A hetedik szoba küszöbén

A Magyar Kurír Új Ember Kiadványok sorozatának legújabb kötete Fila Béla dogmatikaprofesszor Hódmezővásárhelyen elmondott prédikációiból válogat. A hetedik szoba küszöbén című könyv előszavát Puskás Attila, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának professzora írta. Az alábbiakban ezt adjuk közre.

Evangélium a gyakorlatban

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat családokat és időseket segítő budapest-békásmegyeri intézményében október 11-én megrendezték a három történelmi keresztény egyház által szervezett önkéntes ifjúsági akció, a „72 óra kompromisszum nélkül” sajtómegnyitóját.

Alma, a fekete özvegy

Alma Margaretha Schindler (1879–1964) egyike volt a művelődéstörténet legellentmondásosabb nőalakjainak. Géniuszok – a zeneszerző Gustav Mahler, az építész Walter Gropius, az író Franz Werfel – felesége volt, Mahlernek és Werfelnek özvegye is. Több jelentős művésszel volt romantikus kapcsolatban, így a festőművész Oscar Kokoschkával is, élete legnagyobb szerelmével.

„Aki hisz, nem fél”

Huszonöt évvel ezelőtt, 74 éves korában hunyt el Nyíri Tamás római katolikus pap, teológus, filozófus, aki könyveivel, előadásaival a II. vatikáni zsinat szellemében megújult katolikus teológiát közvetítette hívők és nem hívők felé egyaránt. Október 12-én a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat rá emlékezett Budapesten, a társulat Teréz körúti dísztermében.