A reformációról Kaposváron
A kaposvári református egyházközség október 29-én emlékezett meg a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójáról. Az ünnepi istentiszteleten részt vett Varga László megyéspüspök is.
2017.11.12.
E heti lapszámunkban többek közt bemutatjuk az irgalom és a gondoskodás intézményeit a Váci Egyházmegyében, interjút olvashatnak Labancz Zsolt piarista tartományfőnökkel, valamint közöljük Ferenc pápa egy konferencián elhangzott előadását Európa újragondolásáról — címmel.
Mindenki egyéniség
Az újpesti Szent János apostol (korábban Szent Anna) óvoda idén tizenöt éves. A hétköznapjaikra voltunk kíváncsiak, ezért két nappal az- előtt látogattuk meg őket, hogy október 26-án Snell György esztergom-budapesti segédpüspök jubileumi misét mondott náluk.
Lépjetek ki a vízre!
A huszonhét évvel ezelőtt alapított magyar szerzetesrend, a Szent Ferenc Kisnővérei közösség két tagja, Mészáros Judit Ráhel és Szász Csilla Rita október 28-án a miskolc-mindszenti plébániatemplomban bemutatott szentmisén letette örökfogadalmát. A liturgia főcelebránsa Ternyák Csaba egri érsek volt.
„Még abban az órában” elkezdeni, amire az Úr hív
Aki megismeri Isten szeretetét, egyetlen dologra vágyik: viszonozni azt – mutatott rá Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke október 21-én a Jézus Szíve jezsuita templomban bemutatott szentmisén, melyben áldozópappá szentelte Bellovics Gábor jezsuitát.
Növekedjetek a szeretetben!
A Klastrom-dombon, a bátai templom előtti téren nagy a sürgölődés. Már állnak a sátrak, az ostorfák és a gesztenyefák alatt pedig padok, asztalok sorakoznak. Hamarosan kezdődik a szentmise.