Az irgalmasság rendkívüli szentévében Mátraverebély-Szentkút ad otthont az Isteni Irgalmasság Konferenciának, melyet immár hetedik alkalommal rendeznek meg hazánkban. Az esemény mottója: „Beteg voltam és meglátogattatok” (Mt 25,36), fővédnöke: Erdő Péter bíboros, érsek. A részletes program és információ a nemzeti kegyhely, illetve a konferencia honlapján olvasható.
P. Federico Lombardi szentszéki szóvivő március 28-án hétfőn reggel nyilatkozatot tett közzé a pakisztáni Lahor-ban Húsvétvasárnap a keresztény kisebbség ellen elkövetett terrortámadás miatt. „A szörnyű támadásban több tíz ártatlan ember vesztette életét Lahor parkjában, és az eset újból sötét és félelmetes árnyékot vet Húsvét ünnepére. Ismét gyilkos gyűlölet pusztítja gyáván nők és gyermekek ártatlan életét. … Olvass tovább
Ferenc pápa katekézise az 51. zsoltárról – Az általános kihallgatás keretében tartott katekézisében a szentatya március 30-án az 51. zsoltárról elmélkedett. Azt hangsúlyozta, hogy Dávidhoz hasonlóan félelem nélkül, bizalommal fordulhatunk a végtelenül irgalmas Istenhez, mert ő mindig megbocsátja bűneinket. Ferenc pápa tanítását teljes terjedelmében közöljük.
Beszélgetés a nyolcvanéves Mécs Károly színművésszel – A játék Huizingánál, Hugo Rahnernél és Kosztolányinál is mélylélektani és transzcendens fogalom. Színművésznél hivatástudat, amelytől nem szabadulhat. Mécs Károly sosem mondja, hogy már gyermekkorában erre a pályára készült. (Költőről hallottam, hogy már kisgyermekként költőnek készült. Mosolyogtam.) Mindig várunk valamit, keresünk, aztán valakit megragadhat egy szó, egy mondat, és rájön ösztönösen (?) a hamleti igazságra: a nap alatt minden valóban új, s hogy a tudatalatti „ügyeskedik”. Mécs Károlyt azzal az „intellektuális indulattal” látom játszani, amely minden szerepben az azonosulás követelménye. Izgalmas, mindig újat hozó művész, fiatalos és bölcs, derűs és elmélyült. Mintha a lélek rejtett kamerája nyitna képet sokszínű szerepeiben, melyek az átélés őszinteségével, tisztaságával ragadnak meg. Beszélgetésünk is ilyen vallomás.
„Utad, Jézus, veled járjuk” – énekeljük nagyböjtben, ha péntekenként keresztúti ájtatosságon veszünk részt. Utad, Jézus, veled járjuk – nagypéntekig. Aztán, a hét első napján, amikor még sötét volt, a fájdalmak férfijának léptei olyan úton haladtak tovább, ahová az emberi szem nem lát el. Mi pedig megtorpanunk. De aztán a feltámadt Jézus újra feltűnik a láthatáron, ránk tekint, mintha mosolyogna, s a húsvét csendjében mellé szegődhetünk az öröm útján.
Az öröm az alapérzelmek egyike, vagyis kultúrától függetlenül képes az ember felismerni a másik arcán, és a világ bármely sarkába születik is valaki, ugyanúgy fejezi ki: mosollyal és nevetéssel. Filozófusok, szociológusok, pszichológusok kutatják évezredek óta a nevetés célját – talán Platón volt az első, aki értekezett róla. Ma már külön tudományágnak számít a nevetés kutatása: a gelotológia képviselői terápiás céllal, „gyógyszerként” alkalmazzák a nevetést.
A böjti szelek és az egyre melengetőbb napsütés előcsalogatja a vizet a hó és a jég fogságából, hogy aztán vidáman csörgedezve fusson ki a földekre, virágba borítva erdőt, mezőt. Persze van más olvasata is gyönyörű népdalunk első sorának – Tavaszi szél vizet áraszt –, hiszen ezekben a napokban is közel százezer hektár földet borít a belvíz. Éppen tizenöt éve, 2001. március 6-án volt a tarpai gátszakadás, amikor a Tisza áttörte a gátját, és elöntötte a beregi sík nagy részét.
Feledhetetlen színpadi és filmszerepek sokasága van mögötte. A negatív figurák bőrébe éppolyan vehemenciával, szakmai tudással és alázattal bújik bele, mint ahogyan a szerethető hősökébe. Vallja, nem az általa alakított szerep, hanem a darab egésze, mondanivalója a fontos. Ez utóbbit illetően azonban nem ismer pardont. Szavait idézve: ha egy mű nem az igazságkeresés fényében készül, akkor abban nem vesz részt. Keresztény emberként él, játszik, alkot, tanít. Eperjes Károllyal pályáról, örömökről, keresztekről, feladatokról és a nagyböjti várakozás reménységéről beszélgettünk.