Isten szeretetét láthatóvá tenni a világban
Az Isteni Szeretet Leányai Kongregációt Lechner Franciska alapította 1868-ban Bécsben. Az Osztrák–Magyar Monarchia területén gyors növekedésnek indult közösség 1870-ben Magyarországon is megtelepedett. A nővérek emlékévvel ünneplik alapításuk 150. évfordulóját. December első hetében vendégeskedtünk náluk.
2018.01.07
E heti lapszámunkban beszámolunk arról, hogy a Szent Egyed közösség budapesti csoportja ismét megrendezte a karácsonyi ebédjét, amelyen időseket, betegeket, szegényeket láttak vendégül a Horváth Mihály téri Szent József -templomban, valamint arról, hogy Erdő Péter bíboros, prímás mondott ünnepi szentmisét a hallássérülteknek, emellett beszélgetést közlünk Ternyák Csaba egri érsekkel, aki püspöki jubileumát ünnepli.
A betlehemi mozaik angyalai
„Ezek az angyalok most értek földet – magyarázza Gianmarco Piacenti, a betlehemi Születés-bazilika felújításának vezetője.
Konferencia Európa jövőjéről
Új közös Európánk címmel rendezett konferenciát december 14-én a Sapientia főiskolán a Barankovics István Alapítvány és az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportja.
„Kicsi a templom, de nekünk annyit ér, mint a rómaiaknak a Vatikán!”
Karácsony a bánáti hármashatáron
Isten jelenlétében élhetjük meg a létezés értelmét
A fővárosban most először állandó szentségimádás indul 2018. január elsejével a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban. Ebből az alkalomból Osztie Zoltán plébánossal beszélgettünk.