Száz év missziókért (5.)

Aki őszinte, az szinte mindig elégedetlen magával, és aki mer „tükörbe nézni”, az megtapasztalja, hogy életén végigfut, ha nem is okvetlenül a bűnök, de az Isten és az emberek elleni hibák hosszú láncolata. Így Szent Pállal együtt szakad fel benne a sóhaj: „Én nyomorult! Ki vált meg e halálra szánt testtől?” (Róm 7,24)

Pál és mi is tudjuk, Krisztus az, aki megváltott minket, és ha bocsánatot kérünk, minden bűnökért elégtételt ad. Az emberben mégis megvan a vágy, hogy valamilyen formában határozottabban kinyilvánítsa töredelmét, bűnei feletti fájdalmát. Nálunk, európai katolikusoknál ez mélyen összefonódott a hústilalommal és a böjttel. De mit jelenthet a pénteki hústilalom, vagy az evés korlátozása annak az embernek, akinek legfeljebb „sátoros ünnepekkor” kerül az asztalára húsétel? Például a filippínóknak, akiknek többsége a tengerparton lakik, és szinte mindig csak halat eszik? Vagy az új-guineaiaknak, akik napról napra csak édesburgonyát fogyasztanak? Hogyan böjtöljön egy ilyen ember? Így válnak a kultúrák sokféleségének hatására a bűnbánat aktusai is oly sokfélévé. Ezek közül tekintsünk meg kettőt.

A Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Tudományos Bizottsága Opus Mirabile-díjban részesítette a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum István, a szent király című kiállításának katalógusát. A huszonnégy tanulmányt, válogatott forrásokat és kétszázhetvennégy katalógustételt tartalmazó könyvet Kerny Terézia és Smohay András szerkesztette, tervezője Fákó Árpád volt. A ötszázharmincnyolc oldalas kötet elkészítésében ötven magyar és két horvát szerző közreműködött.