Magyar írók az első világháborúban
A nagy háború elől a magyar írók sem rejtőzhettek el. Persze nem is akartak. Sokan közülük haditudósítóként, mások harcoló katonaként vállaltak részt benne. De azok sem maradtak csendben, akik otthon voltak: versekben, publicisztikákban igyekeztek hangot adni mindenki békevágyának. A Petőfi Irodalmi Múzeum „Maradni szégyen, veszni borzalom” című kiállítása rájuk emlékezik.
Táncoló sokaságot mindig gyönyörűség nézni: ritmusra lendülő kezek, lábak, kecsesen hajló derekak és önfeledt mosolyok a test és a lélek különleges harmóniájáról árulkodnak. Ken Loach tavalyi őszutón bemutatott, utolsónak szánt filmjében, a Tiltott táncokban is minden lépés stimmel, a stáblista lepergése után mégis úgy érezzük, mintha a film ütemet tévesztett volna.
Január elején, gondolom, velem együtt sokan vannak úgy, hogy nem tudják eldönteni, vajon a félelem vagy a reménykedés erősebb-e bennük az új évvel kapcsolatban. A lezárt év már a múlté, öröme és bánata messze jár, s az új még bizonytalan, két- vagy még inkább többesélyes. Tapasztalt, bölcs kollégám gyakran mondja viccesen, amikor azt hallja, hogy jól vagyok: „Nem baj, majd elmúlik!”.
Még emlékszem, mennyire kerestük karácsonykor a pártállami sajtóban az ünnep táján időnként felbukkanó nemes – ha nem is vallásos – gondolatokat, képeket. Kevés volt belőlük, de örömmel számoltunk be róluk.
A ferences rend jótékonysági koncertet rendez az autizmussal élők megsegítésére január 16-án a Zeneakadémián. Szakcsi Lakatos Béla, a legelismertebb magyar jazz-zongorista és barátai lépnek fel. Három muzsikus és négy énekes tolmácsolásában szólalnak meg Gershwin és Bernstein művei.
A Piarista Rend Magyar Tartománya által meghirdetett borverseny díjazottja az elmúlt év december 11-én vehette át a kitüntető oklevelet. A győztes bor az év piarista boraként kerül forgalomba. E címet idén a Nyári Pince 2012-es évjáratú hárslevelűje nyerte el. A régi piarista borászati hagyományokat felélesztő pályázaton idén a száraz fehér borok versenyeztek.
Jerikó-turné Isten dicsőségére A Pesti Vigadóban rendezték meg december 13-án a Jerikó – dicsőítés határok nélkül a Kárpát-medencében elnevezésű gálakoncertet a tradicionális és az egyházi katolikus könnyűzene képviselőinek közös részvételével.
Az alkalomra már hetekkel korábban regisztráltak a legkülönbözőbb korosztályok képviselői, így a szervezők december elején telt házról adtak hírt az Eucharist együttes weboldalán. A résztvevők „egy szív, egy lélek” dicsérték Istent az egyházi könnyűzene és a hagyományos egyházzene legszebb dallamaival. Számosan érkeztek a határokon túlról is, hiszen ez az esemény koronája volt annak a Kárpát-medencei dicsőítő turnénak, amelynek során a határon túli magyar közösségekkel egységben, tizenegy helyszínen imádkoztak a magyar nemzet megújulásáért az egyes koncertek alkalmával.
Soha nem fogadkoztam. Év elején sem, hiszen – jól, rosszul – mindannyian ismerjük korlátainkat. S még ha volna is bennem késztetés erre, hallom a súgást, érzem Isten érintését. A bízva bízásban ő a legnagyobb szövetségesem, legfontosabb partnerem, legnagyobb inspirátorom. Ha meg igencsak csapkodnak felettem a hullámok, s ha csupán átmenetileg is elkedvetlenít a közeg, ahol élek, dolgozom, és rendre arcul csapnak emberek, utolérnek lehetetlen helyzetek, a kő helyett inkább a kenyeret választom. Igaz, nem úgy fohászkodom, hogy: segíts rajtam, Istenem, hanem így: Istenem, nekem már minden eszközöm kudarcot vallott, állítsd vissza a békét, békénket, az egyensúlyomat, hogy – József Attilával – ne görbüljön tovább a „világ gyémánttengelye”! Istenem, te csak tedd a dolgod, majd én segítek…