Olyan lett, mint egy kis ékszerdoboz
Megújult a kerektemplomként ismert esztergomi Szent Anna-templom, amelynek felújítása 2015. január végén kezdődött.
Megújult a kerektemplomként ismert esztergomi Szent Anna-templom, amelynek felújítása 2015. január végén kezdődött.
November 30-ig lehet jelöltállítással szavazni a 2008-ban alapított Arany Medál művészeti díjra, amelyet minden év végén a közönség szavazatai alapján ítélnek oda hat művésznek.
Találkozót tartott a magyar és a romániai püspöki konferencia állandó tanácsa
Ebédszünetben érkezünk Miskolcra, a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás 27. országos találkozójára, október 27-én. A helyszínt adó Generali Arénában, Miskolc 1970-ben épült sportközpontjában Kunszabó Zoltán állandó diakónus, a mozgalom nemzeti szolgálóbizottságának elnöke fogad minket, és beszélgetni invitál. Szavai nyomán kezdem megérteni, mi is a karizmatikus lelkiség.
Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a Csongrád megyei Ruzsán szabadtéri szentmisét mutatott be Szent II. János Pál pápa ünnepe alkalmából, október 21-én.
A Magyar Katolikus Rádió vételkörzetében augusztusban és szeptemberben átfogó hallgatottsági mérést végzett az Inspira piackutató cég – tájékoztatta lapunkat a rádió.
E heti lapszámunkban többek közt arról olvashatnak, hogy Kazincbarcikán vendégeskedett Ángel Fernández Artime, a szalézi rend főnöke, Don Bosco tizedik utóda, beszélgetést közlünk Palámki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspökkel a püspöki szinódusról és beszámolunk arról, hogy „Családkapocs” címmel rendeztek lelkinapot Zalaegerszegen.