Nagyböjti kereszt

Bár színtiszta görögkatolikus faluban nőttem fel, ahol az emberek ma is büszkék gö rög – katolikus mivoltukra, a nép harsogta a templomban az „A keresztfához megyek” római katolikus éneket. Budapesti kispap koromban a szemináriumban végeztük a keresztutat is. Papként tisztult le bennem: görögkatolikus egyházunk a nagyböjt folyamán is úgy tekint a keresztre, mint megváltásunk zálogára. Nem Jézusnak a rajta végbement szenvedéseit hangsúlyozza, hanem annak eredményét tekinti: a megváltást.


Mindezek fényében nem lehet meglepő, hogy a nap kontákja, a fő ének is a dicsőséges keresztről szól. Figyelemre méltó, hogy nem a jövőbe tekint, hanem éppen fordítva: már múltként kezeli azt, hogy meg vagyunk váltva.

Énekünk első része bemutatja a dicsőséges szent kereszt jelentőségét: „Nem őrzi többé lángfegyver az Éden ajtajait, mert dicsőséges zár van azokra helyezve: a (szent) keresztfa.” Az Ószövetség leírja, hogy a teremtő Isten a bűnbeesés után az embert elűzte, s egyúttal „az Éden kertjétől keletre odaállította a kerubokat és a fenyegető tüzes kardot, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat” (Ter 3,24). A „tüzes kard” az eredeti szövegben a „kard lángja”-ként szerepel. Ez tehát azt jelenti, hogy a kerubok mellett – illetve velük együtt – a kard lángja őrizte a kaput. Most azonban már Jézus szent keresztje veszi át ezt a szerepet. Mert csak rajta keresztül van üdvösségünk.

Az ének második része képekkel írja le a megváltás fontos eseményét: „A halál fullánkja, a pokol diadalma megsemmisíttetett, mert eljöttél, ó, Üdvözítőm.” Liturgikus életünkben még csak várjuk a húsvét szent ünnepét, de már is múlt időben, a beteljesedés tudatában énekelhetjük, hogy a halál legyőzésére és az alvilág erejének megtörésére érkezett világunkba a Megváltónk. Kontákunk harmadik része az egész eseménysor értelmét mutatja be. Jézus eljött, „a pokolban levőknek kiáltván: Jöjjetek ismét a paradicsomba”. Az „ismét” szó igazi értelme: „vissza”; vagyis Jézus a bűneink által elveszített Édenbe hív vissza bennünket.

Nagyböjti feladatunkat foglalja össze hódoló énekünk: „A te kereszted előtt leborulunk, Uralkodó, és a te szent föltámadásodat dicsőítjük.”