Lélekdidergető

Aydin (Haluk Bilginer) világot látott értelmiségiként a festői Anatólia hegyvidékén telepszik le, fiatal feleségével szállodát üzemeltet, s a környék tehetős embereként sokakon próbál segíteni. A vidék csendes életét egy autóablak betörése veri fel, ám a morcos elkövető nem hajlandó magyarázatot adni tettére. Amikor édesapja is furcsán viselkedik a kárt szenvedett jótevővel, először billen meg a nézőben főhősünk önmagáról gondosan kialakított képe.


A helyieket vezércikksorozaton keresztül okító, segélyt, esélyt és kegyet osztogató Aydin filantrópnak képzeli magát, kitartottjaitól azonban csak csöndes, enyhén fogcsikorgató tiszteletet vív ki, szeretetet nem. Maga döbben meg a leginkább, amikor ezt immár családjától sem kaphatja meg: nemrég elvált húga (Demet Akbag) kíméletlenül rámutat énvédő önbecsapására, feleségének (Melisa Sözen) pedig elege van segítőkészségnek álcázott atyáskodásából. Ceylan lassú sodrású, drámai csúcspontok nélküli filmjében azonban mégsem robbannak indulatok, helyettük hosszú, keserű beszélgetéseknek vagyunk tanúi, s ahogy a borongós ősz fagyos télbe fordul, úgy zárulnak rá szereplőink fokozatosan önmagukra. Az őszinte, igaz szó esélye egyre fogy, s hiába a felismerés, ha már nincs erő változtatni.

A kályha melege hívogató aranyfénybe vonja a zord hegyvidék apró otthonait, csehovi lakói azonban egymástól elhidegült lélekkel egyre csak önmaguk benső kuckóját szépítgetik. A Téli álom címével ellentétben csüggesztően valósághű: Ceylan megrendítő kórképet fest a magány veszélyes elhatalmasodásáról és az élet értelmébe vetett hit fájó elhamvadásáról.