Életünk vásárcsarnokának megtisztítása

Jn 2,13–25

 

A templom megtisztításának jánosi leírása (Jn 2,13–25) önálló hagyomány, amely eltér a szinoptikusoktól. János tudatosan helyezi e történetet az evangéliuma elejére, ezzel a már kezdettől fogva vállalt nyílt ellentétet mutatja be, és nem mint a Jézus elítélését közvetlenül befolyásoló eseményt.

Érdemes elképzelni a jeruzsálemi templom udvarrendszerét, amely a pogányok által is használt részektől befelé haladva tisztul meg és ér el a Szentélyig. Történetünk a külső részben zajlik, ahol a hívők állatáldozataihoz előkészített állatokat és egyéb kellékeket árulták, a régtől megszokott formában: egy valódi vásárcsarnok vagy valami zajos, elpiacosodott búcsú környékének képe rajzolódik ki előttünk.

Vértanúk a liturgiában (2. rész)

A római liturgia történetéből

 

A plébániatemplomok kialakulásában is jelentős szerepet kapott a vértanúk liturgikus tisztelte. Az ókori egyházüldözések elmúltával a keresztények (és ez főleg Róma városára volt jellemző) egy általuk tisztelt vértanú emlékezetének napján (ami elsősorban a halál napja, vagyis a mennyei születésnap, a dies natalis) elzarándokoltak a vértanú életének és halálának valamely közel eső helyszínére.

Nagyböjti kereszt

 Bizánci egyházunk a nagyböjt harmadik vasárnapján a „drága és elevenítő szent keresztet” helyezi elénk tiszteletadásra. Ezért is hívjuk ezt „kereszthódoló vasárnapnak”. A dicsőséges keresztre tekinthetünk fel, amely megváltásunk drága záloga lett. Jézus azon adta oda életét a mennyei Atyának, hogy megváltást szerezzen nekünk. Számára a szenvedés borzalmas eszköze, gyilkos bitófája volt. Liturgikus szövegeink – meglepő módon – mégsem ezt hangsúlyozzák. Sőt, az egész nagyböjt folyamán alig beszélnek róla: inkább magasabb szinten emlegetik a kereszt által történt megváltásunkat. A kereszthódoló vasárnapi evangéliumban sem Jézus keresztútjáról, keresztre feszítéséről, kereszthaláláról hallunk, hanem a saját keresztviselésünkről: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen” (Mk 8,34).

Faustino Míguez

Március 8.

Egy kis spanyol településen, Acebedóban született 1831. március 24-én. Ő volt a negyedik s egyben utolsó gyermek a családban, a keresztségben a Manuel nevet kapta. Tizenhat évesen hagyta el a családi házat, Ourensébe ment tanulni. Ezekben az években ért meg benne a papi és tanári hivatás gondolata.

1850-ben lépett be a piarista rendbe, ekkor kapta a Faustino nevet. Néhány évig az akkor még spanyol gyarmaton, Kubában teljesített szolgálatot, ahol létrehozott egy tanárképző főiskolát. Hazatérése után is állandó gondja volt a fiatalok keresztény nevelésére, s amikor látta, milyen sok lány is van, aki nem kapja meg a kellő intellektuális és erkölcsi nevelést, fokozatosan ráébredt, mi az a különös feladat, amelyre Isten hívja.

„Kissé összefúj bennünket” – ez a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

Stratégiaalkotó hétvégére hívta meg testvérszervezeteit a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) február 20–22. között Budapestre. A tanácskozásra a Kárpát-medence négy országából érkeztek a keresztény értelmiségi szervezetek képviselői. Délvidékről a Keresztény Értelmiségi Kör (KÉK), Erdélyből a kolozsvári főesperesség, Felvidékről a kassai Szent Gellért Pasztorációs és Oktató Központ (POK), Kárpátaljáról a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség részéről érkeztek résztvevők, Partiumból pedig Merlás Tibor atya, korábbi szatmárnémeti plébános volt jelen. Az anyaországot a KÉSZ kibővített elnöksége képviselte. A KÉSZ létrejötte óta keresi a kapcsolatot az elszakított nemzetrészek keresztény civil közösségeivel, s ezzel a nemzeti egység megteremtését és a keresztény evangelizáció erősítését szeretné szolgálni. Osztie Zoltán, a KÉSZ elnöke bejelentette: április végén együttesen tartanak mariazelli zarándoklatot, amelyet a kereszténység erősödéséért és a nemzet egységéért ajánlanak majd fel.

Zarándokház épült

Új zarándokközpontot szentelt meg Máriapócson február 25-én Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi egyházmegye püspöke, Orosz Atanáz, a Miskolci Apostoli Exarchátus püspöke, valamint Vasile Bizău, a Máramarosi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke. Az ünnepségen részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke is.

Elment az édességgyáros

A Nutella „atyja” február 14-én hunyt el, nyolcvankilenc esztendős korában. Tavaly ő volt Itália legvagyonosabb embere és a harmincadik leggazdagabb ember a világon. Michele Ferrero olyan vállalatot hagyott a fiára, Giovanni Ferrreróra, amely harmincnégyezer embernek ad munkát a világ ötvenhárom országában.

Modell volt és múzsa

Boncza Berta (1894–1934), vagy ahogyan Ady Endre nevezte el, Csinszka a csucsai vár romantikus környezetében nőtt fel. Apja, Boncza Miklós erdélyi földbirtokos, ügyvéd közel ötvenéves korában vette feleségül saját nővérének a lányát, az alig huszonkét éves Török Bertát. Csinszka ebből a házasságból született. „Az izgatottan várt és vágyott fiúgyermek helyett született egy groteszk kislány. Kicsi voltam és gyönge, a fejem ferde volt, a fülem szétállt, az anyám, szegényke, pedig olyan kimerült, hogy képtelen volt megszoptatni. Apám, mikor meglátott, ijedten vett a kezébe. Mondják, úgy tartott, mint egy békát. (…) Egy leányt, akinek igaz, hogy tiszta és hibátlan volt a kis teste, de a fejét helyre kellett formálni, és a füleit gumikötővel laposra szorítani, hogy ne maradjon világ csúfjává, kajlán” – így emlékezik Csinszka.