Életünk vásárcsarnokának megtisztítása

Árusok, őrök és zarándokok százai lehettek ott egybegyűlve. Érezhetjük Jézus erejét, tekintélyét, ahogy egymaga kezdi el szétszórni a portékákat, kikergetni az árusokat állataikkal együtt – és mégsem állítja meg senki! Fontos látni, hogy a Jézusban megmutatkozó erő itt sem jelent érzelem táplálta, kontrollálatlan erőszakot. Sokkal inkább felismerhető benne az a fájdalom és szomorúság, amely az értetlenséggel és az elutasítással kapcsolatban máshol is érezhető benne. Ebben a közegben mutatkozik meg Jézus igazán. Erős érzéseit csupán elkeseredett, fájdalmas szavaiból láthatjuk meg, ahogy Atyja házának tisztaságát védi. Ahogy nyilvános működését is a „betelt idő” hirdetésével kezdi el, úgy itt mintegy nyilvánosan lezárja az ószövetségi állatáldozatok érvényességének idejét egy prófétai jellel: a templom megtisztításával. Nem is az Írásokra hivatkozik (mint a szinoptikusoknál), hanem közvetlenül, saját tekintéllyel szól az őt hallgatókhoz.


Mindez valóban olyan esemény lehetett, amelyet – bár eltűrtek, mégis, jogosan – nem értettek, amit félreértettek a jelenlévők. A tanítványok későbbi „visszaemlékezése” arra a folyamatra utal, ahogy maga a közösség is csak majd a feltámadás után látja Jézusban beteljesülni az Írásokat. A mi nagyböjti meghívásunk arra szól, hogy még nyitottabban figyeljünk életünk apró jeleire, amelyekben a jézusi erő (vagy éppen törékenység) mutatkozik meg a hétköznapi életünkben: mit kell megtisztítanunk hitünkben, gondolkodásunkban? Hol takarja el a lényeget felületes, megszokott, kényelmes válaszaink tömege? Hol él(?) hitünk csupán a megszokottból, amikor már nem is keresem azt, hogy valóság legyen a zsoltáros vágya: „Emészt a házadért való buzgalom.”