Embertárs

Hegy – Hittel az egyetemen

Hegy – Hittel az egyetemen

„Az évek során folyamatosan nőtt a résztvevők száma. Ez számunkra nagyon jó visszajelzés; igény van a gólyatáborra. Mindannyian megtapasztaltuk, hogy az egyetemi lét teljesen új élethelyzet, ezért fontos nekünk, hogy a leendő szak- és évfolyamtársakat közelebb vigyük egymáshoz. A mottónk – Nem lehet elrejteni a hegyre épült várost (Mt 5,14) – erre a szolgálatra mutat rá: a Hegy (Hittel az egyetemen) közösséget ad; együtt könnyebb az egyetemen is megélni, felvállalni: keresztények vagyunk” – mesélte Mergl Marina, a tábor egyik főszervezője.
„Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert kivételes, szerető és ösztönző közeg vesz körül személyes és szakmai életemben is. A tábor számomra egy lehetőség arra, hogy visszaadjak valamit abból, amit én kaptam. Olyan élményt szeretnék nyújtani a gólyáknak, amely alapul szolgál őszinte barátságok, kitartó közösségek, inspiráló szakmai kapcsolatok kialakulására” – számolt be Bodnár Benedek, szintén főszervező a céljairól.
Szeretettel ajánljuk minden érettségizett figyelmébe az augusztus 7–11-ig tartó Hegy-gólyatábort. Bővebb információ Instagramon és Facebookon található, jelentkezni a http://golyatabor.egylelk.com/checkin weboldalon lehet.

P. I.

Általuk ad életet

Általuk ad életet

Fotó: Merényi Zita

 

Az EMIT logóján földgömböt tartó két tenyér és a felirat: „Életet ad a világnak.” Ez is jelzi, hogy a hetedik egyházmegyei ifjúsági találkozó központi témája az a világesemény, amire a magyar egyház készül: a NEK. Minden ennek a jegyében zajlik ezen a három napon a Mátraverebély-Szentkutat és Mariazellt összekötő Gyöngyök Útjának egyik állomáshelyén, a Börzsöny lankáinak ölelésében fekvő Csattogó-völgyben.
Ez EMIT igazából nem tábor – fogalmaz Bárány Béla atya, a főegyházmegye hitoktatási felügyelőségének vezetője. Hervai Pál, az egyik altábor vezetője pedig kérésünkre mindjárt be is mutatja ezt a jól átgondolt programot.
A hitoktatási felügyelőség munkatársait több mint száz önkéntes szervező segíti. Kiscsoportokból felépülő, korosztályonként három egységre bontott, egyenként hatvanfős altáborokba vannak beosztva a fiatalok. Minden kiscsoportot ketten vezetnek. A „kékek”, a 11–12 éves korosztályt összefogó altábor egyik vezetője éppen Hervai Pál. Azt is elárulja, hogy a tábor szervezeti felépítése az évek során nem változott, ma is ugyanolyan, amilyennek Fogassy Judit nővér annak idején elképzelte.
Az EMIT második napján vendégeskedünk a Csattogó-völgyben.
A helyszínt a Jóisten is közösségi programokra teremtette. Óriási zöld mező nyúlik el a völgyben, erdővel körülvéve. Középen most a tábor nagy fehér sátra áll. Mellette foci- és kosárlabdapálya, körülötte apró faházak és az étkezéseknek helyet adó épület. Sikerült kifognunk július egyik leghidegebb, esős napját, így a tábor grillteraszát, a kalandparkot és a medencét csak távolról nézzük meg.
Ezen a pénteki napon Erdő Péter bíboros, prímás érkezik a fiatalokhoz. Előadásában a főpásztor az Eucharisztiáról tanít, majd szívesen válaszol a kérdésekre is. Jó egy év van hátra az eucharisztikus kongresszusig. A felkészülés eredménye azon múlik, hogy mennyire sikerül sokak személyes ügyévé tenni a világeseményt. A teológus, a kánonjogász gondolatain átsugárzott a személyes hit, a mély belső megérintettség – hangzik el később a „kékek” altáborának csoportvezetői megbeszélésén.
Előadásában a főpásztor a kongresszusra való felkészülés három évének központi témái köré csoportosította gondolatait. Az EMIT három napjának tematikáját is éppen ez határozta meg: az egyén, illetve a közösség viszonya az Eucharisztiához, majd pedig a misszió, a kilépés a világ elé.
Erdő Péter hangsúlyozta: a közösség és az Eucharisztia kapcsolatának átgondolása kulcsfontosságú, hiszen a szentmise „közösségi esemény, közösségi részesedés, és ünneplése elsődleges feladatunk”. A főpásztor felidézte az utolsó vacsorát, melyen Jézus megalapította az Oltáriszentséget. „Eledelül adta magát egy közösségi étkezés keretében, amelyen a választott nép Egyiptomból való kiszabadulására emlékeztek, azt ünnepelték a hagyomány szerint – mutatott rá Erdő Péter, majd hangsúlyozta: – Ami ott történt, az dinamikájában és erejében túllépett téren és időn”. Az utolsó vacsora idején Jézus még élt, de már odaadta értünk testét és vérét. A térben és időben gondolkodó ember számára ez paradoxon, ám Isten perspektívájában minden együtt van, számára nincs előbb és később. Isten és az ember párbeszédében mindig beleütközünk valamibe, ami az emberi értelem számára ellentmondásnak látszik – hívta fel a hallgatóság figyelmét az előadó. – Ez tipikus és elkerülhetetlen, ha az ember a látható világon túlival találkozik.
„Vegyétek és egyétek, ez az én testem, melyet értetek adok” – szavaival Jézus közösséget teremt. Közösségként beszél a tanítványaihoz, és közösségként adja nekik az Eucharisztia ünneplésének küldetését. Az apostolok megértették ezt, és az első zsidó közösségek a közös templomi ima után ünnepelni kezdték a házaknál a kenyértörést.
A teológia tanítása szerint az Eu­charisztia alkotja az Egyházat, miközben az Egyház végzi az Eucharisztiát. Az Oltáriszentségben az Egyház kegyelmi ajándékot kap. Az Eucharisztia az egész Egyház, az élők és a holtak ünnepe, „egy szuperközösség ünnepe, melynek a középpontjában Krisztus áll”. Ünneplése határozta meg, melyek azok a könyvek, amelyeket fel lehet olvasni a gyülekezetben. „Az Eucharisztián keresztül a Szentlélek vezetésével kaptuk meg tehát a szent könyveket. Így őrizzük és próbáljuk életre váltani tanításukat. Láthatjuk, hogy az eucharisztikus ünneplés, a szentmise közösségi és közösséget teremtő cselekmény. Ezért nagyon fontos, hogyan végezzük” – mondta a főpásztor, majd bemutatta azt a történelmi folyamatot, amelynek során a szentmise elnyerte mai formáját.
Ünneplésünk meghatározó eleme a tanítás, mely hangsúlyozza, hogy a hitnek megfogalmazható, átadásra érdemes tartalma van, ami Isten felé vezet bennünket. Az Eucharisztia áldozati jellegű cselekmény, amit nem megismétlünk, hanem Krisztus ígérete és rendelkezése alapján jelenvalóvá teszünk. „Kegyelmi erejével jelenvalóvá válik a krisztusi áldozat” – mutatott rá az előadó az újabb paradoxonra, arra, hogy ismét túl vagyunk időn és téren, illetve a számolhatóság, az egy vagy több kérdésén.
„Az Eucharisztia a teremtett világ találkozása a felette álló Istennel.
A szentáldozás közösségi részesedés Krisztus testében és vérében, az egész Egyházzal közösségben” – jutott vissza az előadás kiindulópontjához Erdő Péter, és hangsúlyozta: ebből a misztikus találkozásból fakad az életünkben minden egyéb. Így magyarázta a bíboros az előttünk álló eucharisztikus kongresszus jelmondatát: „Minden forrásom belőled fakad.” Majd hozzátette: az Eucharisztia nem öncél, hanem erőforrás, amit Krisztus a világ életéért adott. Ezért az a feladatunk, hogy elvigyük minden emberhez, és a segítő szeretet nyelvén közvetítsük másoknak az evangéliumot.
Az előadás után a főpásztor a fiatalok kérdéseire válaszolva a hivatását megalapozó személyes megérintettségéről is beszélt. Betekintést adott a NEK programjaiba, kiemelve a fiataloknak szóló eseményeket, és hangsúlyozta: az egyik fontos cél, hogy megszólítsuk a nem hívőket. Majd úgy fogalmazott: „A magyar Egyház attól lesz más a NEK után, amit ti a szívetekben magatokkal visztek. S az élmény, hogy létre tudunk hozni valami szépet, igazat, békéset, hogy együtt tudunk lenni egy nagy közösségben, meghatározhatja a jövőnket.”
Erdő Péter ezt a gondolatot fejtette ki az előadás után bemutatott szentmise tanításában is: „Az égből alászállott kenyér Isten ajándéka, ami életet ad a világnak azáltal, hogy életet ad nekünk. Általunk tud életté válni a világ számára. A mi fel­adatunk, hogy Krisztust elvigyük a világba. Ki kell lépnünk a templom kapuján, hogy el tudjuk juttatni az emberekhez ezt az éltető táplálékot.”
Megérintő tanítást kaptunk. A kongresszusért mondott ima a liturgia végén ezúttal mintha kicsit máshogyan, bensőségesebben szólt volna, mint máskor. Erdő Péter így búcsúzott a táborozó fiataloktól: „Legyen meg bennetek a lelkesedés, amit a Lélek tud megadni ebben a nehezen lelkesedő és nehezen kitartó világban.”
A tábor esti programja a vidámság és a mozgás jegyében telt.
„Ők a jövő katolikusai: édesanyák, édesapák, papok és szerzetesek. Ők a reményünk hordozói” – nézett boldog bizonyossággal a játékban feloldódott fiatalokra Bárány Béla atya. Tőlünk pedig így búcsúzott: „Három év múlva újra találkozunk.”

Passzív eutanázia

Passzív eutanázia

Fotó: Vatican News

 

Ebben így írt: „Imádkozzunk azokért a betegekért, akiket magukra hagynak, és hagynak meghalni. Egy társadalom akkor humánus, ha óvja az életet, minden életet, annak kezdetétől természetes végéig, anélkül hogy választana, ki méltó vagy nem méltó az életre.” Lambert halálhíre után Alessandro Gisotti megbízott szentszéki szóvivő július 11-én nyilatkozatot tett közzé: „Fájdalommal értesültünk a hírről. Imádkozunk, hogy az Úr fogadja be házába, és szolidaritásunkat fejezzük ki hozzátartozóinak, valamint mindazoknak, akik az utolsó pillanatig szeretettel és odaadással ápolták. Emlékeztetünk a Szentatya szavaira, aki ezzel a fájdalmas esettel kapcsolatban azt mondta: Isten az egyetlen ura az életnek, annak kezdetétől természetes végéig, és a mi kötelességünk az, hogy mindig őrizzük, és ne engedjünk a leselejtezés kultúrájának.”

 

Isten külön-külön szeret, nem tömegként

Isten külön-külön szeret, nem tömegként

Fotó: Koprivanacz Kristóf

 

Beszédében a főpásztor, miután elmondta, hogy a szív szó zsidó-keresztény kultúránkban kiemelt helyet kapott, ősi jelentéstartalmának különböző szintjeit magyarázta a híveknek. Az elsődleges jelentés értelmében ha valakinek szívproblémái vannak, a kardiológus orvosokhoz fordul, hiszen a szív az a szervünk, aminek munkája pótolhatatlan. A következő jelentési szint már a költészet irányába mutat. A gyermeket váró édesanyára mondják: szíve alatt hordja gyermekét – ez ténylegesen, biológiailag is igaz, de már bővebb jelentést hordoz, valamiképpen benne van kettejük szeretetkapcsolata. Az irodalmi szinten is számos módon jelenik meg a szív kifejezés, de ehhez már hozzákapcsolódik az erkölcsi szint is. Gondoljunk csak A kőszívű ember fiaira.
Az erkölcsi rend az a magaslat már, ahol az értelem, az akarat, sőt az érzelem is megjelenik, és kiszámíthatatlanná teszi az emberi személyt. A Szentírás szintjén a teológiával érint­kezik a jelentés tartalma. Az Ószövetségi Szentírás utolsó betűje L, az első B: a léb szó pedig a szívet jelenti, hiszen az Isten törvényében benne dobog az Isten szíve. Isten törvénye több, mint jogszolgáltatás, hiszen fölcsillan benne az isteni irgalom. Jézus ezt mutatja meg életével, hiszen szelíd és alázatos szívű, akiben nyugalmat talál az ember lelke. A megváltás isteni műve az irgalom, mely a Jézus Szíve szimbólumban jól kifejezhető; az üdvösség szimbólumává is vált. Az üdvösségtörténet mindig összefonódik a világ történetével: az a korszak, amikor Alacoque Szent Margit és a jezsuiták megteremtették Jézus szíve tiszteletének kultuszát, válasz volt a racionalizmusra, amely úgy vélte, az ember egyszerűen értelme által mindent megalkothat és megmagyarázhat. Ám az értelem erkölcsiség és hit nélkül a legnagyobb terrorba torkollik, amint a francia forradalom megmutatta.
Szombaton egész délután tartó szentségimádáson vett részt a hívő közösség. Az esti ünnepi szentmisét Csorba Dávid kiskunhalasi káplán, iskolalelkész mutatta be, aki a kalocsai búcsú történetéből indult ki szentbeszédében. Megemlékezett róla, hogy 1887. június 18-án az ország történetének egyik legtöbb áldozatot követelő vízi katasztrófája következett be: a biskói kompkatasztrófában több mint kétszázan lelték halálukat a kalocsai búcsúra tartva.
A búcsú harmadik napján a reggeli szentmisék után ünnepi körmenetben vonultak a hívek a Nagyboldogasszony-főszékesegyházhoz. Az Oltáriszentséget a búcsú szervezője és lelkiatyja, Mészáros István kanonok, prépost vitte a menetben. A főmisét hagyományosan a főszékesegyházban mutatták be, az ünnep főcelebránsa és szónoka idén Fülöp Ernő, a székesegyház kanonok plébánosa volt. Beszédében az isteni szív szeretetét a Jó Pásztor képével magyarázta.
A szónok arról elmélkedett, hogy Jézus szívének szeretete személyes; nem általános szeretet, hanem konkrét és egyedi. Loyolai Szent Ignác szerint „inkább tettekben, mint szavakban nyilvánul meg”, elsősorban „adni, és nem kapni akar”. A Jó Pásztor még az életét is kész övéiért áldozni. Ahogy János evangéliuma megjegyzi: minden egyes juhát ismeri és szereti, külön-külön, nem tömegként. Mindegyiknek ismeri nevét, gondját, történetét.
A virtuális tömegtársadalomban, ahol élünk, könnyen előfordul, hogy az embert elfelejtik, és névtelenségbe süllyed. Életünk néhány számsorozattá silányodik egy adószám, társadalombiztosítási szám vagy belépési kód fogságában. A személytelen ember arcát nem kell látni. Az arc nélküli, egyéniség nélküli, nem látható embert könnyű vezetni, könnyű eldobni vagy netán elpusztítani. A halál retorikáját élő világban Jézus szívének szeretete „az élet evangéliuma”. Jézus szíve nem feledkezik meg senkiről, mindenkit szeret és névről ismer.
Vizsgáljuk meg életünket, nem távolodtunk-e el ettől az életet adó szeretettől. Ha fáradtak vagyunk, és elcsigázottak, mint az a tömeg, amelyen Jézusnak megesett a szíve, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok, akkor jusson eszünkbe a Pásztor ígérete, aki megkeresi, összegyűjti, megmenti mindazt, aki elveszett – mondta a kanonok. Az ünnepi szentmise a Jézus Szíve-litánia elimádkozásával, majd szentségi áldással ért véget.

Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

„Mama, ne sírj! A szívem jó, tudok szeretni”

„Mama, ne sírj! A szívem jó, tudok szeretni”

Fotó: Merényi Zita

 

Az iskolaközpont előtt a névadó Brenner János szobra áll. Odabent káosz fogad bennünket, de a jótékony fajta. Szinte mozdulni sem lehet, mindenki mindenkivel beszélget, sorban áll kávéért, pólóért, valaki a kiscsoportokba és a műhelyekre való jelentkezésre szólítja fel a jelenlevőket, majd elcsendesedésre és a helyük elfoglalására kéri őket. Kezdetben csekély sikerrel. Kolléganőmet azonnal megöleli, aztán valahova magával viszi az egyik résztvevő, én pedig kissé elveszetten próbálok tájékozódni. A lassan oszladozó tömegen túl megpillantom Varga László püspököt egy asztal mögött; láthatóan remek hangulatban beszélget a mellette ülő sráccal. Előttük kagylók sora, virág és gyertya, a földön pedig kétféle kék, hullámzó, vizet utánzó anyag, sok-sok égő mécsessel. Az asztalterítő lelógó oldalára színes papírból készült lábnyomokat aggattak, és mindegyikre egy-egy nevet írtak.
A hattagú zenekar vezetője bejelenti, hogy most az idei katimavik címadó dalát, a Meghívtál, hogy vízre lépjek-et fogjuk énekelni. Éneklés közben észreveszem, hogy a terem üvegfalára hatalmas vásznat akasztottak a szervezők. Vizet járó bárkát ábrázol, amelyet sok-sok színes lábnyom vesz körül.
A püspök előadásának nyitógondolata, hogy mit köszönhet leginkább a sérült emberekkel való kapcsolatának. Azt, hogy rájött: ő is sérült ember. Sokan megtanulják, megtanuljuk jól elrejteni a gyengeségeinket, a sebeinket és a bűneinket egyaránt. Az a két mozgássérült, akikkel egyidőben együtt lakott, nem volt képes erre. Józsi csak feküdni tudott, Zozónak két mankó kellett a járáshoz. Időnként mi, „egészségesek” is lebukunk, és olyankor önmagunk vagy mások ellen fordulunk. Mozgássérült barátai arra tanították meg a püspököt, hogy a félelem, a görcsösség, az agresszivitás helyett rátaláljon az örömre, és jobban szeresse önmagát.
Méghozzá az egyik főparancs értelmében, amely arra szólít fel, hogy úgy szeressük felebarátainkat, mint önmagunkat. A másik főparancsnak azáltal tehetünk eleget, ha Istent szenvedélyesen szeretjük, és nem félelemből hallgatunk rá. Hiszen maga Isten is tele van szenvedélyes szeretettel.
Szeretjük-e önmagunkat? Isten szeretetének ajándéka-e az életünk? A beteg, szegény, sérült ember is tud szeretni, a szeretet ajándékait elfogadni és továbbadni. Sérült barátai arra tanították Varga atyát, hogy ne féljen elfogadni a sebeit, a bűneit, és belátni, hogy szeretetre szorul. Mind­annyian Isten szeretett gyermekei, képmásai, a Szentlélek szentélyei vagyunk, ezért tiszteletet érdemlünk. Isten gyönyörűnek lát bennünket. Így volt ezzel az a néni is, akit mindig sérült fia kísért a templomba. Ő pedig rámutatott, és ezt kérdezte Varga atyától: „Ugye, milyen gyönyörű a fiam?” Mert akire szeretettel néznek, az megszépül. Szerelmes fiataloknál lehet ezt gyakran észrevenni: átváltoznak, ragyogni kezdenek, amikor megérzik, hogy valaki számára ők a legszebbek. Isten alkotásaiként eredendő szépség jellemez bennünket.
Amit magunkban nem szeretünk, másban sem fogjuk szeretni. A tisztának minden tiszta, míg ha a sötétség indul bennem növekedésnek, körülöttem is egyre nagyobb lesz a sötétség. Ez utóbbi ugyanis tolakodó, míg a szeretet diszkrét. Ha azt keresnénk, hogy másokban mi a szép, a mi életünk is megszépülne.
Mindenki képes növekedni a szeretetben, ebben a betegség sem akadályoz meg. Jean Vanier története volt: egy anyának sérült gyermeke született, és ezt csak hosszú idő után tudta elfogadni. Ám amikor még meg is vakult a gyerek, az asszony megint fellázadt. A fia azonban így vigasztalta: „Mama, ne sírj! A szívem jó, tudok szeretni.”
Mind tudunk szeretni és növekedni a szeretetben. De van, ami segít, és van, ami akadályoz e téren. A vendégszeretet például segít. Az, ha a szegény bejöhet hozzám, és az asztalomhoz ültetem, beengedem a magánszférámba. Hagyom, hogy változtasson rajtam a kapcsolatunk, hogy közös történetünk kezdődjön. A szeretet ugyanis kétirányú utca.
E ponton a püspök hosszú történetbe kezd egy hajléktalan férfival való kapcsolatáról, aki gyakran becsöngetett hozzá, és mindig pénzt kért. Ő pedig hol adott, hol nem. Mégis újra meg újra eljött. „Azért jövök – mondta –, mert te tisztelsz engem. Megkérdezed, hogy vagyok.” Pártfogoltja egyszer azt is kiprovokálta, hogy meghívja karácsonyra. Méghozzá kispapokkal és az akkori püspökkel egy társaságba. Mivel a püspök a többiekkel együtt egy idő után átvonult a másik szobába, amikor végül kijött onnét, a férfi nekitámadt: „Azt hiszed, azért, mert hajléktalan vagyok, lenézhetsz engem?” Mindannyian tiszteletre, gyengédségre szorulunk. De aki kitaszított, érzékenyebb.
A szeretetben való növekedésben a harag is akadályoz. Maga a harag még nem bűn; az a kérdés, mit kezdünk vele. Ha gyűlölet lesz belőle, az tönkretesz bennünket. Ha gyűlölködöm, megbetegszik körülöttem a világ. A gyűlölet mar, engem magamat is. Szakítsuk meg az ördögi kört! Haragunkat, gyűlöletünket mindennap kivihetjük Isten szeretetének mezejére, a trágyához hasonlóan, amely önmagában maró hatású, de ha szétterítik, termővé teszi a földet.
Az evangélium szíve a megbocsátás. Aki haragot tart, egy ketrec rácsát rázza belülről, holott a kulcs nála van. A megbocsátás: szabaddá válás. Isten azt kéri tőlünk, hogy a másik adósságlevelét és az összes fénymásolatot is semmisítsük meg. Hogy szeressük ellenségeinket. Hogy áldást mondjunk arra, aki bánt bennünket. Tegyünk így, és meg fogjuk tapasztalni, hogy a szívünk egyszer csak átfordul. Mert az áldás gyógyít.

*

Rövid szünet kezdődik, jelentkezünk egy kiscsoportba. Közben kihirdetik, hogy délután milyen műhelyek lesznek. Parádésan gazdag a választék. Lehet táncot tanulni, lesz kutyás program, relaxáció, kézműveskedés, játékműhely, beszélgetés a sérült emberek egyházbeli helyzetéről, bibliodráma, városnézés, múzeumlátogatás, toronyjárás – felsorolni is sok.
Kiscsoportunkban főleg arról folyik a szó, hogy kinek milyen itt lenni. Hárman közülünk a határon túlról, Zentáról érkeztek. Magdolna, aki Down-szindrómás fiát is magával hozta a katimavikra, hosszan mesél az ottani, sérültek számára fenntartott foglalkoztató mindennapjairól, amelyet ő hozott létre, a Hit és Fény közösségre jellemző szellemben. Egy házaspár is velünk van; őket annak idején egy sérült ember elveszett kabátjának ügye hozta össze. Együttlétünk másfél órája során legalább olyan fontosak a kézfogások és a mosolyok, mint a szavak. Egyre erősebben érezzük, hogy itt a szavak, a szóbeli közlések gyengeségére, pontatlanságára ébred rá az ember.

*

Erről beszél Csány Endre nemzeti felelős is, akit a nagy kavarodásban végül sikerül pár percre leültetnem a kert egy félreeső zugában. Katimavik: az eszkimó szó találkozóhelyet jelent, és a Hit és Fény meg a Bárka találkozóinak neve lett. Az egyik célja az ünneplés, a másik pedig az, hogy megmutassák a világnak: jó így élni. Egy éve készülnek már a mai alkalomra, a harmadik magyar katimavikra. Vízre lépés volt már maga a szervezés is, akárcsak annak idején a Hit és Fény létrejötte. Akkor egy család fellázadt értelmi fogyatékos gyermekeinek kiközösítése ellen, és ez egy közösség alapja lett. Itt lenni olyan alapkérdések megválaszolásában segít, hogy mitől szerethető egy ember. Ráébreszt arra, hogy senki nem csökkent értékű csak azért, mert „rendellenesen” viselkedik. Sőt, mindannyian tanulhatunk a sérült emberektől, hiszen bennük az ismerkedés terén nincsen olyan félsz, gátlás, mint bennünk. Sokkal könnyebben, lazábban teremtenek kapcsolatot idegenekkel. Felszabadító a velük való együttlét: az ő társaságukban nem kell viselkedni. Köztük megértjük, hogy két ember között talán nem is egymás tökéletes megértése a legfontosabb (ami nem is lehetséges), hanem az erre való törekvés, az állandó próbálkozás, a kitartó figyelem, amely már eleve a másik alapvető elfogadásával párosul.

*

3-tól kutyás aktivitáson és táncórán veszünk részt. A kutyás foglalkozás nagyon népszerű. Az Azúr Segítőkutyás Egyesülettől érkezett Sipos Mónika és Szabó Beáta vezeti a kétórás alkalmat a border collie Loki és a mudi-keverék Bee segítségével. A résztvevők odavannak a kutyákért, és boldogan vesznek részt a dobálós, sétálós, éneklős játékokban. Egymást is segítik, amikor valaki ügyetlenebb. A kutyák jelenléte, kedvessége láthatóan feloldja, közösséggé varázsolja a résztvevőket.
*
Odafent, a táncműhelyben azon álmélkodunk el, hogy mozgásukban korlátozott emberek is micsoda örömmel vetik bele magukat a lépéssorok megtanulásába, sőt, még egy kerekesszékes lány is boldogan táncol. Mintha létezne valamiféle lépéseken túli tánc, amely egyenesen a lélekből fakad, és képes diadalmaskodni a testi nehézségeken, megfeledkezni róluk.
Kolléganőmmel azon kezdünk tanakodni, hogy mi lenne, ha most hirtelen bennünket is táncolni szólítana a két tanár (akik amúgy óriási empátiával vonzanak minden jelenlevőt a táncparkettre). Vajon mi, „egészségesek” képesek lennénk-e olyan bátran próbálkozni, sutaságunkat elfogadni, mint az itt táncolók? Nem, nem, biztosan nem, mondjuk ki mind a ketten.

*

Megérkezik Székely János püspök. A termet az előző alkalom óta átrendezték. Most kisebb körökben állnak a székek, minden kör közepén lavór, benne törülköző, mellette kancsó és mécses, és lassan minden székre leül valaki. Az egyik körben meglátom Varga Lászlót is. A mosdók felől óriási a vándorlás a körök irányába: teli kancsókat visz mindenki, és még tíz perc után sincs vége a mozgalomnak. Pedig Csány Endre már felolvasta a lábmosás jelenetét János evangéliumából, Székely püspök pedig a mikrofonnál áll, és beszélni kezd.
– Elmesélek valamit – mondja. – Körülbelül ötéves lehettem, és ministrálni kezdtem. Egy öreg ferences volt a pap, nagyon szerettük, tiszteltük. Egyszer kibomlott a cipőfűzőm, ő pedig lekuporodott, és bekötötte. Sokszor hallottam prédikálni, de mára egyetlen szavára sem emlékszem. A mozdulatára viszont, ahogyan a cipőmhöz hajol, egészen élesen emlékszem mindmáig. Az alázatára, amellyel egy kis ministráns cipőjét bekötötte.
Jézus lekuporodik a tanítványok lábához. Nem felülről segít. A felülről segítőkben sokszor gőg és önzés van. Isten nem ilyen. Amikor Napóleonnak fia született, százegy ágyúlövéssel köszöntötték. Jézus viszont csendben érkezett, és nem palotába.
Amikor Betlehemben tanultam, szerettem a születés barlangjában lenni, imádkozni. Ott megértettem: Jézus azért érkezett barlangba, hogy elhiggyük: önmagát akarja nekünk adni. Isten végtelenül egyszerű. Jézus a lábmosással arra akar tanítani bennünket, hogy alázattal szeressünk, segítsünk. Isten gyengesége erősebb az embereknél.
A víz, amivel megmossátok egymás lábát, Jézus vérére emlékeztet. A lábmosással későbbi szenvedését akarta előre jelezni.
Ma Goretti Mária ünnepe van. Egy olyan lányé, akit a vele erőszakoskodó fiú, mivel ellenállt, tizennégy késszúrással megölt. Ám ő halála előtt megbocsátott neki, és ez tíz évvel később megváltoztatta a fiú hozzáállását. Megtért, szabadulása után bocsánatot kért az édesanyától. Mária vére és megbocsátása segített megtisztulnia. Jézus vére is tisztít.
Egy indián nyomolvasó unokaöccse rossz útra tért, ezért a szülők elhívták, hogy beszéljen a fiuk lelkére, aki nagyon szerette őt. Ő azonban semmit sem mondott neki ottlé­tének napjai alatt. Amikor távozni készült, a fiú lehajolt, hogy bekösse a bácsi mokaszinját. Miközben kötötte, a kézfejére cseppent valami. Felnézett, és látta, hogy a nagybátyja sír. Felállt, megölelték egymást – és a fiú akkortól fogva megváltozott.
Nincs hiába kiontott könny és vér, hiábavaló szenvedés. Bűnbocsánatot tudnak szerezni. Jézus itt van közöttünk.

*

Mindenki megmossa a jobb oldalán ülő lábát, aki aztán a fejére teszi a kezét, így áldja meg. A méltóságteljes szertartás, a résztvevők komolysága, gondossága végképp felold minden határt a jelenlevők között. Itt már nincsenek segítők és segítettek, csak testvérek, akiket egymásra bíztak. „Senki sem mondja elég sokszor, hogy jók vagyunk”: hirtelen ez jut eszembe, magam sem tudom, miért. De én mostantól többször akarom mondani.

Három napig tartó lakodalom

Három napig tartó lakodalom

Fotó: Papp Flóra

 

Mint a legtöbb kislány, Bódi Mária Magdolna is arról álmodott, hogy felnőve királyné lesz. Ám az ő királya nem egy volt a földi uralkodók közül, hanem maga Jézus Krisztus. Az 1921-ben zsellércsaládba született Magdi a kor előírásai szerint törvénytelen származása miatt nem léphetett szerzetesrendbe, a világban kellett Jézus Krisztus jegyesévé válnia. Méghozzá olyan helyszínen, ahol csak kevesen keresték volna Istent: a balatonfűzfői vegyi üzemben. Jegyesével nem hét határra szóló lakodalomban kelt egybe, hanem a vértanúságban: Magdit 1945-ben Litéren meggyilkolta egy orosz katona, miközben a munkáslány a barátnőit védte az erőszaktól. „Uram, Királyom, végy magadhoz!” – ezek voltak az utolsó szavai.
Mivel Bódi Mária Magdolna hitéletének egyik sarokköve volt a jegyesével, az Eucharisztiában jelen lévő Jézussal való találkozás, boldoggá avatásáért imádkozva már tavaly is rendhagyó lakodalomba, ötvenórás szentségimádásra hívta a környék híveit Laposa Norbert plébános és három balatonfűzfői fiatal: Tóth Ágota és húga, Eszter, valamint Palásthy István. A maratoni szentségimádást idén országosan is meghirdették, és fiatalokat megszólító kísérőprogramokkal – például ingyenes strandolási lehetőséggel – is kiegészítették. Így jött létre a Balatoni Katolikus Találkozó, röviden a Balakat.
A rendezvény június 28-án, a balatonfűzfői Jézus Szíve-plébániatemplom búcsúnapján bontott vitorlát. Laposa Norbert plébános köszöntőszavai után Fábry Kornél, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) főtitkára tartott előadást, melyben ismertette a 2020-as találkozó célját és programjait, majd részvételre buzdította a megjelenteket. „Egy lagzin sokkal jobb ott lenni, mint megnézni a róla készült videót” – fogalmazott Fábry Kornél.
A búcsúi szentmisét Márfi Gyula veszprémi érsek mu­tatta be, a találkozón részt vevő lelkipásztorokkal, köztük Fábry Kornéllal együtt, aki a homíliát is mondta. A NEK főtitkára a prédikációjában minél gyakoribb szentáldozásra biztatta a híveket. „Jézus legnagyobb ajándéka ő maga. Ki vagyok én, hogy visszautasítsam?” – tette föl a kérdést Fábry Kornél, majd kifejtette: amikor a Miatyánkban a mindennapi kenyérért könyörgünk, nemcsak a napi betevőt értjük e kifejezés alatt, hanem Az Élet Kenyerét is. A nap programját az Oltáriszentség ünnepélyes kihelyezése, szentségimádás, majd zenés dicsőítés zárta.
Június 29-én a reggeli ima után műhelyfoglalkozásokon vehettek részt az érdeklődők. A templom mögötti romnál eközben kerekasztal-beszélgetés kezdődött Bódi Mária Magdolna életéről Kovács Elemérné Bódi Máriával, a vértanú unokahúgával, Tornyos László litéri lakossal, Magdi tiszteletének egyik felélesztőjével, Laposa Norbert plébánossal, valamint Tóth Eszterrel, a találkozó egyik szervezőjével.
A beszélgetőtársak elmondták, hogyan kerültek kapcsolatba Bódi Mária Magdolnával. Személyesen egyikük sem ismerhette a vértanút, még az unokahúga, Mária sem, hiszen két évvel Magdi halála után született. Édesapja – a vértanú lány bátyja –, valamint a család többi tagja azonban gondoskodott arról, hogy Magdi emléke ne halványuljon el a családban. Ezeket a történeteket idézte föl Mária. Tornyos László ehhez kapcsolódva elmondta: a kommunista rendszer mindent megtett azért, hogy Magdi vértanúságát elrejtsék az emberek elől, de legalábbis kisebbítsék. Sokan ma is úgy vélekednek, a boldoggá avatott lány csupán egy volt a sok közül, akit bántalmaztak a szovjet katonák. Az idős úr Litéren nőtt fel, de csak középiskolás korában, egy osztálytársa édesapján keresztül értesült arról, hogy szülőfalujában mi történt egy fiatal lánnyal a II. világháború utolsó napjaiban. Tóth Eszter úgy fogalmazott: a Balaton keleti csücskét teljesen áthatja Magdi lelkisége. Bár a vértanúság helyszíne Litér, Eszter még a balatonfűzfői templomba sem tud belépni anélkül, hogy ne gondolna rá.
A beszélgetés folytatásában arra a kérdésre keresték a választ, miben lehet példakép a huszonévesen vértanúvá lett lány. Laposa Norbert plébános hangsúlyozta, azt kell megmutatni, hogy milyen volt Magdi valójában. Két műszakban dolgozott a balatonfűzfői vegyi gyárban, s emellett igyekezett imádságos életet élni és közösségi munkát végezni. „Amikor rohanunk, vajon megéri-e sietnünk oda, ahová tartunk, tényleg jó hely-e az, ahová szaladunk? Nem biztos, hogy megéri, ha van helyette más választásunk” – mondta Laposa Norbert.
Az esetleges boldoggá avatással kapcsolatban Tóth Eszter arról beszélt, hogy korábban főként szent életű papokat, szerzetes nővéreket, uralkodókat kanonizáltak, de a XXI. században elérkezett annak az ideje, hogy egy egyszerű munkáslány is a szentek közösségébe lépjen. Ferenc pápa nagy hangsúlyt helyez rá, hogy hétköznapi embereket is a szentek és a boldogok sorába iktasson. Laposa Norbert hozzátette, a boldoggá avatásra meg kell érnie az időnek, addig pedig az a feladatunk, hogy megértsük, mit tett, és hogyan élt Bódi Mária Magdolna, milyen volt életszentsége.
A délutáni szabadprogram után Béri László Renátó kármelita szerzetes tartott előadást. Jézus egy mondatáról elmélkedett, amely János evangéliumában olvasható: „ti pedig énbennem, és én tibennetek” (Jn 14,20). Kifejtette, az „én tibennetek” azt jelenti, hogy minden emberben jelen van a szentháromságos egy Isten. Semmilyen feltételnek nem kell megfelelnünk ehhez, csupán rá kell ébrednünk, hogy így van. A „ti pedig énbennem” alatt Jézus azt érti, hogy benne vagyunk Isten jelenlé­tében, Isten körülöttünk van. A minket körülvevő világnak részei az embertársaink is, akik valamennyien utak, hidak, kapuk Istenhez. Az esti program lelki beszélgetésekkel folytatódott, és egy különleges szentmisével, amely éjfélkor kezdődött a templomromnál.
Június 30-án, a reggeli ima után Versegi Beáta-Mária nővér, a Nyolc Boldogság közösség tagja tartott előadást, amely segített ráhangolódni a szentmisére. Beáta nővér úgy fogalmazott, a háromnapos találkozó során egy mese vált valósággá: Balatonfűzfőn három éjjel és három napon át tartott a lakodalom Jézussal, a jegyessel. De Jézus nemcsak három napig akar velünk maradni, hanem egy egész életen át és az örökkévalóságban is. Ehhez igyekezett segítséget nyújtani Beáta nővér, amikor a szentmise részeit elemezve fölkészítette a híveket a szentáldozásban létrejövő találkozásra. Hangsúlyozta, Jézus jelenléte az életünkben nem azt jelenti, hogy megoldódnak a problémáink, ám a problémák közepette is észrevehetjük, hogy Jézus itt van közöttünk.
A vasárnapi szentmisét Tamás Zoltán újmisés lelkipásztor mutatta be, aki a záróáldás után újmisés áldásban részesítette a megjelenteket. A szertartás után a templomkertben szeretetvendégségen látták vendégül a résztvevőket. A találkozót vasárnap este közös imádság zárta, melyet Csernai Balázs veszprémi egyetemi lelkész vezetett.

Orvostanhallgatók hálaadása

Orvostanhallgatók hálaadása

Fotó: Harasztovics Arnold

 

Udvardy György pécsi megyéspüspök Isten és ember viszonyáról, Isten szeretetének kiáradásáról beszélt a szentmisén. Rámutatott: Isten szeretete nyilvánul meg az áldásban és a szolgálatban is, amelyre felkészülten vállalkoznak az avatandó orvosok.
Jézus bevon bennünket a küldetésébe. Azt tanítja: Aki hasonlítani akar hozzá az Atya ismeretében és szeretetében, az hasonlítani fog a küldetésében is. A gondoskodásban, a sebek gyógyításában, a vigasztalásban, az életre támasztásban, mások megóvásában. Jézus ebbe a küldetésbe von be mindannyiunkat – fogalmazott a püspök. – Úgy gondolom, hogy a gyógyítás, az orvosi hivatás az isteni szeretet és jóság emberi megnyilvánulása. Küldetés, amely a bizalmon, a biztonságon és az élet teljességén nyugszik. Az orvos az embert gyógyítja, aki egész életében Istent keresi – mondta a főpásztor.
A hivatás lényegéről és lelkiségéről is beszélt a püspök: „Ez a hivatás, túl azon, hogy nagyon alapos szakmai felkészültséget és emberi elköteleződést kíván, Istentől akart szolgálat, amely az ő szeretetét és az emberről való gondoskodását jeleníti meg. Isten gondoskodni akar a népéről, pásztorként akar jelen lenni népe körében az orvosai által is, akik a bizalomra építve gyógyítanak. Az orvos különös módon részesedik ebből a pásztori küldetésből.
A sebek gyógyítása, az élet megóvása egyszerre isteni és emberi mű. S nem csak a betegségek gyógyítását, hanem magának az embernek a gyógyítását, védelmét értjük ez alatt, hogy az ember mint Isten képmása alkotójához méltó módon élhessen, és ne legyen olyan ideológia vagy más megfontolás, ami ezt az emberképet széttiporja vagy át akarja írni – fogalmazott a főpásztor. A szentmise végén Udvardy György megyéspüspök, Máger Róbert püspöki irodaigazgató-helyettes, valamint Nagy Norbert leköszönő egyetemi lelkész egyenként megáldotta az avatandó orvosokat.
A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán a diplomaátadó ünnepséget a hálaadó szentmise után, június 29-én tartották.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Új nemzeti felelős házaspár a Házas Hétvége közösségben

Új nemzeti felelős házaspár a Házas Hétvége közösségben

A Piarista Gimnáziumban megszervezett, két napig tartó programon az elköteleződésről és a meghívásról hallhattak tanúságtételeket a résztvevők.
A közösség háromévente választ új nemzeti felelőst. A leköszönő nemzeti team tagjai – Simon Béla és Juli, valamint Thorday Attila atya – fölelevenítették a közös szolgálatuk alatt megélt örömöket, nehéz­ségeket, emlékeket. Hálát adtak az elmúlt évekért az Úrnak, és köszönetüket fejezték ki a közösségnek, megidézve a nap mottóját: „Kiárasztom lelkemet utódaidra” (Iz 44,3).
Ezután került sor az új nemzeti felelősök megválasztására: öt, a felkérésre igent mondó házaspárból a közösség az érsekcsanádi Kovács Attilát és Beát választotta meg a szolgálatra.
A találkozó résztvevői a piarista templomban szentmisén adtak hálát a régi és az új felelősökért és közösségükért. A misét Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatta be, aki a liturgia során megáldotta az új felelősöket.

Forrás és fotó: Házas Hétvége