A római liturgia történetéből
A VI–VII. századtól jelennek meg a normatív jellegű, vagyis kötelezően használandó liturgikus könyvek a római egyház életében. A kora középkori egyház könyveit nagyjából a következő műfajok szerint lehet csoportosítani: a) szakramentáriumok; b) igeliturgikus naptárak; c) antifónás könyvek; c) rubrikás könyvek vagy ordók.
A kereszténység egyáltalán nem a félelemkeltés, nem a fenyegetés vallása. Sokkal inkább Isten végtelen szeretetét hirdeti. Azét az Istenét, aki a Fiát sem sajnálta feláldozni az emberiség megmentéséért: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte” (Jn 3,16). Nem véletlen, hogy görögkatolikus liturgiánk imádságaiban, énekeiben oly sokszor fordulunk az „emberszerető Isten” felé. A nagyböjti szent időszakot előkészítő vasárnapok sorában mégis van egy olyan, amely az ítéletre, illetve annak félelmetes mivoltára figyelmeztet bennünket. Mikor máskor, ha nem éppen ekkor kell ezt komolyan vennünk? Igaz, az elnevezés nem sokat mond erről, hiszen egyszerűen csak a „húshagyó vasárnapról” van szó. Viszont az előírt evangélium (Mt 25,31–46) az utolsó ítéletet állítja szemünk elé. S ezt ecseteli számunkra a nap fő éneke, a konták is.
Február 14.
Az egyház tizenegy Szent Bálintot, azaz Valentinust tart számon, közülük is háromnak egy napon, február 14-én van az emléknapja: az első egy római pap, a második Terni püspöke, a harmadik pedig egy afrikai provinciában mártírhalált halt hitvalló. Biztosat – ahogy számos III., IV. századi szentről – róluk sem tudunk, csupán a legendák őrizték meg történetüket. Éppen ezért Szent Bálint ünnepét 1969-ben kivették a liturgikus naptárból, ugyanakkor a nevet nem törölték a szentek sorából. Bálint azok közé tartozik, akiket – ahogyan Gelasius pápa fogalmazott – méltán tisztelnek az emberek, de akiknek tetteit egyedül Isten ismeri.
Könyvespolcra
Philip Yancey legújabb könyvében az imádság témakörét járja körül nagyon alaposan és körültekintően. Megvizsgálja, miért kell imádkoznunk, min változtat, segítheti-e a testi gyógyulást az ima. A csend hangjairól éppúgy szól, mint arról, hogy vajon változtathatunk-e Isten szándékain. Az ima nyelvét és nyelvtanát külön fejezetben tárgyalja. Idézi például a skót írót, George MacDonaldet: „Aki nem fárad el az imádkozásban, előbb-utóbb felismeri, hogy Istennel beszélgetni több, mint választ kapni kéréseinkre. Ez az imádság fő célja.” S valóban.
Megnyílt a kecskeméti piaristák jubileumi kiállítása
Ünnepélyes keretek között megnyílt a Kecskeméti Katona József Múzeum és a Piarista Rend Magyar Tartománya gyűjteményeiből létrehozott kiállítás, amely a piarista rend háromszáz éves kecskeméti múltját mutatja be. A Cifra palotában látható tárlat március 29-ig várja az érdeklődőket.
VI. Pál pápa apostoli buzdítása: A zarándokok öröme a szentévben
Isten népének életébe természeténél fogva beleilleszkedik a szentév, sajátos zarándoklataival együtt. A jubileum kegyelmét azonban csak úgy nyerjük el, ha közelebb jutunk Istenhez a hit, a remény és a szeretet által. Ennek a jubileumnak az átélését a módok és eszközök sokféleségével mindenki számára könnyebbé akartuk tenni. Lényeges marad azonban az a belső döntés, amelyben mindenki válaszolhat a Szentlélek felhívására. Válaszol mint Krisztus tanítványa, a katolikus és apostoli egyház gyermeke, az egyház szellemében. Minden más csupán eszköz és jel. Valóban az annyira óhajtott zarándoklat Isten népe minden tagjának egy lépést jelent, Paschát, bevonulást a lélek mélyére, ahol az Atya, a Fiú és a Szentlélek befogadják őket benső egységükbe és életükbe. „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat s az Atya is szeretni fogja őt. Hozzá megyünk, és benne fogunk lakni” (Jn 14,23). Ahhoz pedig, hogy valaki ezt a jelenlétet felfogja, az szükséges, hogy igaz önismeretre jusson, tudja, hogy Isten teremtménye és gyermeke.
Ablakomnál az éjszaka. Asztalomnál egyszerű lámpa tiltja a belépését. Körém telepednek az „éj bölcsei”, jobbára költők, festők, zenészek s lelkiélet-mesterek kertjeikből. Mindegyiknek van benső vonatkoztatása hangokkal, sorokkal, képekkel: Novalisnak, Mörikének, Thurnernek, Kodálynak és még sokaknak.
Tóth Árpádra figyelek, halk mondataira. Az estről, az éjszakáról gyakran írt kora ifjúságától. Megannyi mélyáramlat a sorokban, melyekről ezt jegyezte meg: „a lélek balga fényűzése”. Pedig csak a valóság nehéz érzékelése- elszenvedése mondatta vele hitelesen. Hiszen ő is tudta-vallotta Babits (sírkövére felírt) szavait: Nem az énekes szüli a dalt: / a dal szüli énekesét.
Ruby Holt mert nagyot álmodni. A százéves amerikai néni egész életében szerette volna látni az óceánt, de sohasem volt rá lehetősége. Életét egy farmon élte le, Tennessee államban, ahol napszámosként gyapotültetvényeken dolgozott, és négy gyermeket nevelt fel. Száz életéve alatt mindössze csak egyszer hagyta el a farmot. Nem engedhette meg magának, hogy utazgasson.