Embertárs

Jó hír gyermekre vágyóknak

Jó hír gyermekre vágyóknak

Fotó: Lambert Attila

 

Ő Isten ajándéka, mondja a Záhonyi házaspár, Kata és Lajos gyermekükről, Si­mon­ról. Kisfiuk születése előtt sok éven át vártak a gyermekáldásra, keresték a probléma okát. Majd megismerték a NaPro Technológia természetes meddőségkezelő módszert, és a kezelések után megtörtént a „csoda”. Simi most kétéves, érdeklődve fogad minket az ajtóban, amikor megérkezünk az Újpesten élő családhoz. Rövid ismerkedés és némi megilletődés után már mutatja is a játékait, kommentálja az eseményeket. Később az édesapa nővére, Bogi a játszótérre viszi a kicsit, hogy a házaspár elmondhassa nekünk fájdalmakkal és bizakodással teli történetét. A NaPro Technológia a gyermekre vágyó meddő párok számára nyújt természetes segítséget. Kata és Lajos is ezt az – Egyház által javasolt – eljárást választották, annak ellenére, hogy a próbálkozás nehéz évei alatt általában a mesterséges megtermékenyítés módszereit ajánlották nekik.
A felesége azt mondta nekem, hogy amióta megtörtént a csoda, és kilencévi várakozás után gyermekük született, missziónak tekintik a NaPro-módszer melletti kiállást, továbbítják a gyermekre vágyó házaspároknak a jó hírt, hogy megéri kitartani.

Záhonyi Lajos: Ez a misszió ugyanakkor egy természetes indíttatásból is fakad. Amikor ajándékot kapunk, jó megosztani másokkal az örömöt és a hálát, amit érzünk. Isten gyermeket adott nekünk, és szeretnénk vállalni – a sok nehézséggel is járó – történetünket, ami nagyon szépségesre kerekedett. Fontos része ennek a NaPro-módszer, amely Amerikában már harminc éve működik, Lengyelországban és Szlovákiában is elérhető már, nálunk, Magyarországon viszont egyelőre alig ismert. Szeretnénk, ha tudomást szereznének erről a lehetőségről a gyermekre vágyó párok.
Záhonyi Kata: Kilenc évig vártunk, hogy megkapjuk ezt az ajándékot Istentől. Nagyon hosszú idő ez, és közben számos sorstársunkkal találkoztunk. Bekapcsolódtunk a fővárosban, a Margit körúti ferences plébánián működő Gyermekre vágyók imaközösségébe is. Láthattuk, milyen sokan érintettek.

Mindig is vallásos közegben éltek?

Lajos: Vallásos családban nőttem fel, de felnőtt fejjel megértettem, hogy különbség van a vallásosság és a hit között. Ma már sokkal inkább hívőnek tartom magam. Vallásos hívőnek (elmosolyodik).
Kata: Én úgy szoktam fogalmazni, hogy a családom látens keresztény. Felnőtt fejjel keresztelkedtem meg. Megtért hívő ember vagyok, s ez rendkívül sokat jelentett számomra azon az úton, amit végigjártunk. Egyébként a házasságkötésünk előtt egy évvel kereszteltek meg.

Mikor kötöttek házasságot?

Lajos: 2006. szeptember 30-án.
Kata: És 2005. szeptember 18-án keresztelkedtem meg.
Lajos: Egy munkahelyen dolgoztunk, másfél évi udvarlás után kértem meg Kata kezét. A házasságkötésünk után alakítottuk ki a közös életünket, előtte nem éltünk együtt. A kezdeti évek remekül teltek. Volt időnk egymásra, s a munkánkat is szeretjük. Kata jogász, én egy informatikai cégnél dolgozom, s mindkettőnknek van egy erős „civil élete” is. Régóta vezetem Újpesten a helyi cserkészcsapatot, tagja voltam a budapesti műszaki egyetemen létrejött hitkereső Quo vadis? közösségnek is. Máskülönben Újpesten nőttem fel, a kertvárosi plébániához tartozunk jelenleg is.
Kata: Én Székesfehérvárról kerültem Budapestre, itt jártam egyetemre, s utána itt kezdtem el dolgozni. 1999 óta részt veszek a Teljes Élet Szociális Alapítvány munkájában. Fogyatékkal élő gyerekeket, fiatalokat nyaraltatunk önkéntes — többnyire fiatal — segítőkkel a fejér megyei Söréden. Jelenleg kuratóriumi tag is vagyok az alapítványnál, korábban tábort is vezettem, idén újra segítőként voltam jelen. Mióta Simi megszületett, azóta őt is viszem magammal. Nagyon jól éreztük magunkat a táborban. Az életemnek fontos részei a sörédi barátok.
Lajos említette, hogy a házasságuk kezdetén örömben, gondtalanul teltek az évek – igaz, gyermektelenül.
Lajos: Az első három évben fel sem merült, hogy a gyermektelenség probléma lenne. Egyébként zárójelben megjegyzem, hogy bibliai alapon igaz, és vallom is: a házasságnak nem elsődlegesen a gyermek a célja, hanem egymás elvezetése az üdvösségre. Nos, ifjú házasok lévén elröppent az idő, a gyermek nem érkezett meg, de ez nem zavart minket.
Kata: Inkább a „Mikor szeretnétek kisbabát?” típusú kérdésfeltevéseket éltük meg zavarónak. Három év után azonban már úgy voltunk vele, hogy tényleg jó lenne, ha mi is megkapnánk a gyermekáldást. Ekkor döntöttünk úgy, hogy orvosilag utánajárunk, van-e ennek valami egészségügyi akadálya. Egy rutin nőgyógyászati vizsgálattal kezdtük, majd folytattuk a probléma keresését – még öt éven át.
Lajos: Ellenvetés nélkül álltam elébe a vizsgálatoknak. Az a típus vagyok, aki a megoldást keresi, ha valami probléma merül fel. Végig nyitottan fogadtam az eseményeket, egészségügyi és lelki szempontból is.
Kata: Egészen egyszerűen ki akartuk deríteni, van-e valami egészségügyi oka annak, hogy nem lehet gyermekünk. S ha van, lehet-e gyógyítani? Mert egészségesen akartuk fogadni a gyermeket, ha lehet. Több meddőségi központot is felkerestünk, ahol tájékoztattak bennünket az egészségügyi okokról. Főképp az én hormonális problémáimról, melyeket később a NaPro is megerősített. De lényegében nem találtunk olyan helyet, ahol a gond valódi okát tárták volna fel és meggyógyítottak volna. Mindenhol a mesterséges eljárások (inszemináció, lombikprogram) felé tereltek minket, mi azonban nem akartunk ezen az úton járni.

Eleve kizárták ezeket a módszereket?

Kata: Hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy nem fordult meg a fejünkben ez a lehetőség. Sokat vívódtunk, imádkoztunk, hogy világossá váljon, mi az utunk. Végül találtunk egy olyan orvost, aki elfogadta az álláspontunkat, megértette, hogy nem szeretnénk a mesterséges beavatkozás útjára lépni. Hormonkezelést és inszeminációt javasolt. Ezen aztán hetekig tipródtunk. Éppen akkor kezdődött a nyár, mindenféle programok, főleg a táborok vártak ránk. Úgy döntöttünk, megvárjuk az őszt és belevágunk, ám ekkor egyszer csak kaptam egy e-mailt a választott intézettől: „Kedves páciensünk! Sajnálattal tájékoztatjuk, hogy az intézetünk a mai nappal megszűnt…” Egyértelművé vált számunkra, hogy ez jel: nem ez a mi utunk.
Lajos: Kétségek között őrlődtünk ebben az időszakban, és fel-felbukkantak újabb lehetőségek is. Úgy gondolom, az volt a mi nagy hitbeli erősségünk, hogy felismertük a jeleket, az Úr feleletét a „merre tovább” kérdésére. Ahogy az említett e-mail esetében is történt.

Házasságuk nagy próbatétele lehetett ez.

Kata: Nagyon összekovácsolódtunk a nyolc év alatt, s egyúttal be is zárult a kapcsolatunk. A sok orvoshoz járás, a tortúrák olyan fájdalmakat hoztak elő bennünk, amelyek nem engedték, hogy másoknak is beszéljünk minderről. Még a családunknak sem. Egyszerűen nem tudtunk megnyílni. Aztán elérkezett az idő, körülbelül az ötödik év után, amikor az emberek már nem is kérdeztek minket arról, hogy mikor lesz gyermekünk. A kívülállók nem tudtak mit kezdeni velünk. A családosok sem, az idősebbek sem, a fiatalabbak sem. A Gyermekre vágyók imaközösségében találtunk sorstársakra.
Lajos: Utólag már látjuk, hogy azok a párok, amelyek hasonló cipőben járnak, végig ugyanazokat az érzéseket élik át, mint amelyekben nekünk is részünk volt.
Kata: Most már tudom, hogyan közeledjek a sorstársaimhoz, mi az, amivel támogathatom őket, és mi segíthet nekik abban, hogy kitartsanak. Folyamatosan imádkozunk értük, ismerve és ismeretlenül.
Lajos: Minden ötödik párt érinti a meddőség problémája. Megdöbbentőek az orvosi statisztikák. A barátaink körében is rendre azt halljuk a hosszabb ideje házas emberektől: „Sajnos még nincs gyerekünk.”

Az elmúlt kilenc évben volt olyan pillanat, amikor elgondolkodtak az örökbefogadáson?

Lajos: Különböző időpontokban érkezett el hozzánk ez a választás. Kétségbeesés és bizakodás hullámzásában éltünk. Időnként én voltam az erősebb, máskor Kata. Akkortól fogva, hogy felsejlett a lehetősége annak, hogy soha nem lesz vér szerinti gyermekünk, én az örökbefogadás pártján álltam. Ugyanakkor meg kell érteni, hogy ez az út nem mindenki számára járható. Amikor elérkezett az a pont, hogy mindketten úgy éreztük, talán felajánlhatjuk a Jóistennek és ezzel elengedhetjük a vér szerinti gyermekre vágyást, akkor beadtuk az örökbefogadási kérelmet.
Kata: Ez nekem volt nehezebb. Bennem ugyanis soha nem merült fel az a kérdés, hogy miért nincs gyerekünk. Ha végiggondolom, igazából a következő út vezetett a hitem mélysége felé: kitartottam amellett, hogy a Jóisten tudja, mikor jön el a megfelelő idő, hiszen az ő akarata a gyermek. S most eszembe jut határtalan szeretete, és a nyolcévi várakozás is… (sír, majd erőt vesz magán). Amikor megismerkedtünk a NaProval, nagy remény ébredt bennem: bizakodás, hogy van orvosi megoldás.

Honnan hallottak a NaPro-módszerről?

Kata: A keresztapám, a lelki vezetőnk, Tornyai Gábor atya szólt, hogy Pécsen erről tartanak előadást papok számára. Megpróbáltunk utánanézni a módszernek az interneten. Ez egyébként éppen egy időben történt azzal, hogy megérkezett az a bizonyos e-mail az intézettől, annak megszűnéséről.
Lajos: A neten rátaláltuk a hazai oktatóra, Schaffler Orsira, és nem sokkal később elkezdtük a programot. Elsőként a Creighton-módszert sajátítottuk el. Ezáltal az életünk részévé vált a NaPro.
Kata: Ez erőt adott. Sokkal komplexebb, célirányosabb volt, mint azok a módszerek, amelyekkel korábban találkoztunk. Minden nő ciklusa más, ezért egyedi módon kell kezelni, s ebben segít a Creighton-féle táblázat vezetése, amely alapján az orvos választ ad a problémára. Ezt el kellett sajátítanunk az orvosválasztás előtt. Tudtuk, hogy akár két-három évig is eltarthat a NaPro-módszer folyamata, de biztosan nem húzódhat határtalan ideig. Van ugyanis egy olyan pont, amelyen túl már nem tudnak segíteni, csak imával. Egyébként Orsi is és a szlovák orvosunk is mindvégig imádkozott értünk, és ez fantasztikus érzés volt.
Két év telt el. A NaPro-kezelések vége felé jártunk már, s még nem látszott eredmény. Akkor nyáron eldöntöttem, hogy megpróbáljuk az örökbefogadást. 2014 őszén el is kezdtünk járni az ehhez szükséges tanfolyamra. Bevallom, nagyon élveztem.
Lajos: Sok fontos információt adott, és lelkileg is feltöltött minket.
Kata: Feléledt bennünk a remény. Ahogy a férjem szokta mondani: vagy így, vagy úgy, de lesz gyerekünk. Vártuk a határozatot, amely december 22-én meg is érkezett. Örökbefogadó szülők lettünk. Igaz, hogy ötezer-valahányadikak a sorban, de ez nem számított. Szép reményekkel telt a karácsony. Éppen benne voltunk egy NaPro-s kezelésben, s közben megbetegedtem, gyomorfertőzést kaptam. A ciklusom is rendezetlenebbé vált. Szilveszterkor elmentünk egy fürdőbe, ahol aztán „sikerült” megfáznom, hörghurutom lett, és nem jött meg a menstruációm.
E-mailben újévi jókívánságot küldtem Orsinak, a Creighton-oktatónknak, bővebben írtam neki magunkról, és azt is megemlítettem, hogy késik a vérzésem. Ekkor Orsi felhívott Angliából: olyan nincs, hogy késik. Csinálnék-e egy várandóssági tesztet? Azt sem tudtam, hogy van-e otthon teszt.
Lajos: Én azért mindig vettem. Volt otthon.
Kata: A teszt pozitív lett. Először Orsit hívtam, aki megerősített abban, hogy az eredmény nem valamiféle hibából adódik. Azután felhívtam a férjemet, kértem, siessen haza — és akkor megkezdődött a csoda. Egyszer, még évekkel azelőtt olvastam a Szentírást, és megakadt a szemem a Simon néven, amelynek jelentése (Isten által) meghallgattatott. Akkor mondtam is a férjemnek, hogy ha egyszer kisfiunk születik, Simon legyen a neve, jeleként annak, hogy minket is meghallgatott a Jóisten.
Lajos: Kata felhívott a munkahelyemen, és elmondta, hogy megtörtént a csoda. Ránéztem a naptárra, és láttam, hogy aznap épp Simon napja van. Mi már akkor tudtuk, hogy kisfiú érkezik.

Mindig ilyen biztos az isteni jelek értelmezésében?

Lajos: Azért nekem is voltak hullámvölgyeim, de nagy erőt adott az Istenbe vetett bizalmam, bizalmunk. Utólag már látom, hogy semmi sem volt véletlen, a történetünk nagy kerek egésszé állt össze, s ebben mindenkinek és mindennek megvolt a szerepe.
Kata: Isteni kegyelem, hogy a Szentlélek szinte beleégett a szívünkbe, és a döntéshelyzetekben rávezetett, merre menjünk. Nagyon sokat jelentett számomra az is, hogy egy mozgássérült barátom, Gyüszü Gábor mindennap rózsafüzért imádkozott értünk, Mátraverebély-Szentkúton Kosinszki Ági is az imáiba foglalt minket, s ugyanígy több barátunk és ismerősünk is.
Hogyan élték meg ezek után a kilenc hónapot?
Lajos: Nagyon nyugodt időszak volt. Kata majdnem végig dolgozott.
Kata: S a várandósságom végén Simi természetes szülés útján érkezett a világra. Kilencedik hó kilencedikén – ekkorra volt kiírva.

Apás szülés volt?

Lajos: Bevállalós vagyok, ennek ellenére tartottam az egésztől. Aztán mégis bementem. Ez volt életem legszebb élménye. S még egy fontos dolog. A szülés után egy rövid ideig még nem lehetett Katára helyezni a babát, ezért én tarthattam a karomban abban a nagyon fontos pillanatban. Kimentem vele a váróba, Simivel, a gyermekemmel, folyamatosan egymás szemébe néztünk (elérzékenyül, már sírva mondja), és énekeltem neki…
Kata: A gyermekre vágyóknak el szoktuk mondani, hogy sokáig mi sem tudtuk, lesz-e valaha is gyermekünk. Ugyanakkor azt is hangsúlyozzuk, hogy a Jóisten tudja, mi a mi utunk, és meg kell tanulnunk bízni benne. A hívő ember talán legnagyobb feladata, hogy el tudja fogadni a számára kijelölt utat.

(A NaPro Technológia módszerének magyarországi képviselői várják olyan orvosok jelentkezését, akik szívesen elsajátítanák ezt a meddőségkezelő eljárást. Részletes tudnivalók a csaladtervezo.hu weboldalon olvashatók.)

Tornacsarnok épül a pécsi Szent Mór Iskolaközpontban

Tornacsarnok épül a pécsi Szent Mór Iskolaközpontban

Az oktatási intézményben eddig nem volt tornaterem, a diákok testnevelésóráit a folyosókon, illetve a télen sátorral fedett udvaron tartották. A Pécsi Egyházmegye által fenntartott iskolaközpontban most megépül az évtizedek óta várt tornacsarnok, valamint további fejlesztések is megvalósulhatnak.
Az ünnepélyes alapkőletételen Udvardy György pécsi megyéspüspök így fogalmazott: „A teljes ember nevelése a célunk; testi, lelki, szellemi, érzelmi, akarati, kapcsolati dimenzióival együtt. Az alapkőletétel üzenet a jövőnek arról, hogy van értelme építkezni, nevelni, bízni az emberben, és ébren tartani a reményt közösségeinkben, társadalmunkban, kultúránkban.”
Páva Zsolt, Pécs polgármestere visszaemlékezett a rendszerváltás utáni időszakra. Elmondta, az iskolaépületet akkor siralmas állapotban kapta vissza az egyházmegye a kárpótlás során. „A folyamatosan megújított épület és a most megvalósuló tornacsarnok is azt bizonyítja, hogy a fenntartó jó gazdája az intézménynek.”
A rendezvényen részt vett Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. Hangsúlyozta, hogy a jól működő gazdaság széles körű fejlesztéseket tesz lehetővé, így az oktatásét is.
Az intézmény fenntartójának egy európai uniós pályázat révén nyílt lehetősége arra, hogy a napi tornaórákhoz jobb körülményeket teremthessen a tanulói számára. Egy kettes osztatú, új tornaterem épül, amely a felső tagozat, a gimnázium és az alsó tagozat tanulói számára is teret biztosít majd. A pályázati forrásból egy, a kültéri sportolásnak és az óraközi felfrissülésnek helyet adó udvart is kialakítanak.
Az iskolaépületet új tantermekkel bővítik, a jelenlegi helyiségeket pedig átalakítják, hogy megfeleljenek a magyar oktatási szabvány előírásainak.
A beruházás 2018 őszére készül el. A fejlesztésnek köszönhetően hosszú távon is magas infrastrukturális színvonalon működhet majd az iskola.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Döntött az orosz bíróság

Döntött az orosz bíróság

Fotó: Oldmos.ru

 

Nem sokkal Parolin bíboros látogatása után az orosz fellebbviteli bíróság másodfokon is döntött: vissza kell szolgáltatni a Katolikus Egyháznak a szovjet korszakban elkobzott épületeit.
Az orosz bírósági ítélet értelmében vissza kell adni a Katolikus Egyháznak azt a moszkvai épületkomplexumot is, amelyet még a Szovjetunió fennállása idején államosítottak. Egyházi tisztségviselők ugyanakkor attól tartanak, hogy a helyi hivatalnokok meg fogják akadályozni az ítélet végrehajtását – írja a The Tablet című katolikus napilap.
„Örömmel erősítjük meg, hogy a fellebbviteli bíróság jóváhagyta a korábbi döntést, amely a moszkvai vezetést arra kötelezi, hogy szolgáltassa vissza az objektumot a katolikus érsekségnek – nyilatkozott Igor Kovaljevszkij, az orosz püspöki konferencia főtitkára. – Vagyis legalább formailag megnyertük a pert. A probléma teljes megoldása azonban még várat magára.”
A XIX. századi épületkomplexumot, amely a Szent Péter és Pál-templomból, valamint az azt körülvevő épületekből áll, mintegy húsz éve követeli vissza a Katolikus Egyház. Az 1839 és 1845 között épült neogótikus templom eredetileg a moszkvai lengyel közösség pasztorációját szolgálta.
A mostani bírósági ítélet néhány héttel azután született, hogy Pietro Parolin bíboros hivatalos látogatáson Moszkvában járt. 1999 óta ez volt az első alkalom, hogy a Pápai Államtitkárság vezetője az orosz fővárosba látogatott. A bíboros megbeszéléseket folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és Kirill pátriárkával, az Orosz Ortodox Egyház fejével, többek között azokról a gyakorlati problémákról, amelyekkel a Katolikus Egyháznak kell szembenéznie Oroszországban. A tárgyalások során az elkobzott egyházi tulajdonról, illetve a katolikus klérustól számos esetben megtagadott vízumokról is egyeztettek.

Forrás: Aleteia.org/Verestói Nárcisz

A Fülöp-szigeteki püspökök tiltakozása

A Fülöp-szigeteki püspökök tiltakozása

„Az ország érdekében vessen véget az öldökléseknek!” – írta közleményében Socrates Villegas, a CBCP elnöke. „A gyermekek és a szegények érdekében állítsa le a módszeres gyilkosságokat és a rettegés terjedését. A legyilkolt emberek emlékére hadd lássunk hozzá vérző nemzetünk meggyógyításához” – tette hozzá Villegas. A CBCP arra kérte a híveket, hogy naponta imádkozzanak és gyújtsanak gyertyát a drogháború, valamint a Marawiban folyó harcok áldozataiért. Villegas a Maute radikális iszlamista csoport fegyveresei és a kormánycsapatok között több mint három hónapja tartó fegyveres konfliktusra utalt ezzel. A püspöki konferencia ezenkívül felszólította az ország területén található püspökségek vezetőit, hogy az áldozatok emlékére mindennap este nyolc órakor kongassák meg templomaik harangjait. A CBCP azt követően adta ki közleményét, hogy az elmúlt időszakban három kiskorú is életét vesztette a rendőrség kábítószer-ellenes akciói során. Az elnöki szóvivő ezzel kapcsolatban kijelentette: a Fülöp-szigeteki kormány újragondolja a drogbűnözők ellen folytatott háborújának módszereit. Duterte egy évvel ezelőtti hivatalba lépése óta hivatalos közlések szerint csaknem háromezer-ötszáz emberrel végeztek, és több mint kilencvenötezer embert vettek őrizetbe a hatóságok a különböző kábítószer-ellenes akciókban. Emberi jogi csoportok szerint azonban ennél jóval magasabb lehet a „hadjárat” során meggyilkoltak tényleges száma. A Fülöp-szigeteki elnököt számos bírálat érte drogháborúja miatt, egyrészt a halálos áldozatok aránya, másrészt az alapvető emberi jogok megsértése miatt. Duterte válaszul leszögezte: nem készül visszafogni drogellenes kampányát.

A fogságból szabadult Tom atya tanúságtétele

A fogságból szabadult Tom atya tanúságtétele

Mint ismeretes, tavaly március 4-én Jemenben fegyveresek lemészárolták a Kalkuttai Teréz anya által alapított Szeretet Misszionáriusai kongregáció négy tagját, valamint a közösség tíz munkatársát ádeni kolostorukban. Tom Uzhunnalil atyát a támadók túszként magukkal hurcolták, és másfél éven át fogva tartották.
A fogságából kiszabadult Tom atyát szeptember 13-án Ferenc pápa fogadta a Vatikánban. A találkozón a rendfőnök képviseletében jelen volt vikáriusa, Francesco Cereda, mivel az elöljáró Máltán tartózkodik; a vatikáni és a rendfőnökségi szalézi közösség tagjai, valamint Thomas Anchukandam, Tom atya egykori professzora, aki a Bengalurui Szalézi Tartomány tartományfőnökeként engedélyezte misszionáriusok küldését Jemenbe.
Az üdvözlés valóban testvéri volt: Uz­hun­na­lil atya egy „ponnadát” kapott, egy olyan öltözéket, amellyel a hagyományok szerint a különleges vendégeket tisztelik meg, és egy-egy ölelést minden jelenlévőtől.
Egyik első kérése az volt, hogy imádkozhasson a vatikáni szalézi közösség kápolnájában. Uzhunnalil atya elmondta, hogy fogsága idején lélekben mindennap misézett, emlékezetből idézve fel a mise olvasmányait és szövegeit, mivel nem álltak rendelkezésére sem a liturgikus könyvek, sem semmi egyéb, amivel szentmisét mutathatott volna be.
Az ünnepi estén a szalézi közösség tradicionális indiai ételekkel kínálta Uzhunnalil atyát, aki nyugodtnak tűnt, és készségesen válaszolt rendtársai kérdéseire. Megerősítette, hogy valóban a Szeretet Misszionáriusai ádeni közösségének kápolnájában tartózkodott, amikor a támadók elrabolták. Nem bántalmazták, és miután gyorsan fogyni kezdett, az emberrablók gyógyszert is adtak neki cukorbetegsége kezelésére.
„Soha nem gondoltam, hogy megölhetnek” – mondta a misszionárius. Arról is megemlékezett, hogy 2016. március 3-án, a Szeretet Misszionáriusai ádeni házában történt mészárlás előestéjén a rendház igazgatója, amikor arról beszélt, milyen nehéz helyzetbe kerültek a szerzetesek a háborús övezetben, azt mondta: jó lenne vértanúságot szenvedni Krisztusért. A legfiatalabb nővér – aki akkor túlélte a támadást – azt felelte erre: „Én élni akarok Krisztusért.”
Tom Uzhunnalil atyát jelenleg a vatikáni szalézi közösség látja vendégül. A Szalézi Társaság az atya elhelyezésével kapcsolatos döntésének meghozatalakor mindenekelőtt azt tartotta szem előtt, hogy hol biztosítható számára a legmegfelelőbb ellátás, amely lehetővé teszi mielőbbi teljes felépülését.
Szeptember 13-án, közvetlenül az általános kihallgatás után Ferenc pápa négyszemközt is találkozott Thomas Uzhunnalil szalézi atyával.

Forrás: Szaléziak.hu

A keresztény értékek nem múzeumi maradványok

A keresztény értékek nem múzeumi maradványok

Fotó: MK

 

Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke nyitóbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország a történelem során a kereszténység pajzsa és a nyugati civilizáció védőbástyája volt. Minden időben, így ma is csak úgy állhatunk helyt, ha ezt a bástyát a keresztény értékekre építjük.
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek Reform és hűség címmel tartott előadást.
Mint felidézte, a magyarság viszonylag rövid idő alatt a földrajzi Európa délkeleti pereméről a Kárpát-medencébe vándorolt. Géza fejedelem és környezete 972-ben megkeresztelkedett, és megindult a nyugati térítés. Először Brúnó püspök, majd Szent Adalbert prágai püspök végezte ezt a munkát a magyarok között. Szent István kiépítette a magyar állam és Egyház teljes szervezetét. Hosszú és alkotó uralkodását követően azonban az ország polgárháborúba süllyedt, a pogánylázadás általános gyűlölettel fordult a papok és az idegenek felé. Végül I. András király állította helyre a kereszténységet.
A názáreti Jézus személyére épülő kereszténység nemcsak az állam és a társadalom megszervezésének rendszere volt, hanem kultúrát teremtő rendező erőnek is bizonyult. A régi időkben a politikai hatalom birtokosai szinte mindnyájan vallásos emberek voltak, a mai Európa azonban gyökeresen más képet mutat. Ugyanakkor a kontinensen ma is számos eleven és hatékony jele van a kereszténységnek. Ezek közé tartozik a mindenütt látható keresztény templomok képe. „De a kereszténység jelen van számos köztéri szoborban, keresztben és ábrázolásban, intézmények és személyek nevében.” Európában, sőt az egész nyugati világban Krisztus születésének utólag kiszámolt évétől számítjuk az időt, Krisztus feltámadására tekintettel osztjuk be hetekre az évet, és tartjuk meg a vasárnapi munkaszünetet. S amikor a mai Európában a kereszténység vonásait keressük, óhatatlanul a szemünkbe ötlik a törvényhozás öröksége is.
„Mindezek az emlékek nem csupán múzeumi maradványok, ma is ezek tudják közölni azt a titkot, ami miatt értelmes és értékes az életünk: Isten létét, irántunk való szeretetét, teremtő és üdvözítő tervét.” Ám ezzel az örökséggel gazdálkodnunk kell. „A megújulásban vannak frissen szerzett tapasztalatai Közép-Kelet Európa népeinek, amelyekre érdemes felfigyelni, amelyeket érdemes hasznosítani és megosztani földrészünk egészével. Ezért érezhetjük joggal, hogy térségünknek ma különös hivatása van: a keresztény örökséghez hűen új megoldásokat találni az új kihívások között” – fejezte be előadását Erdő Péter bíboros.
Orbán Viktor miniszterelnök Magyarország európai jövőjéről beszélt. Felidézte, hogy 2002-től miként próbálták létrehozni azt a politikai közösséget, amely a kereszténységet, a nemzetet és a családot állította működése középpontjába. Ez a közösség ma magyar Magyarországot és európai Európát szeretne. Az évszázadok során azért tudott Európa vezető szerepet betölteni, mert a sokszínűség súrlódásokhoz vezetett, s ezek megoldása egy fejlett társadalmat hozott létre. Ma a bevándorlás olyan feszültségeket okoz az Európai Unióban, melyek nem a továbbfejlődés irányába mutatnak. A keresztény tanítás szerint a bajba jutott embereken segíteni kell, ám ezt ott kell megtenni, ahol a gond van, vagyis nem ide kell elhozni a problémát, hanem a keletkezési helyére kell elvinni a segítséget. Európában kevert népességű országok jönnek, jöttek létre, amelyekben a kereszténység kisebbségbe került. Ám ott, ahol a keresztény elem háttérbe szorul, veszélybe kerül a férfi és nő egyenjogúságának, az antiszemitizmus elleni küzdelemnek és a vallásszabadságnak az ügye is. Magyarország nem kíván olyan be­ván­dor­ló­országgá válni, ahol a liberalizmus eszméi dominálnak, mert ez felér egy szellemi öngyilkossággal.
Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke a reformáció és a keresztény örökség kapcsolatáról, annak teológiai és társadalmi hatásairól beszélt. A reformáció felismerése szerint a „hozzánk lehajló Isten” feltárta magát az embernek, mégpedig Igéje által. E kinyilatkoztatás szívének a reformáció Jézus Krisztust tekinti. A keresztény kegyességnek az ima, a Szentírás-olvasás, a közösség és a szolgálat területén kell megnyilvánulnia. Stein­bach József arra is figyelmeztetett, hogy az Isten által ajándékozott rendet a mai Európa nem veszi figyelembe.
Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke egy kérdést igyekezett megválaszolni: Európa vajon egy mítosz vagy egy álom? A görög mitológiában Euró­pé­nak erőszakot kell elszenvednie. Az Apostolok cselekedeteiben egy álomról olvashatunk: Szent Pálnak megjelenik egy makedón férfi, és arra kéri, hogy segítsen rajtuk (ApCsel 16,9). Nem más ez, mint a pogány Európa segélyhívása a kereszténység felé. Közelmúltjában Európa nem az álmot, hanem a mítoszt helyezte előtérbe. Ma egy kényelmes, jóllakott, lomha Európáról kell beszélnünk, amely nem tud elszakadni önzésétől. A magyarságot és a kereszténységet napjainkban a „domesztikált újpogányság” veszélyezteti, amely száműzi a vallásból a megbocsátást, az együttérzést és az önzetlenséget. Sokszor magunk is leretusáljuk a keresztet kereszténységünkről, mint ahogyan azt nemrég az egyik áruházlánc is tette.
Fabiny Tamás kiemelte: Luther Márton szerint Isten a törököt a keresztény ember megfenyítésére küldte. Ma is az a legfontosabb feladat, hogy a magunk hitéletét erősítve vegyük fel a kesztyűt a terjeszkedő iszlámmal szemben. Ma is szükség van arra, hogy meghalljuk a bibliai felszólítást: „Jöjj, és segíts rajtunk!”
Gál Kinga európai parlamenti képviselő, az Európai Néppárt alelnöke szerint a keresztény alapokon nyugvó társadalomnak a családokat kell megerősítenie, így küzdheti le a demográfiai válságot, nem pedig a bevándorlók betelepítésével.
Makláry Ákos parókus, a KÉSZ elnöke előadásában  XI. Piuszt idézve kiemelte: a kereszténység egyik ismertetőjele, hogy valahol a világon mindig üldözik. „Az üldöztetés az egyház mindennapi kenyere” – mondta Ferenc pápa. Az üldözés azonban mindig megtérésekhez vezetett.
Török Tamás, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár a hivatal tevékenységét ismertette. Zachar Péter Krisztián, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense előadásában a keresztény Európa magyar építőiről és védőiről beszélt. Benvin Sebastian SVD, a Pápai Missziós Művek igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy Európának döntenie kell: Isten útját követi, vagy mást választ.

Az értelmiség a megmaradás záloga

Az értelmiség a megmaradás záloga

Fotó: Karpataljalap.net

Beregszászi magyar iskolások
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) ezúton fejezi ki támogatását minden kárpátaljai magyar civil értelmiségi szervezet törekvése mellett, mely az ukrán oktatási törvény megváltoztatásáért küzd.
Úgy véljük, hogy az ukrán parlament által elfogadott oktatási törvény nemcsak leszűkítené, de szinte lehetetlenné tenné a történelmi régióban élő magyar kisebbség anyanyelvi tanulásának lehetőségeit. Ezzel a törvény a nemzetközi jog számos rendelkezését megsértve ellehetetleníti a szülőföldön való érvényesülést és az értelmiségi létet a magyar kisebbség tagjai számára. A kárpátaljai, alapvetően a nyugati kereszténységben testvéri kapcsolatokat ápoló magyar értelmiség csak akkor válhat egy többnemzetiségű országban államalkotó tényezővé és értékalkotó polgársággá, ha tagjai történelmi hagyományaik és nyelvük megőrzésével teljes jogú polgárai lehetnek az ukrán államnak. A határon túli magyar közösségek megmaradásának egyik alapvető kérdése a helyi értelmiség megléte, amit a jelen helyzetben veszélyeztet az új törvény és annak következményei. A KÉSZ küldetésében fontos szerepet játszik a nemzet egységének megőrzése. Törekvésünk, hogy szorosabbra fűzzük kapcsolatainkat a szomszédos országokban élő magyarokkal. Ez csak úgy lehetséges, ha a határon túli értelmiségi társszervezeteink saját életüket szabadon és önazonos módon élhetik. Mindezek alapján támogatjuk az ukrajnai magyar társadalmi szervezeteket az ukrán oktatási törvény módosításának elérése érdekében. Továbbá felhívjuk a magyarországi emberi jogokkal, polgári alapjogokkal, kisebbségi és oktatási jogokkal foglalkozó jóérzésű civil szervezeteket, hogy szintén fejezzék ki támogatásukat kárpátaljai nem­zettestvéreink érdekében, és minden lehetséges nemzetközi fórumon prioritásnak tekintsék e kérdést.
Budapest, 2017. szeptember 13, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöksége

Forrás: KÉSZ

Az életet választotta

Az életet választotta

„Bátor vagy, és szép is” – mondta a Szentatya Bogotában az ötvenhat éves Consuelo Cordobának, akinek ez a néhány szó elegendő volt ahhoz, hogy megváltoztassa a döntését: lemondott arról, hogy eutanáziával vessenek véget az életének, amit azért kért, mert tizenhét éve eltorzult arccal és testtel él.
Az asszony élete szinte elviselhetetlenné vált, miután 2000-ben férje leöntötte sósavval: nyolcvanhét műtéten esett át, milliméterről milliméterre próbálták helyreállítani az arcát. Nemrég agyi fertőzést diagnosztizáltak nála. Ezt az újabb megpróbáltatást már nem tudta elviselni, ezért az eutanázia mellett döntött, amelyet szeptember 29-én hajtottak volna végre. Kolumbiában ugyanis különleges esetekben engedélyezett az asszisztált öngyilkosság.
A bogotái apostoli nunciatúrán lehetőséget kért arra, hogy halála előtt még találkozhasson a Kolumbiába látogató Ferenc pápával, megoszthassa vele fájdalmát, és az áldását kérje. Ez a találkozás változtatta meg az elhatározását.
Consuela testszínű símaszkban jelent meg a pápa előtt – már tizenhét éve ilyennel takarja el az arcát, egyrészt azért, hogy védje a napsugaraktól, másrészt mert szégyelli megmutatni, milyen lett a brutális támadás nyomán. Dagoberto Esuncho 2000-ben az otthonukban támadt rá az asszonyra. Börtönbe zárták, de egy hónappal később kiengedték.
Consuela a támadás előtt azt tervezte, hogy szépségszalont nyit, ehelyett szörnyű kálvária vette kezdetét. Operációk sorozata következett. Mindehhez adódott a legújabb diagnózis: toxoplazmózis, amely az agyát támadta meg, és általában epilepsziás rohamokkal, illetve bénulással jár.
El akarta mondani a pápának, hogy elfogyott az ereje, nem bírja tovább, véget vet az életének. A találkozásuk alakalmával megosztotta vele a történetét, és az áldását kérte. A pápa ezt mondta neki: „Nem, nem fogod megtenni.” Buzdította, hogy harcoljon az álmaiért, és a következő szavakkal mozdította ki a teljes elkeseredésből: „Bátor vagy, és szép is.”
„A pápa megölelt, nagy ajándék ez számomra. Most már akarok élni – nyilatkozta a találkozást követően a kolumbiai újságíróknak Consuela. – Nem megyek el (az eutanáziára), mert Isten nagy dolgokra készül az életemben. Csodát tett.”
Az El Espectador kolumbiai lap információi szerint aggasztó, milyen nagy számban esnek áldozatul a nők sósavas támadásnak az országban. 2004 és 2016 között 1151 ilyen esetről tudnak Kolumbiában, de valószínűleg ennél több támadás történt, mert sokan nem tesznek feljelentést.

Forrás: Vatican Insider/Thullner

1 / 13123...Utolsó