Örömünnep Sopronban

A lelkészség 1943. március 1-jén önálló egyházközségi rangot kapott, így hivatalosan is az egyre bővülő városrész lelki központjává vált. Apor püspök már ekkor hangsúlyozta: ez a „villakatedrális” csak ideiglenes háza Istennek, mielőbb új templomra van szükség a Lőverekben. Apor püspök és a hívek álma azonban csak most, hetvenkét évvel később válhatott valóra.

Az istenháza megépüléséhez szükség volt egységes akaratra, Pápai Lajos püspök, illetve sok támogató segítségére és Bognár István plébános kitartására, lelkierejére. Négy évvel ezelőtt megfogalmazódott a templomépítés imája, amelyet mindennap elimádkoztak a hívek. (Amióta felépült a templom, az atya hálaadó imádsággá fogalmazta át a fohászt, és azóta a hívek azt imádkozzák.)


Pápai Lajos megyés püspök 2013. június 16-án helyezte el az alapkövet, amely ma már az új templom oltára előtt látható, rajta Szent Pál apostoltól vett idézet áll: „A lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, más alapot senki sem rakhat.”

A templom tervezője a soproni Mean der Építésziroda, amelynek vezető tervezője Supka-Kovács Tamás építész. Ő maga is a Lőverek lakója, a plébánia közösségének tevékeny tagja.

A templom belsőépítészeti munkáinak többsége felajánlásként, adományokból készült. A templom mellett lévő támogatói falon a vésett téglákon a nagyobb összeget adományozók névsora olvasható. Az új istenháza két ereklyét is rejt. Árpád-házi Szent Margit csontereklyéjét és Boldog Apor Vilmos püspök véres ingének darabját.

Az ünnepi szentmisét megelőző sajtótájékoztatón Pápai Lajos megyés püspök hangsúlyozta, hogy 2015 Apor Vilmos-imaév, ezért is öröm, hogy az új templom felépült. Később, a szentbeszédében azt emelte ki, hogy a templom jel és olyan hely, ahol az ember találkozhat Istennel és megszólíthatja őt. Hegyi László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a soproni hívek, ha nem is három, de egyetlen sátrat felállítottak. Továbbá kiemelte, hogy a kormány számára fontos az épített egyházi örökség védelme. A sajtótájékoztatón kifejezte örömét Fodor Tamás, Sopron polgármestere, Supka-Kovács Tamás építész és Bognár István plébános is. A szentelési szertartáson több ezer hívő és mintegy ötven pap vett részt. Érkeztek vendég atyák Kismartonból, Bécsből és Grazból is.

(Az új templom felépüléséről készült riportunkat a következő lapszámban olvashatják.)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .