Embertárs

Krisztus számít rád

Krisztus számít rád

Fotó: Merényi Zita

 

A szentmise elején Kálmán József, a Szent Kereszt-templom plébánosa, a főegyházmegyei Cursillo lelkivezetője és Várdai Judit, a mozgalom országos és főegyházmegyei világi vezetője köszöntötte a főpásztort, illetve a megjelenteket, akik többek között Ózdról, Esztergomból, Dömösről, Dunakesziről és Budapestről érkeztek, hogy hálát adjanak az elmúlt harminc esztendő gyümölcseiért. Kálmán József atya hangsúlyozta, hogy az eltelt három évtized során nagyon sokak szívében gyulladt tűz, melyet szeretnének másoknak is továbbadni. Erdő Péter bíboros a homíliájában a következőket mondta: „Krisztus küldetést ad tanítványainak, és ezt folytatja az Egyház nemzedékről nemzedékre. Azok a katolikus hívők, akik a Cursillóban részt vesznek, komolyan akarják venni a küldetésüket. Nagy öröm számomra, hogy a hazai országos mozgalom elmúlt 30 évét ünnepelhetjük, és egyúttal a női cursillo 100. találkozóját is. Most, amikor a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülünk, és plébániáink missziós megújulásán fáradozunk, kérlek mindnyájatokat, hogy vegyétek ki a részeteket ebből a munkából. Nem pusztán a meglévő hívőközösségek lelki szükségleteinek ellátására hivatott a plébánia. Meg kell szólítanunk a vallásukat nem gyakorlókat és a távolabb állókat is. Úgy kell alakítanunk plébániáink életét, hogy őket is elérjük a meghívásunkkal, s ha eljönnek, ők is jól érezhessék magukat, otthonra találhassanak nálunk.
Ebbe a folyamatba kezdünk bele most újra a nagyböjt kezdetén, hogy a bűnbánat révén, az igazi bocsánatot elérve mi is megpróbáljunk nemet mondani a kísértésekre, megmaradni Isten akaratának útján, kibékülni egymással és az egész világgal, az emberekkel és a természeti környezetünkkel. Így megújult lendülettel tudjuk majd továbbadni az örömhírt mindenkinek” – zárta a beszédét a bíboros.
A szentmise befejező részében Kálmán József plébános fölelevenítette a Cursillo mozgalom magyarországi kezdeteit. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Boldog Özséb nevét viselő Cursillo-titkárságának lelkivezetője ezután arra kérte Erdő Péter bíborost, áldja meg a lelkigyakorlatok elvégzése után kiosztandó kereszteket, és adja át azokat a századik női cursillo résztvevőinek. E hálaadó szentmise végén a főpásztor – a cursillókon megszokott módon – a következő szavak kíséretében adta át a kereszteket: „Krisztus számít rád.” A századik lelkigyakorlat résztvevői pedig így válaszoltak a bíborosnak: „Én is számítok Krisztusra.” A Cursillo spanyol eredetű egyházi lelkiségi mozgalom. A Cursillo de Cristianidad elnevezés jelentése: a kereszténység rövid tanfolyama. Először 1944-ben, világiak kezdeményezésére tartottak ilyen lelkigyakorlatot. A világon mára körülbelül 15 millió katolikus végzett cursillót.
Hazánkban először – osztrák segítséggel – Iszkaszentgyörgyön tartottak cursillós lelkigyakorlatot 1989-ben, három évvel azután, hogy az 1986-ban Pannonhalmára tervezett cursillót az Állami Egyházügyi Hivatal megakadályozta. Azóta tizenkét magyarországi egyházmegyében működik a Cursillo-lelkiség, egy, az egyházmegye püspöke által kinevezett lelki, valamint egy világi vezető irányításával.
Négyévente nemzetközi találkozót – úgynevezett Európa-ultreyát – szerveznek. A következő ilyen alkalom 2020-ban esedékes: megrendezésére a magyarországi Cursillo mozgalmat kérték fel. A találkozót a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus napjaiban rendezik majd. Az ultreya főszervezője a Magyarországi Cursillo Nemzeti Titkárságának korábbi világi elnöke, Fabók Ildikó.

Szexböjt

Szexböjt

Fotó: Pixabay

 

Tokodi László domonkos szerzetes talán meghökkentő böjti ajánlatot tesz. A blogján közzétett írását szeretettel ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Rengeteg útja-módja van a böjtölésnek. Mindegyikben az a közös, hogy valami számunkra fontosról és értékesről mondunk le. A rosszról és a bűnről mindig kötelesek vagyunk lemondani, a jóról azonban, bár ez nem kötelességünk, mégis lemondhatunk – egy még nagyobb jó érdekében. A böjt alatt általában a táplálkozásunkba bevezetett korlátozást szoktuk érteni, legyen az akár minőségi (az édesség vagy a hús megvonása magunktól), akár mennyiségi (például egy étkezés elhagyása, vagy háromszori étkezés egy jóllakással). Érdemes azonban elgondolkodnunk azon, hogy a két legerősebb ösztönünk, a lét- és a fajfenntartás közül csupán az elsőben játszik fő szerepet a táplálkozás. A másodiknak az alapja és éltetője a szexualitás. Kételkedhetünk-e abban, hogy ez fontos és értékes területe az emberi életnek? Mindannyiunk válasza egyértelműen a nem. A szexualitás fontossága és értékessége tehát megadja számunkra a lehetőséget arra, hogy szexböjtöt tartsunk.
Szent Pál apostol Isten csodálatos ajándékának tartotta a házastársak szexuális életét, éppen ezért figyelmezteti a korintusi híveket: „Ne tartózkodjatok egymástól, legfeljebb közös akaratból egy időre, hogy az imádságnak szenteljétek magatokat; azután legyetek ismét együtt, hogy a sátán meg ne kísértsen titeket, mivel nem tudtok önmegtartóztatásban élni” (1Kor 7,5). Szent Pál arra buzdítja a keresztényeket, hogy a házastársuk iránti szeretetüket minél gyakrabban fejezzék ki szexuális módon. De „közös akaratból egy időre” azért megteheti a férj és a feleség, hogy az imádságnak szentelik magukat, akár együtt, akár külön-külön. Ebből rögtön következik, hogy az imádság nagyobb jó, mint a házastársak szexuális élete. S mivel az imádság közvetlenül Istenre irányul, és célja a vele való kapcsolat megerősítése és elmélyítése, ezért hatással lesz majd a kisebb jóra, a házastársak szexuális életére is.
Ezek szerint tehát érdemes „egy időre”, mondjuk akár a nagyböjt idejére szexböjtöt tartaniuk a házasoknak? Úgy gondolom, hogy azoknak a házaspároknak, akik rendszeres és gyakori szexuális életet élnek, mindenképpen érdemes a böjtnek ezt a módját választaniuk. Így az imádság által még jobban elmélyülhet a kapcsolatuk Istennel – külön-külön és együtt is –, és a böjt tisztító hatása következtében megújult szeretettel lehetnek majd újra egymáséi a szex által. Az egymástól való tartózkodás megtisztíthatja ugyanis a társhoz való szexuális közeledés szándékát, és segíthet az önuralom erősítésében, ami megóvhat a szexuális élmények hajszolása által kialakult önzéstől, énközpontúságtól, attól, amikor a másik személye csupán egy jó érzés eléréséhez szükséges eszközzé válik.
Az önmegtagadásnak egy másik formáját javasolnám azonban azoknak a házaspá­roknak, akik nem élnek rendszeres szexuális életet, hiszen ők valamilyen értelemben már eleve szexböjtöt tartanak. Így Szent Pál szavaival élve őket inkább arra biztatnám, hogy „ne tartózkodjanak egymástól”! Mindenkinek más a szexuális étvágya, de enni kell, azaz a házasságban jelen kell lennie az Isten által elgondolt szexuális életnek. Előfordulhat ezért az is, hogy az önmegtagadás megfelelő formája sokkal inkább a házastárs szexuális igényeinek kielégítésére való törekvés, ami a kisebb étvágyú féltől önmaga korlátainak legyőzését követeli meg, hogy a szexualitás által még teljesebben fejezhesse ki a szeretetét nagyobb étvágyú társa iránt, aki oly nagyon vágyik erre, hisz nem önszántából böjtöl.
Szerzetesként viszont a szexualitás terén szigorú böjtöt vállal az ember. Ez sem szolgál más célt, mint azt, hogy az ember az imádságos élet által szorosabban kapcsolódjon Istenhez, mert ő mindennél jobb, így érte mindenről érdemes lemondani, még a nagyon jónak teremtett szexuális életről is. Mindnyájan böjtöljünk tehát a nekünk megfelelő módon, de mindig azzal a céllal, hogy a böjt, legyen az akár a szexböjt, képessé tegyen a még nagyobb szeretetre!

Forrás: Prédikátorok.blogspot.com

Imádsággal Esterházy János boldoggá avatásáért

Imádsággal Esterházy János boldoggá avatásáért

Fotó: Merényi Zita

 

Az emlékmisén nemcsak Esterházy János boldoggá avatásáért imádkozunk, hanem a népek kiengesztelődéséért is. A felvidéki politikus személye lelki kapocs lehet a szlovák és a magyar nép között – mutatott rá Veres András a szertartás kezdetén, amelyen mások mellett Snell György esztergom-budapesti segédpüspök és a boldoggáavatási eljárás posztulátorává tavaly decemberben kinevezett, Miskolcon szolgáló minorita szerzetes, Paweł Cebula is koncelebrált.
Gróf Esterházy János mindnyájunknak példát adott kereszténységből – erről már homíliájában beszélt Veres András. – Akit Isten szeretete egyszer megragadott, azt semmilyen emberi erő nem tudja eltántorítani az emberszeretettől, a bátorságtól, a másokért való kiállástól – hangsúlyozta a püspök.
Akiben a mások bűneiért is vezekelni tudó szeretet felébred, az képes a compassióra – folytatta a szónok, majd a latin kifejezés két értelmére: az együttérzés és az együtt szenvedés képességére világított rá.
A krisztusi szeretet ismérve, hogy abból erőt merítve képessé válunk az együttérzésre, s ezen keresztül arra, hogy enyhítsük embertársaink testi, lelki szenvedéseit. Önzővé lett mai világunkban ez egyre ritkább, talán belőlünk is hiányzik – fogalmazott a főpásztor, arra is rámutatva, hogy az Egyház tagjainak kifejezett kötelessége az együtt szenvedés, hiszen – ahogyan Szent Pál írja az Egyház misztikus testéről –, ha az egyik tag szenved, vele szenved a többi is.

*

Tavaly júliusban a területileg illetékes csehországi Olomouc érseke lemondott a boldoggá avatással kapcsolatos hatásköréről, így a Krakkói Főegyházmegye folytatja le a pert. A Szentek Ügyeinek Kongregációja jóváhagyta az eljárás elindítását, így a hívek már most is kérhetik a vértanú politikus közbenjárását.
Esterházy János élete és halála arra tanít, hogy Közép-Európa népeinek szükségük van egymásra – mondta a szentmisét követő emlékünnepségen Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. – A mártír politikus egész életével kiállt e népek közösségéért, és amikor rá „emlékezünk, elkötelezzük magunkat az összetartozás és az egymás iránti felelősség mellett” – fogalmazott.
Minden ellenkező tapasztalat és feltételezés ellenére lehet szentnek lenni a politikában, szólhat a politika valódi értékekről, amelyek mellett érdemes következetesen és az utolsó leheletig kitartani – hangsúlyozta ünnepi beszédében Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a Rákóczi Szövetség alelnöke. A politikus szerint Esterházy János tudta és vallotta, hogy vannak olyan ügyek, amelyeket Isten elé kell vinni. Ilyen ügyként tekintett az 1920-ban Csehszlovákiához került magyar közösség méltóságára és megmaradására, a magyar és a szlovák nép kapcsolatára, Közép-Európa és Európa keresztény jövőjére. Az ünnepségen a Rákóczi Szövetség és az Esterházy János Emlékbizottság Esterházy-díjjal tüntette ki Ďurčo Zoltánt, a Nyitrai Egyházmegye magyar püspöki helynökét és Dagmar Babčanová volt vatikáni szlovák nagykövetet.
Az elismerést 1991 óta évente adják át olyan embereknek és intézményeknek, akik és amelyek a felvidéki magyar közösség szolgálatában kiemelkedő tevékenységet fejtenek ki, illetve sokat tesznek a mártírsorsú politikus szellemi örökségének megőrzéséért és megismertetéséért. Ďurčo Zoltán méltatását Snell György esztergom-budapesti segédpüspök ismertette a jelenlévőkkel. A kitüntetett 1953-ban született, 1976 júniusában szentelték pappá. 1991 óta Érsekújvár plébánosa, 2010 óta a magyar ajkú hívek lelki gondozásáért felelős püspöki helynök. Több éven át vezette a Jó Pásztor Alapítványt, amelynek célja többek között a felvidéki magyar pap- és kántorképzés segítése. Támogatásával Nyitraújlak templomában magyar, lengyel és szlovák nyelvű emléktáblát avattak a gyakorta itt imádkozó Esterházy-családnak és Esterházy Jánosnak. 2016-ban az ő segítségével állított szobrot a mártír politikusnak az Esterházy János Polgári Társulás Érsekújváron. Sokat tett a mára zarándokhellyé vált alsóbodoki Esterházy János-emlékhely létrehozásáért is.
Ďurčo Zoltán arról beszélt, hogy Esterházy János az életével igazolta a földbe hullott búzaszem evangéliumi példázatát – a búzaszemét, amely ha nem hal el, maga marad, ám ha elhal, bőséges termést hoz.
Dagmar Babčanovát méltatva Surján László, a Charta XXI megbékélési mozgalom alapítója, kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta, a volt nagykövet felelősen gondolkodó értelmiségiként máig tevékenyen szerepet vállal a szlovák keresztény közélet formálásában. „A kommunizmus évtizedeiben részt vett a szlovák földalatti egyház életében. Emellett hazafi, akinek szívügye, hogy Szlovákiát más országokkal egyenlően kezeljék. Számos fórumon kiállt Esterházy János mellett, vállalva az ezzel járó rengeteg támadást is” – mondta Surján László.
Dagmar Babčanová Esterházy János népeket összekötő szerepét a négyszáz évvel ezelőtt elhunyt kassai vértanúkéhoz hasonlította: a magyar Pongrácz István, a lengyel Grodziecki Menyhért és a horvát Kőrösi Márk ugyanúgy összekötöttek három nemzetet, ahogyan Esterházy egymaga a lengyeleket, a magyarokat és a szlovákokat.

 

Közösen a hivatásgondozásért

Közösen a hivatásgondozásért

Huszonnyolc rend tagjai vettek részt a szerzetesi iroda vezetője, Kiss Didák irányításával zajló találkozón. A délelőtt folyamán a hivatásgondozásról volt szó. A szerzetesek arról tanácskoztak, mi az, ami az egyes rendek feladata, és mi az, amit a szerzetesrendek közösen tehetnek azért, hogy a szerzetesi hivatás vonzó legyen a kívülállók számára. A résztvevők arra a kérdésre keresték a választ, hogy a szerzetesrendek miként tudják hitelesen, örömtelien, érzékeny figyelemmel közvetíteni életük üzenetét az embereknek, és mit tehetnek azért, hogy hivatásbarát kultúra alakuljon ki a társadalomban.
A délutáni megbeszélések témája a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület volt. Az alapkérdés hasonlóan hangzott, mint a hivatásgondozással kapcsolatban: mi az, amit a szerzetesrendek közösen tehetnek a világtalálkozóra való felkészülés eredményessége érdekében? A felmerülő számos ötlet közül néhányat ki is dolgoztak a találkozó résztvevői.

Forrás és fotó: Mészáros Anett/MSZKI; Szerzetesek.hu

Az önzés és az önfeladás csapdái

Az önzés és az önfeladás csapdái

Fotó: Merényi Zita

 

„Keresztényként valljuk, hogy az ember a Szentháromság képére teremtetett, azaz a háromszemélyű, egy Isten képére. Minden ember egyedi, megismételhetetlen, ugyan­akkor társas, közösségi lény is. Az érett embert e két pólus – a magányos és a közösségi lét – egyensúlyban tartása jellemzi” – mondta bevezetőjében Papp Miklós görögkatolikus lelkész. – A pszichológia egyik alapvető megállapítása, hogy csak az önálló, szilárd identitású ember tud egyenrangú szeretetkapcsolatokat létesíteni. Értékesek vagyunk önmagunkban is, nemcsak a társas kapcsolatainkban – tette hozzá Asztalosné Elekes Szende pszichológus.
A személyiségtípusokat elemezve az előadás során szó esett a két végletről, az önző és az önfeladó emberről. Az önző ember önmaga körül forog, a másikat (akár a családtagját vagy Istent is) tárgyiasítja, használja. Alapmondata kimondatlanul is a következő: „Én járjak jól.” Mindennek az oka az önzés bűne és az éretlenség: az önző ember nem mer felvállalni sebeket, nem akarja hordozni a keresztjét.
Papp Miklós hangsúlyozta, hogy nem beszélhetünk egészséges önzésről; az önző ember semmiképpen sem szereti magát, nem tesz jót magával. Tudományos értelemben túlhaladott az „önző gén” szemlélet is, amely szerint az emberiséget az egészséges túlélőösztön hajtaná. Ma már bizonyított, hogy a homo sapiens túlélését az biztosította, hogy képes volt összefogni a másik emberrel.
Egészséges önszeretet azonban létezik. Ezzel kapcsolatban (ennek hiányaként) beszéltek a szakemberek a másik végletről, az önfeladó személyiségtípusról. Jellemző magatartása, hogy saját szükségleteit nem veszi figyelembe, nem képes nemet mondani, önértékelésének alapja, hogy másokért él. – A nevelési tanácsadókban számos kliens fordul meg, aki ehhez a személyiségtípushoz tartozik: felnőtté vált gyermekek ők, akiknek a szülei mártírként nevelték a csemetéiket, helyettük hoztak döntéseket, mindent megtettek helyettük.
Papp Miklós rámutatott, hogy a kereszténységben a proegzisztens magtartás, a másokért élés parancsa miatt nagy nyomás nehezedik a személyiségre. A morálteológus megjegyezte: egy misszionárius elmondta, Indiában harmincezer isten van, és egyik sem szeret ingyen. – Ne vegyük ezt át – mondta. – Az Atya úgy szeret minket, ahogy vagyunk, lehet vele kávézni is, azaz csak úgy lenni, minden teljesítménykényszer nélkül. Vizsgáljuk meg magunkban, hogy a másokért élni akarásunk mögött vajon nem az a szemlélet áll-e, hogy „ingyen engem úgysem szeretnek, ahhoz teljesítenem kell”.
A morálteológus a helyes önszeretet példájaként Krisztust hozta fel, aki gyakran visszavonult a magányába, imádkozott vagy csupán az apostolok körében tanított, miközben nap mint nap ezrével követték betegek, szegények. Szent Teréz anya példáját is megemlítette, aki misszionáriusaival Indiában, a leprások között is tartott olyan napot (ez általában csütörtökre esett), amikor csak feltöltődtek, imádkoztak, a ruháikat mosták, elvonultak. A pszichológusok ismerik az úgynevezett Helfer-szindrómát (segítő-szindróma), amely Somogyiné Petik Krisztina magyarázata szerint azt az embert jellemzi, aki segíteni akar, máskülönben nem érzi jól magát, szorong; nem ismeri el, hogy ő is segítségre szorul, ezért egyenlőtlen kapcsolatokban él. A pszichológus felhívta a figyelmet a fejlődéslélektan eredményeire, amelyek szerint a szeretet megélése érett kapcsolatban válik valósággá, olyan ember sajátja, aki tisztában van énje határaival, tiszteli magát, de tud adni, szeretni is.
Viktor E. Frankl pszichológus azt mondja, az ember végül is nem azért van, hogy önmaga körül forogjon, csupán magára reflektáljon, hanem arra van hivatva, hogy meghaladja önmagát (transzcendáljon) – mondta az előbbieket kiegészítve Asztalosné Elekes Szende.
Papp Miklós arról is beszélt, hogy Isten abba a kertbe helyezett el bennünket, ahol megvan a magunk szerepe, termékennyé válhatunk, kiteljesedhetünk, de ahol nem csupán rólunk van szó: bele kell állnunk a közös munkába, fáradozunk, időnként sebeket is kapunk. Tulajdonképpen Isten nagy tervébe illeszkedünk bele, ő üzemelteti ugyanis az egész kozmoszt. Nekünk a hozzánk legközelebb állók iránt van a legnagyobb felelősségünk.
Papp Miklós azt mondta, nemcsak az veszíti el az életét, aki ragaszkodik hozzá (az önző személyiségtípus), hanem az is, aki meggondolatlanul adja magát a szolgálatra, és kikészül, belebetegszik ebbe. „Az önzőknek azt mondhatnánk: szeresd felebarátodat, legalább annyira, mint önmagadat; az önfeladóknak pedig azt, hogy önmagadat is szeresd legalább annyira, mint a felebarátodat” – mondta. „Istennek kellenek az öreg sztarecek is” – utalt ezzel napjaink középkorú férfijainak túlhajszolt életmódjára, és ezzel összefüggésben korai halandóságukra.
A Logosz testesült meg Jézus Krisztusban, az okos szeretet – folytatta a morálteológus. – És ne feledjük, hogy az a mag, ami elhal és bő termést hoz, előbb már megérett. Nyilvános fellépése előtt Krisztus is évtizedeken át érlelődött. Ő a tökéletes ember: mindig képes átlépni a határait (kánai menyegző, a pogány asszony morzsája), de tartja is a határokat: ha kell, elvonul a magányba, imádkozik, Atyjával van.
Asztalosné Elekes Szende az előadás során arról beszélt, hogy nem könnyű megtartani a határainkat, főképp akkor nem, ha a szeretteinkről van szó. Például az anyósunk vagy éppen az édesanyánk is képes észrevétlenül átvenni az irányítást az életünkben, kimondott-kimondatlan érzelmi ráhatással („te vagy az egyedüli támaszom”), ártatlan telefonhívásokkal. Pedig felelősek vagyunk a saját életünkért, az érzelmi jóllétünkért és a ránk bízottakért, s ennek érdekében tudnunk kell nemet is mondani. A legprofibbak indoklás nélkül, röviden, tömören fogalmazva képesek erre a nemet mondásra (kommunikációs alapszabály). Pedig ez nem könnyű, mert a másik könnyen megsértődhet, dühös lehet. Csakhogy ezzel megküzdeni már az ő feladata, nem a miénk. Mi annyit tehetünk, hogy megpróbáljuk ezt elviselni – mondta a pszichológus.
Meg kell húznunk a határokat – folytatta Somogyiné Petik Krisztina –, törődnünk kell a szellemi-lelki fejlődésünkkel, az egészségünkkel, és ennek érdekében védenünk is kell magunkat. Adott esetben meg kell teremtenünk az intim szféránkat, ahova elvonulhatunk, és természetesen határt kell húznunk a lelki-fizikai bántalmazások esetében is. Párkapcsolatainkban szintén el kell döntenünk, hogy mit engedünk meg a másiknak: az érett ember a szíve-lelke cipzárját maga kezeli, nem rángathatja bárki ide-oda.
Papp Miklós hangsúlyozta: biztosan a határok szükségességét jelzi az, ha valaki úgy segít, hogy közben rámegy erre a családja. „Szeretnék nagyvonalú lenni, de nem vagyok Isten!” – érdemes belátni ezt, és ennek megfelelően cselekedni.
A személyiség önvédő felelősségéről és a határokról való töprengés eredményeként a morálteológus azt is megfogalmazta, hogy a mai világ nagy veszélye a „minden határt le kell bontanunk” patetikus víziója, utópiája. Felgyorsult a hírek, a reklámok, az áruk, a tudás, az információ áramlása, s ezzel szemben védenünk kell természetes köreinket. Rossz a problémafelvetés, ha szembeállítjuk egymással a nyitott társadalom eszméjét és a bezárkózást. Az európai gondolkodás közegében mindenki kicsit konzervatív (értékvédő), és mindenki kicsit liberális (nyitott az újra) is. Nem szabad ezt a kettőt kijátszani egymás ellen – elsősorban a magunk védelme érdekében nem.

Pezsgő és gyertya

Pezsgő és gyertya

„Miért siettem ennyire? Nem ért volna rá? Miért szaladunk, miért sietünk mindannyian?” Személyes írást osztunk meg olvasóinkkal, mert üzenete – szakíts időt a körülötted élőkre, szeretteidre – valamennyiünk számára tanulságos lehet.
Zsuzsi néni, szia. Ígértem, hogy jelentkezünk, ha sikerült végre átköltöznünk, és kész vagyunk a pakolással. Szeretnénk majd egy búcsúbulit, elköszönni mindenkitől, a háztól, tudod, beszéltünk róla. Be is ugrottunk hozzád egy kicsit, azt hiszem, júniusban, de az még nem az igazi búcsú volt. Az még nem. Nem akart az lenni. De aztán annyira lassan haladtunk a költözéssel, képzeld, még mindig van olyan cuccunk a lakásban, amit nem hoztunk át. Át ide, az új házba (dehogy új, jó régi, de legalább a miénk), ahová augusztus végén azért csak beköltöztünk végre. De a búcsúbulival vártunk még; Ágiék nyaraltak, Nelli néni is a Balatonon van. Akkor szerettünk volna elköszönni, amikor mindenki otthon van már. Amikor mind együtt vagyunk. Mind. De te megelőztél. Beelőztél. Gyorsabb voltál nálunk. Már ami a költözést illeti. Ráadásul olyan helyre mentél, ahonnan nehéz volna most visszajönni. Pedig már behűtöttük a pezsgőt, most hétvégén szerettünk volna menni hozzátok. Hát így nem megyünk. Legalábbis nem pezsgővel. Az marad a hűtőben, és helyette gyertyát viszünk. Érted. Neked. Hiányozni fogsz.
Zsuzsi néni, drága. Emlékszem, mikor megtudtuk, hogy új lakó érkezik a házba. Régi-új. Mert a többiek már ismertek, de mi korábban még nem találkoztunk. Kicsit izgultunk, tartottunk tőled. Ki ez a nő, aki az első perctől mindig kint van a teraszon, és már első nap intézkedik, hogy „parkolni tilos” tábla kerüljön a kapura, amit azelőtt gyakran eltorlaszoltak az amerikai iskolába érkező autók? Aztán már nem, merthogy kikerült a tábla, nem volt kecmec.
Aztán megismerkedtünk. Azonnal éreztük, nincs mitől (kitől) tartanunk. Igazi egyéniség – gondoltuk rólad. Nem csak a háznak, az utcának is a jelképe lettél: egy nő a teraszon, akinek mindenkihez van néhány kedves szava. A betegségedről sokáig nem is tudtunk. Nem látszott, te meg nem mondtad. Sosem panaszkodtál. Csak most, júniusban, egyszer. Amikor már régóta nem láttunk a teraszon, és bekéretőztünk hozzád. Akkor azt mondtad, nagyon fáj minden. És hogy elég volt. Tudtuk, éreztük, mit jelent ez. Hogy hamarosan el kell menned. Mégis villámcsapásként ért tegnap az üzenet a telefonom képernyőjén: „Elment az anyukám.”
Csak néztem, és nem akartam megnyitni. Mert addig csak kézbesítve van, de látva nincs. Addig talán nem is igaz. Talán van folytatása ennek a mondatnak, amit a lányod, Zsuzsi küldött nekem, csak az nem látszik. Hiszen mehettél a boltba, vagy rosszabb esetben a kórházba. De tudtam, hogy nincs folytatás. Ez az egy mondat van, és kész.
Zsuzsi néni, kedves. Bízom benne, hogy jó helyre mentél. Megérdemled, hogy a legjobb helyen legyél, ha már így kellett lennie, és elszólított az Úr. Azért egy költözés mindig kockázatos. Nekünk bejött, nagyon tetszik az új otthonunk, hogy végre van saját kertünk, képzeld, már nő a fű is! De biztos látod. Remélem, te is meg vagy elégedve az új helyeddel. Remélem, olyan, amiről álmodtál. Sőt még annál is szebb. És ott már nem fáj semmi.
Zsuzsi néni, szia. Akkor most elköszönök tőled. Búcsúzom, búcsúzunk. Hét végén azért átmegyünk, és talán még­is visszük a pezsgőt is, nem csak a gyertyát. Mert tudom, mit mondanál: „Ne hülyéskedjetek már! Igyatok nyugodtan. Inni kell!” Humorral fognád fel ezt is, mint az egész életet és a betegségedet. Humorral, mert csak úgy érdemes. Jó lenne még beszélgetni, hallgatni a sztorikat, amiket a teraszról meséltél, és én az udvaron vagy az utcán hallgattam. Amikor a gyerekeidről beszéltél, meg az unokáidról, őszinte rajongással, odaadó szeretettel. Meg amikor a 9. hónapban megkérdezted tőlem: „Biztos nem ikrek?” „Jaj, ne ijesztgess! Azt én nem bírnám ki” – válaszoltam. Mire mosolyogva jött a válaszod: „Dehogynem! Akinek ikreket ad az Isten, annak erőt is ad hozzá.” Te már csak tudod. Hisz neked adott. Ikreket is, meg erőt is, rengeteget.
Most visszagondolva szinte mindig úgy búcsúztam tőled ilyenkor, hogy „bocs, mennem kell, sietek”. Miért siettem ennyire? Nem ért volna rá? Miért szaladunk, miért sietünk mindannyian? „Jól van, menjél csak” – mondtad. És én mentem, te maradtál. Csak most az egyszer siettél, most te siettél jobban. De sok mindent hagytál magad után. Köszönöm, hogy kaphattam belőle(d) én is.

Sz. K. N.
Forrás és fotó: Midio.hu

Közelebb a szegényekhez

Közelebb a szegényekhez

Fotó: Limai Főegyházmegye; Flickr

 

A szentelési szertartáson az idén 91. életé­vét betöltő Gustavo Gutiérrez, a felszabadítási teológia atyja kérte fel Nicola Girasoli perui nunciust, hogy szentelje püspökké Carlos Castillót. Lima egyháza ezzel újabb döntő lépést tett a Ferenc pápa által kijelölt úton.
A domonkos rendi Gutiérrez atyát ugyanis az előző érsek, Juan Carlos Cipriani eltávolította a limai érsekségből, most pedig ott lehetett, és a főegyházmegye nevében fontos szerepet tölthetett be a székesegyházban tartott szentelési szertartáson. A nuncius örömmel teljesítette Gutiérrez atya kérését.
Homíliájában Nicola Girasoli említést tett arról is, hogy Castillo atya szívesen kerékpározik, és arra biztatta a limai híveket, hogy biciklizzenek együtt az új érsekükkel. Az első padsorban ülő polgármesterhez fordulva pedig megjegyezte, hogy több kerékpárútra volna szükség a városban.
A perui nuncius súlyosabb kérdésekről is szólt a beszédében. Megemlítette többek között a nők elleni erőszakot, amellyel szemben határozottan fellépett Carlos Castillo atya, hiszen ez a magatartás nem fér össze a Krisztusban való hittel.
A szertartáson, a Mindenszentek litániájában Szent Óscar Romero és a perui szentek közbenjárását is kérték: Mogrovejói Szent Turibiusz, Lima második érseke, Porres Szent Márton és Limai Szent Róza segítségéért fohászkodtak. A nuncius után mintegy negyven perui püspök tette a kezét az új főpásztor fejére. Különösen megindító pillanat volt, amikor a perui püspöki konferencia korábbi elnöke, Luis Bambarén került sorra, aki ma már csak kerekesszékkel tud közlekedni.
A liturgia végén Carlos Castillo érsek mondott beszédet. Utalt arra, hogy amikor tavalyi perui látogatása alkalmával Ferenc pápa a székesegyházba indult, először a Rimac folyó túlpartján lévő Szent Lázár-templomba ment, amely valamikor egy leprakórházhoz tartozott. Az érsek arra kérte egyházmegyéje híveit, hogy ők is induljanak el „a túlpartra”, ahol „emberek a túlélésért küzdenek; menjenek ki Lima utcáira, ahol sokan a szegénynegyedek rozzant viskóiban élnek, vagy a közbiztonságot nélkülöző tereken, abban reménykedve, hogy sikerül meghúzniuk magukat egy árusbódéban. A város lakói közül sokan kartonpapíron alszanak. Az Amazóniából újonnan érkezettekkel, akik senkit sem ismernek, nem­egyszer rosszul bánnak, és kirekesztik őket. Ők valamennyien a szenvedő Krisztus, és arra hívnak minket, hogy építsük együtt azt a tábori kórház Egyházat, amely közel van az emberekhez, amely a barátjuk” – mondta az érsek, és hangsúlyozta: az Egyháznak nyitottnak kell lennie a civil társadalomra és a világi nézőpontokat is szem előtt tartó párbeszédre, anélkül hogy a maga javát keresné.
A II. vatikáni zsinat szellemét és a latin-amerikai püspökök híres medellíni találkozójának lelkületét megidézve az új érsek a limai tartomány nyolc segédpüspökét is felszólította, hogy csatlakozzanak hozzá, és alkossanak olyan egyházmegyét, amely az embereket szolgálja.

Forrás: The Tablet
Fordította: Verestói Nárcisz

Él bennünk a múltunk

Él bennünk a múltunk

Az ünnepségen Ternyák Csaba egri érsek mutatott be szentmisét az intézmény Szent Antal-kápolnájában, majd megáldotta az épület homlokzatán elhelyezett emléktáblát. Az ünnepségen jelen volt Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Bosák Nándor és Katona István nyugalmazott püspökök, további meghívott papok, Seregély István érsek rokonai, az egyházmegye intézményeinek vezetői, az otthon lakói és a nyíregyházi plébániákhoz tartozó hívek. Isten az embert hatalmassá tette, saját képmására alkotta, felruházta őt erővel, értelemmel, istenfélelemmel; szívet adott neki; megbízta, hogy uralkodjék minden teremtményen, és végül örök szövetségre lépett vele, amely az ember legnagyobb méltósága. Sirák fiának könyve csodálatos, dicsérő szavakkal szól az ember méltóságáról – utalt Ternyák Csaba érsek a napi olvasmányra (Sir 17,1–15), amely az embert méltatja, majd hozzátette: Isten e nagyságot még teljesebbé tette azáltal, hogy elküldte Szent Fiát, aki egy lett közülünk. A főpásztor hangsúlyozta: e nagyság csak akkor valósulhat meg, ha lelkünkben gyermekké válunk, ha beiratkozunk Mária iskolájába, akitől megtanulhatjuk az alázatosságot és a nagylelkűséget. Ő alázatosan befogadta Isten akaratát, és nagylelkűen igent mondott rá, megmutatva, miben áll az igazi emberi nagyság. Szűz Mária legyen mindannyiunk számára modell, aki példát mutat az istengyermekségben. Jézus kisgyermekként érkezett közénk, hogy így figyelmeztessen gyermek voltunk megőrzésére. Mert bármennyire is eljárnak fölöttünk az évek, emlékezünk, és a szívünkben fiatalnak érezzük magunkat, hiszen együtt él bennünk a múltunk és a jelenünk, s úgy tekintünk a jövőre, mint ami már most a miénk. Ebben segítenek bennünket a szentségek, amelyek révén megízlelhetjük az időtlenséget, az örök állandóságot, az Isten jelenlé­tében létezést.
Homíliája végén az egri érsek Seregély István közbenjáró imáit kérte, hogy a nagyságot, amelyre Istentől kapott meghívásunk rendel bennünket, alázatossággal és gyermeki lelkülettel tudjuk viselni, Mária példája szerint, s így megéljük istengyermekségünket. Hiszen Isten azért lett emberré, hogy mi a gyermekei lehessünk, s ezáltal megistenüljünk. Ez az ember legnagyobb hivatása – zárta beszédét Ternyák Csaba.
Ezután Palánki Ferenc megyéspüspök köszönetet mondott a közös ünneplésért, majd megemlékezett a közelmúltban elhunyt főpásztorról, különösen azokról a tanításairól, amelyeket a szívében hordoz.
A szentmise végén – miután a hívek közösen elimádkozták Seregély István érsek imáját – Ternyák Csaba megáldotta az épület homlokzatán elhelyezett emléktáblát.
Seregély István érsek imája: „Ahová állítasz, ott szolgállak, ahol megsejtelek, megcsodállak. Amim van, azért magasztallak, amim nincs, azért nem zaklatlak. Ami a dolgom, azt csinálom, a jó szót érte sose várom. Ha nem sikerül, nem kesergek, Isten nevében mindent újrakezdek. Csak egyet kérek mindenáron: jöjj el értem, ha jön halálom, Uram, Megváltóm, Királyom. Te vagy életünk hajnala, napja, alkonya. Te vagy a terv, a kivitel és a betetőzés. Te vagy a vetés, a növekedés és az aratás. Magadnak teremtettél, Uram, és nyugtalan a szívünk, amíg benned meg nem nyugszik.”
A Nyíregyháza központjában lévő szociális otthonnak 74 lakója van; jelenleg hét pap él az intézményben. Az egyházi fenntartású szociális otthon az ország egész területéről fogad jelentkezőket. Elhelyezést és ellátást nyújt a nyugdíjkorhatárt betöltött lelkipásztoroknak és egyházi személyeknek, valamint mindazoknak, akik megfelelnek a jogszabályi feltételeknek.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye