. – Ha nem a szolgálat útját választjuk, hanem engedünk az előbbre jutás, a hatalom kísértésének, könnyen elbotolhatunk, megkeserítve ezzel a magunk és mások életét. Ez a lelkület szétrombolhatja az életünket, és a családunkét is. Szent László számára az egyedüli mérce a szolgálat volt, amely Isten szeretetéből és törvényeinek megtartásából származott.
Szent László a szívében, lelkében, cselekedeteiben keresztény volt. Ezt az értéket kívánta magának és nemzetének. Ezért amikor összehívta a szabolcsi zsinatot, minden rendelkezése az evangéliumra és a tízparancsolatra épült. Ezt kell feladatunknak tekintenünk nekünk is: akár a politikában, akár az egyéni életünkben. Ha nem az evangéliumra épül az emberi törvény és az abból fakadó magatartás, az a pusztulásba vezet – mondta a győri megyéspüspök.
Imádkozzunk, és kérjük Szent László közbenjárását, hogy felmérjük hivatásunkat, és képesek legyünk eleget tenni annak – szülőként, nagyszülőként, minden életállapotunkban. Ha Isten ügyét szolgáljuk, biztosak lehetünk abban, hogy minden ember ügyét fogjuk szolgálni – hangsúlyozta homíliájában a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.
A szentmise záróáldását követően Gintaras Grušas vilniusi érsek köszöntötte a magyar kápolnában Veres Andrást és a zarándokokat. Kifejezte örömét, hogy a két nemzet a kápolna, a magyar zarándoklat és a szentmise ünneplése révén is közelebb került egymáshoz. A jelenlévőket a kommunizmus litván mártírjainak példája nyomán a hit és a két nemzet közötti kapcsolatok megerősítésére buzdította.
A zarándoklat utolsó, hetedik napja van. Tallinnban a Szent Brigitta által alapított rend tagjai fogadnak be minket rendházukba. Már csak pár óránk van a hazaindulásig. A szentmise végén a tizenkét éves Jánosra tekintek, aki családjával Bajáról érkezett, és lelkesedését mi sem mutatja jobban, mint hogy a ministránsruháját is magával hozta a hosszú útra. Ebben a pillanatban ő mindannyiunk tükörképe: boldog és ugyanakkor szomorú is, hogy ilyen hamar elszaladtak a napok. De élményekkel, kegyelmekkel csor­dultig telt szívünk mélyén már tudjuk, mert megtapasztaltuk: a mennyei Atya, aki tornácáról estéről estére fürkészi az utat, most is megismerte régen hazavárt fiát. Ezen a zarándokúton is biztos jelét adta hátralevő életünk reményének. Földi zarándoklatunkon – akár ha a Baltikumban járunk is – üres kezeinket megtölti kegyelmi ajándékaival, elénk siet, követi lépteinket, és utunk végén hazavár.

1 / 65123...60...Utolsó