Bandi, a zseni a hegyről

„Néhány meghatározó művészi élményem tetten érhető a dalszövegekben. Akkoriban belevetettem magam a Jelenések könyvébe, ami ugye az Újszövetség része, János apostol Patmosz-szigeti látomásait örökíti meg. Ennek a könyvnek a központi témája az apokalipszis eljövetele, de mivel egyedi, szimbolikus nyelvezetet használ, sokféleképpen szokták értelmezni. Nagyon foglalkoztatott ez a téma, különösen az emberi civilizáció sorsa, a mi kultúránk jövője és lehetséges vége.”

A hitetlen ember magánya

Daniel Kehlmann írói világa – Camus: Közöny, Kafka: A per és még sorolhatnánk a modern irodalom remekműveit, az elidegenedett XX. századi ember magányának emelt katedrális záróköveit. Egy hívő számára kirándulás ezeket olvasni, még ha pokoli kirándulás is, akárcsak Dante útja. A Krisztus nélküli ember bemutatása, aki kegyelem nélküli világában bolyong.

Az Ő nevében

Ha a lengyelek – akik joggal lehetnek példaképeink a katolicizmusban – készítenek filmet egy homoszexuális papról, ráadásul teljes egészében állami pénzből, arra érdemes odafigyelnünk. Mondhatni nem nagyon van más választásunk, mint megnézni, mire jutottak a problémával. Szerencsére a film nagyon jó lett. Hogy megnyerte a Berlinalét, a világ egyik legrangosabb filmfesztiválját, nem a botrányos témának szól, hanem a film esztétikai színvonalából evidensen következik.

A lélek határvidékein

„Minden ember aki meghal a többiek helyett hal meg. És mivel a halál mindenkit elér nincs mód rá hogy mérsékeljük a tőle való félelmet csak az ha szeretjük azt az embert aki minket képvisel. Nem várjuk hogy megíródjék a története. Már réges-régen járt itt. Ő az aki mindenki más is egyben és aki helyettünk ül a vádlottak padján amíg ránk nem kerül a sor nekünk pedig őt kell képviselnünk. Szereted őt – azt az embert? Becsben tartod az utat melyre rálépett? Végighallgatod a történetét?” Így ír Cormac McCarthy A síkság városai című regényében, amely nemrég jelent meg Galamb Zoltán fordításában. Az amerikai regényíró trilógiát fejezett be a könyvvel, melynek a Határvidék címet adta. Ez az USA és Mexikó vad határvidéke mellett természetesen a lélek határvidékeire utal: a valóság, a tapasztalás és kifejezés lehetőségei, a szellem és az anyag, az emberi lény lényege és a között, ami nem az emberi lény: egy lajtorján le és fel – lent emberbőrű gyilkosok, fent pedig az Isten.