Gyarapítani a szigetet – Könyvtári víziók Somogyi Károly nyomdokaiban
Fotó: Illés Tibor

 

A Somogyi-könyvtár legnevezetesebb igazgatója, Móra Ferenc vagy nyolcvan esztendeje azt írta: a sekélyesség áradatával szemben a kultúra fogyatkozó szigeteire kell összegyűjteni mindazt, amit a kultúrvilág az emberiség gyarapítására megteremtett. Bele sem igen merek gondolni, vajon miként fogalmazná meg a kulturális intézmények szerepét manapság, amikor leáldozóban van a Gutenberg-galaxis.
– Móra képe gyönyörű. Krízist azonban ma sem emlegetnék. Minden bizonnyal amiatt, mivel magam is jelen vagyok e szigetek egyikén. Innen nézve pedig azt látni, hogy jön, szakadatlanul érkezik a „hordalék”, egyre nő ez a sziget, amely mindig újabb és újabb értékekkel gyarapodik. A szerepkörünk kétségkívül megváltozott az idők során. Sokrétűbb, szerteágazóbb lett. Közösségi tereket kell létrehoznunk, magunk köré gyűjtve mindazokat, akik alakítói a kultúrának. A mi feladatunk, hogy könyves és humánerő-hátteret biztosítsunk, segítsük az értékteremtő folyamatokat, mert tény, hogy a lehetőségek összeszűkültek. Lépést kell tartanunk a kultúrahordozók rohamos változásával is. Folytonosan tanulnunk kell. Ugyanakkor a könyv szerepe máig változatlan. Megmaradt az illata, megmaradt a lapozás mint örömforrás. Jöhet bármilyen információhordozó, a papíralapú könyv élménye semmivel sem helyettesíthető. A számok sem indokolják, hogy pánikba essünk. Valóban volt egy olyan időszak az intézményünk életében, amikor visszaesett a látogatók száma, hiába igyekeztünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a könyvtár falai közül kilépve mi magunk menjünk a látogató elébe. Az utóbbi két évben azonban szerencsés módon megtorpant ez a tendencia. Talán épp most kezd a kristályos homok szépen a szigethez tapadni…

Lássunk néhány példát, mi minden teremt életet a könyv köré: közönségtalálkozók színházi bemutatók alkalmával, fórum fiatal tehetségek számára, rendszeres együttműködés az oktatási intézményekkel, képregényfesztivál…
– Nincs olyan városi esemény, amelyben ne igyekeznénk részt venni, legyen az a halászléfesztivál vagy az ifjúsági napok. Kitelepülünk a különböző rendezvények helyszíneire. A Szegedi Tudományegyetem Tehetségpont elnevezésű kezdeményezéséhez kapcsolódva lehetőséget teremtünk a fiatal művészek – zenészek, irodalmárok, képzőművészek – bemutatkozására. Akár az olvasásról, akár a tágabban értelmezett kultúráról legyen szó, számomra gyermekkönyvtárosi hitvallásom a zsinórmérték: le kell guggolni a leendő olvasóhoz. Nem leereszkedni! Leguggolni, és vele együtt nőni fel.

160327_Somogyi_konyvtar_SebokZsuzsaVan is abban némi jelképértékű, hogy kiváló írók – Tömörkény, Móra, Tóth Béla – után mostanság egy gyermekkönyvtáros igazgatja a bibliotékát. Újfent ki kell nevelni a könyv közönségét?
– Talán jelképesnek is tekinthetjük ezt. Tény, hogy a gyermekkönyvtáros az a valaki, aki minden alkalmat megragad arra, hogy a könyv felé terelje a leendő olvasót. Kinyitni a gyermek előtt a könyvet. Igen, ma a könyvtárak valamennyi rendezvényének ezt a célt kell szolgálnia. Nem teszünk különbséget a pedagógia és a kultúra különféle válfajai között. Egy a lényeg: hogy történjenek a dolgok. Évtizedes hagyományokat mondhat magáénak az úgynevezett könyvkirály-verseny, amely korosztályonként megfelelő olvasási feladatokat tűz a résztvevők elé, és végigkíséri az olvasás folyamatát. A megmérettetés során különféle fokozatok nyerhetők el, a fődíj persze a királyi korona. A lényeg itt is az, hogy növekedni kell. Ugyanezt a célkitűzést igyekszünk megvalósítani minden családi programunkkal is, a Ringatótól kezdve a fiókkönyvtárainkban zajló fejlesztőpedagógusi tevékenységekig. Ezzel kapcsolatban külön ki kell emelnem, mennyire sokat segít munkánkban az önkéntesek odaadása és a kiváló kapcsolati hálónk.

Lássuk be: bizonyos értelemben misszió, amikor néhány könyvtáros kitelepül egy halfesztiválra vagy egy rockzenétől hangos ifjúsági napi sátorvárosba. Mi lapul a könyvtárosok tarisznyájában, és milyen eredménnyel térnek vissza az efféle rendhagyó küldetésekből?
– Fantasztikus találkozások élményével! Az irodalmi témákban megszerkesztett kvízjátékok például mindig roppant népszerűek. Mivel a fiatalok nagyon szeretik megmutatni magukat, lehetőséget teremtünk számukra egy kis kreatív ténykedésre – képregényrajzolásra és hasonlókra. Viszünk magunkkal kiállításokat, elérhetővé tesszük a helyi sajtót – és mindeközben alkalmat kínálunk az ingyenes beiratkozásra is. Éveken át kölcsönkértük Szeged közkedvelt látványosságát, a nosztalgiavillamost: a fölszállók könyvtárosokkal találkoztak, és alkalmasint könyvtári tagokként szálltak le néhány megállóval odébb. Cserében rendszeresen jelen vagyunk programjainkkal a közlekedési társaság gyermekrendezvényein. Gyümölcsöző együttműködések egész sorára lehetünk büszkék. Leg­utóbb Benyik professzor úr kezdeményezése mellé álltunk oda nagy örömmel, amikor résztvevőket, illetve helyszíneket toborzott a kézírásos bibliamásoló mozgalom számára. Az ország minden részéből érkeztek hozzánk szentírásmásolók! Ugyancsak egyházi együttműködés keretében veszünk részt a Házasság hetének megszervezésében. Mindig adódik valami, ami számunkra is kihívás – az idén épp az opera és a házasság kapcsolódási pontjait mutattuk be kiállításon és kamarakoncerten.

Hadd mondjam ki nyíltan: húsz évvel ezelőtt egy magára valamit is adó könyvtáros haja szála is égnek állt volna olyan ötlet hallatán, mint amilyen a képregény-fesztivál.
– Ezért hasznosak a tanulmányutak! Dániában magam is meghökkentem, amikor a könyvtárban hatalmas asztalokat beborító képregényhalmaz fölé hajolt egy sereg fiatal. Mi annak idején be sem igen mertünk szerezni effélét. Csakhogy gondoljunk bele: aki képregényt búj, mégiscsak többet olvas, mint az, aki csupán filmet bámul. És ha már bejön érte a könyvtárba, megvan az esélye annak, hogy nem torpan meg a képregényeknél. Így aztán gondolkodás nélkül igent mondtam, amikor fölvetődött a fesztivál ötlete. Az egyetem tudományos háttere is sokat tett hozzá a kezdeményezéshez, amely érdekfeszítő gondolatcserék forrásává vált. Az alkotók egynémelyike például fölbukkan egyéb rendezvényeinken is, hogy a gyerekeket rajzolni tanítsa. Arról sem tettünk le, hogy határokon átívelő, regionális léptékű fesztivállá bővítsük előbb-utóbb. Nem állítom, hogy tömegek váltak ezáltal rendszeres könyvtárlátogatóvá. De ha ötven érdeklődőből három év közben is visszatér, akkor már nem dolgoztunk hiába. Aki meg csak a fesztiválra látogat el évről évre, az is a lehető legjobb helyre jön, hogy az idejét eltöltse.

Minderre manapság hangzatos főiskolai és egyetemi szakokon képezik a szakembereket: kultúrmenedzsereket és andragógusokat. Minden könyvtárostól elvárható, hogy birtokolja az efféle „unortodox” kultúraapostoli praktikákat?
– Erre csak születni lehet! Mit tud az ember tizenkilenc évesen arról, hogy „kultúrmenedzsment”? Egyszerűen csak ő szervezi a vetélkedőket, meg ő a krampusz mikuláskor. A világra való nyitottság alaptermészet dolga, és szerencsére a legtöbb kollégámra jellemző ez a tulajdonság. Csodálom azokat, akik tudatosan végzik ezt a tevékenységet, és igyekszem tanulni tőlük. Ma már magam is tudatosan figyelek arra, hogy észrevegyem, amikor egy rendezvénytípus a zenitjére ér, vagy éppen stagnálni kezd. Olyankor mindig kitalálunk valamit. Ha ez a reflex nem működik többé, akkor nyugdíjba kell menni erről a pályáról. Szerencsére a könyvközelben élő ember mindenkiről azt feltételezi, hogy hozzá hasonló módon érdeklődik a könyvekbe zárt értékek iránt. Ezért aztán minden fenntartás nélkül nyitogatja a köteteket mások előtt. Ez valami magától értetődő szellemiség: a könyvek nyitogatása egyúttal nyitás az emberek felé.

160327_Somogyi_konyvtar2Évek óta a Somogyi-könyvtár szervezi a város könyvheti rendezvénysorozatát. Megerőltető szervezőmunka ez, amely voltaképp a konkurencia malmára hajtja a vizet, hisz a könyvhét a könyvkereskedelem ünnepe. Megéri részt venni benne?
– Igen, hiszen ugyanazt az értékhordozót képviseljük. Nem szólva azon vendégekről, akik a könyvhét alkalmával kerülnek kapcsolatba a Somogyi-könyvtárral. Nem is tudom, van-e nagyobb adomány annál, mint amikor egy szerző nekünk adja a gondolatait. Hogyne érné meg részesévé válni ilyen találkozásoknak, illetve annak, hogy még magasabbra emeljük azokat, akik a gondolataikat ajándékozzák nekünk. Fontos, hogy lássuk egymást. A legnagyobbakat éppúgy fontos fölmutatnunk, ahogyan a helyi értékeket is.

Azzal a képpel mindenesetre szakítanunk kell, amikor a könyvtáros a könyvtár csöndjében üldögélt, és csupán néhány filozopter zavarta meg a nyugalmát. Ha pedig az ember alkalmatlan kérdésekkel törte meg a csöndet, összevont szemöldökkel néztek rá. Ami csak növelte a betévedő fiatalok lelkére nehezedő nyomasztó érzést, a méltatlanság tudatát. Ha szabad a személyes élményeimre hivatkoznom.
– Állandó dilemmánk, hogy a könyvtárban a csöndnek vagy az élet zsivajának kell-e felülkerekednie. Miközben a régi vágású, szöszmötölős könyvbújásnak is meg kell teremteni a közegét – erre szolgál nálunk a harmadik emelet –, nézetem szerint az élet zsivaja legalább ennyire fontos, ha meg akarunk felelni a hivatásunknak. Az úgynevezett „küszöbfélelem” nem is olyan ritka, magam is átéltem, amikor először jártam könyvtárban. Egy kisgyereket kiváltképp szorongással tölt el, ha minden bátortalan mozdulatára szúrós pillantás a válasz. Ennyit számít, milyen élmény fogadja azt, aki első ízben tér be a könyvtárba. Nem győzöm eleget hangoztatni ezt a kollégáim előtt.

A Magyar Örökség Díj odaítélésének alapjául a Somogyi-hagyaték szolgált, ugyanakkor az arra épült egész intézményt illeti meg. Mennyire eleven Somogyi Károly szellemisége a XXI. század kihívásai között? Megjelenik-e még a tudós pap szellemalakja a könyvsorok között, hogy – mint Móra írja – meg-megsimítsa a kötetek gerincét?
– A hagyaték az az alap, amelyre a teljes intézményünk támaszkodik. Élettel, lüktetéssel azonban nekünk kell megtöltenünk a könyvtárat. Számomra is meglepetést jelentett, hogy a díjátadáskor a mai utódok munkájának is figyelmet szenteltek. Móra patetikus képében talán van némi írói túlzás, de mi, akik a Somogyi Károly adományából létrejött gyűjteményt gondozzuk és gyarapítjuk, joggal érezzük, hogy ő a mi őrzőnk minden időkre.