Egy szemorvos szemével

A vaksághoz való viszonyulásunk örök érvényű félelmekkel kíséri életünket. Ehhez az élményhez, illetve a vágyhoz, hogy enyhíteni tudjam a betegek félelmeit, egyetemistaként álmom hajtott, világra ébredésem későbbi korszaka pedig eldöntötte: a szemek világában keresem útjaimat, a Teremtő által kirendelt hivatásomat.

Petrőczi Éva Szürkeháj című, nemrég megjelent könyvének története a modern ember, egy nagycsaládos hívő asszony, egy költő-irodalomtörténész vallomása azokról a félelmekkel teli képzetekről, amelyeket képtelenek vagyunk kimondani: megszenvedjük minden pillanatukat.

A mai műtéti módszerek ugyan fényévnyire vannak a tövisbökésektől, a hályog kezelésének goromba, ősi módjaitól, mégis, maga a szemhez érés, a szembe vágás, az elöregedett lencsemagok törésének és kiszívásának élményével való szembesülésünk ugyanazt a várakozást, ugyanazt a kétséget és ugyanazt a vágyat ébreszti bennünk, mint a régi korok embereiben.


A beteg lelkének mélyén árnyakat vető lencsehomályok helyére műanyag lencséket implantálunk, s másnap első tanúivá válunk a látás hozta boldogságnak.

Ehhez a pillanathoz a lélekben hosszú út vezet, ez a napló-önéletírás hiánypótló módon ezt az utat segíti átadni, mérhetetlen őszinteséggel. Petrőczi Éva mélyen megélt útja vetül az öregbetűs sorokra, amelyek ugyan az általa megéltekről szólnak, mégis univerzális élményt nyújtanak: a sorok közt rejtőző szeretet ereje löki tovább olvasóját a látásvesztés és visszanyerés következő stációiba.

A magyar szemészet csillagai az égbolt tündöklő fénypontjai, akik tudásukon túl hitükkel és humanitásukkal is messze túlszárnyalták kortársaikat. Egyikük volt a 2003ban boldoggá avatott Batthyány-Strattmann László, aki manuális virtuozitását a Jóisten ölelésének tudta, és e különleges képességét válogatás nélkül osztotta meg szegény és gazdag szembetegeivel. Ezerszámra elvégzett szürkehályogműtétjeit ő szimpla „kezelésként” értékelte, a gyógyulást minden esetben isteni eredetűnek tekintette. Műtétjeit pedig a beteg szemre vetett kereszttel ajánlotta Isten kegyelmébe. (A személyével kapcsolatos Szürkeháj-fejezet a Vigilia 2014. novemberi számában jelent meg először.)

A ma futószalagon zajló beavatkozások személytelensége ellopja azt a lehetőséget előlünk, amely ennek az élménynek a megéléséhez vezetne. Petrőczi ezt a személyességet hangsúlyozza, gyógyítók és gyógyítottak oldaláról egyaránt.

A ma emberének rohanó világa a betegségben mélyülő lelki folyamatot éppúgy lesöpri, mint a világosságot adó műtéti beavatkozás katarzisát. E könyv sorai hadat üzennek ennek a lélektelen rohanásnak, minden sorával gyógyulás és gyógyítás szakralitására is emlékeztet, ugyanakkor nem kenetteljes és komor szöveg, a humoros-önironikus fordulatok sem hiányoznak belőle.

Ez az írás tehát egyszersmind egyfajta időkerék, amely lassítani képes esztelen rohanásunkat, orvostörténeti kitérőivel, múltidézéseivel a saját kórtörténet mellett izgalmas ismereteket közvetít.

Megtisztelő érzés és élmény ennek részesévé válni, e szép és hasznos, máris sokak félelmét csitító életvezetési könyv egyik szereplőjeként, s főleg – sorsszerűen – Éva szemeinek őrzőjeként, hozzásegítve őt további alkotások sorához.

Végül azt is el kell mondanom: e könyv hit és gyógyítás összefüggéseit hangsúlyozó szellemisége komoly segítséget jelentett nekem abban a munkában, amelynek során Kozma Imre atyával a Budai Irgalmasrendi Kórház szemészeti osztályának megújításáért, annak régi, nemes hagyományait a modern gyógyítási módszerekkel ötvöző folytatásáért dolgoztam.

(Petrőczi Éva: Szürkeháj – Két szemműtét története, Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2014, Öregbetűs Könyvek)

a szerző a Máltai Szeretetszolgálat utazó orvoscsoportjának vezetője