A középkori szerzetesség és az építészet kapcsolatáról

Ferenc pápa 2015-öt a megszentelt élet évének nyilvánította. Ebben az esztendőben tehát sokféle módon előkerül majd a keresztény szerzetesség jelene, jövője, és persze a múltja. Ez utóbbi egybefonódik a középkorral, olyannyira, hogy ennek az időszaknak a kultúrája értelmezhetetlen a szerzetesi hagyomány ismerete nélkül. Cságoly Ferenc építész a pasaréti ferencesek Kájoni János Közösségi Házában beszélt a középkor és a szerzetesség kapcsolatáról. Az alábbiakban ennek az előadásnak néhány érdekes meglátására építve adunk ízelítőt a középkori szerzetesi építészetből – a teljesség igénye nélkül.

Lechner Ödön, a magyar szecessziós formanyelv megteremtője

„Legyen úgy, mint régen volt” – énekelték a kilencvenes évek elején a Tolcsvay testvérek, arra szólítva dalukkal, hogy szépség, jóság, tisztesség és őszinte szeretet uralkodjék újra szerte az országban. A Lechner, az alkotó géniusz című kiállításon elsősorban ez jutott eszembe. Mennyi szemet gyönyörködtető szépség és szinte korlátlannak tűnő építészeti fantázia burjánzik az Iparművészeti Múzeum időszaki tárlatán, felidézve a boldog békeidőket… Díszes homlokzatok, gyerekkorom mesekönyveire emlékeztető színes virágok, elképesztően gazdag organikus térkompozíció tárul fel a látogató előtt. Vajh’, milyen nagyszerű lenne minden, talán ha ma is… De hagyjuk a felesleges nosztalgiázást. Nézzük a kiállított tárgyakat.

Magyar írók az első világháborúban

A nagy háború elől a magyar írók sem rejtőzhettek el. Persze nem is akartak. Sokan közülük haditudósítóként, mások harcoló katonaként vállaltak részt benne. De azok sem maradtak csendben, akik otthon voltak: versekben, publicisztikákban igyekeztek hangot adni mindenki békevágyának. A Petőfi Irodalmi Múzeum „Maradni szégyen, veszni borzalom” című kiállítása rájuk emlékezik.

Táncoló sokaságot mindig gyönyörűség nézni: ritmusra lendülő kezek, lábak, kecsesen hajló derekak és önfeledt mosolyok a test és a lélek különleges harmóniájáról árulkodnak. Ken Loach tavalyi őszutón bemutatott, utolsónak szánt filmjében, a Tiltott táncokban is minden lépés stimmel, a stáblista lepergése után mégis úgy érezzük, mintha a film ütemet tévesztett volna.