Fotó: Lambert Attila
A keresztény ember célja, hogy minden egyes nap döntést hozzon Jézus mellett, kitartson az imában megerősített napi vállalása mellett, és a napját jézusi módon élje meg. Az élet ilyen hétköznapokból épül fel. Megvannak ehhez a forrásaink: a Szentírás, a szentségi élet, a közösség, a szolgálat – gyakorolva őket közösségben maradunk Krisztussal, és hűségünk, kitartásunk megerősödik a Szentlélek által. Ez a rendes életünk, a normalitás. De szükségünk van a rendkívülire, a csúcsélményre is, időnként fel kell jutnunk nagyobb magasságokba.
Ebből indul ki a karizmatikus megújulási mozgalom, amely tudja, hogyan adja meg az embernek ezt a felemelő átélést, és ismeri a rendes és a rendkívüli egymásra épülésének dialektikáját is: alapedzés nélkül ugyanis nem mehetünk fel a Mount Everestre.
A csarnokban megszólal a zene. Lassan megtelnek a lelátók és a küzdőtér. Zeng az ének, betölti a hatalmas teret. Dicsőítő ima hangzik, mindenki énekel, a Lélek Istenhez fordulását segíti a nyitott tenyér, a magasba emelt kéz. Nem lehet kívül maradni, itt mindenki megérintődik, bevonódik az eseményekbe. Ferenc pápa szavai jutnak eszembe: a dicsőítés mindenkinek az anyanyelve. James Murphy, a karizmatikus megújulás nemzetközi szolgálatának (ICCRS) elnöke lép a színpadra, ő a találkozó főelőadója. Tanításának középpontjában az embernek az az örök vágya áll, hogy valami maradandót alkosson az életében. A János-evangéliumban Jézus is ezt kéri az embertől: „Arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt.”
James Murphy letérdel a színpadon álló muskátlihoz, és a növény életéről beszél, illetve arról, mi az útja annak, hogy a mi életünk is gyümölcsözővé váljon. Jézusban megmaradni hosszú távú, életre szóló elköteleződéssel – ez az alap, ebből a kapcsolatból születik meg az igazi gyümölcs. Ahogyan a növénynek, úgy az embernek is szüksége van a kertész alakító munkájára: metszésre, szemzésre, oltásra. Ennek hiányában a növény elvadul. Az embernek is fájdalmakat kell elszenvednie ahhoz, hogy növekedjen. Le kell mondania bizonyos dolgokról, vállalnia kell a nehézségeket, fegyelemre és kitartásra kell törekednie. Ez a folyamat nem kevés erőfeszítést kíván, hiszen könnyebb enni, mint nem enni, könnyebb ellazulni, mint dolgozni, könnyebb otthon ülni, mint szolgálatot vállalni. Nem gondolhatjuk, hogy mi már nem hozunk gyümölcsöt, megállunk, s inkább a kényelem, a biztonság, az észszerűség jól ismert terepén maradunk. James Murphy arra kérte a jelenlévőket, merjenek Istennel együtt álmodni, törekedjenek arra, hogy megvalósítsák Isten velük kapcsolatos tervét, feledkezzenek bele Isten róluk alkotott álmába.
Varga László kaposvári megyéspüspök, a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás tavaly megalakult szövetségének tiszteletbeli elnöke Az egység titka Jézusban címmel tartott előadást. Tanításában igyekezett elmagyarázni, hogyan érthetjük a Jézus szerinti egységet. – Jézus az élete minden pillanatában függővé tette magát az Atyától és szeretetétől – mondta a püspök, így határozva meg, mit jelent az engedelmesség, ami a jézusi egység titka. – Mindig a személyes egység megélése az alap. A Szentháromságban megtapasztalt egység vezeti el az embert oda, hogy ki tudja tárni a szívét, és arra vágyjon, hogy az Egyház tagjaival is egységben legyen, hiszen Krisztus misztikus testében egymásra utaltak vagyunk.
A püspök a szeretet iskolájába hívta meg a jelenlevőket, hangsúlyozva, hogy ha ebben az iskolában nevelődünk, idővel megszűnik bennünk a megosztottság. Többé nem osztjuk fel a világot jókra és rosszakra, hasznosakra és haszontalanokra, igazakra és bűnösökre. A szeretet útján elinduló ember megérti, hogyan szeret Isten. „Egységben szereti az embert, a bűnös és az igaz oldalával együtt. Tudja, milyen bűneink vannak, mégis bennünk él – mondta Varga László. – E világi működése idején is furcsa csapatot gyűjtött maga köré Krisztus, s ma sincs ez másként. Ahhoz, hogy egység legyen az Egyházban, fel kell vállalnunk az együtt szenvedést. Akik ítélkeznek és utálkoznak, azok nem akarnak elindulni Krisztus útján. S rossz úton járnak azok is, akik állandó panaszkodással vannak telve” – mutatott rá gyakori hibáinkra a püspök. „Szeretve vagyok” – Varga László szerint ez a keresztény ember alapélménye. Ennek gyümölcse az öröm, amely bizonyítéka annak, hogy valóban át tudom adni magam Istennek, s ezt az örömöt élve tudok elindulni a megtört és szenvedő emberek felé.
A találkozón a tanítások mellett számos lehetőség adódott az imára is. A közös dicsőítések mellett volt szentségimádás és közbenjáró ima, melyben az arra vállalkozók párokat alkottak, s így imádkoztak a közbenjárást kérőért.
A nap csúcspontja a szentmise volt, amit Ternyák Csaba egri érsek mutatott be. Ma is a nagybetűs Életet kérjük Jézustól – mondta homíliájában a főpásztor. – Ez a vágy hatotta át az egész napunkat. Isten nem hagyja magára az embert ebben a keresésben. Vezetőt küld neki, a Szentlelket. A Lélek erejével, az Egyház életében, a szentségek rendjében találjuk meg az életre vezető utat. „A szentségek végigkísérnek bennünket az egész életen. A Szentlélek felnyitja a szemünket, táplál minket a szentségekben, amelyek mint jelek vezetnek bennünket.” A püspök egy hasonlattal élt: a közlekedési táblák megmutatják, merre kell haladnunk, és mekkora utat kell még megtennünk a célunkig. A szentségek is jelek, ám rögtön megvalósítják, amit jeleznek. „Mintha egy útjelző táblára ránézve nyomban ott is volnánk, ahová igyekszünk. A szentségek rendkívül hatékony jelek, mert Krisztus valóban ott van bennük, általuk vezet minket a Szentlélek” – tanította a jelenlevőket Ternyák Csaba. – A Szentlélek vezetésével élhetjük meg kereszténységünket, ő „rendbe és ráncba szed” minket, közösséggé formál az Egyházban. „Bennünk is a Lélek működik, ő ösztönöz a jóra sugallataival. Megmutatja, mit tegyünk, hogy elvigyük az emberekhez az örömhírt. S elindít az úton, ne akadályai, hanem segítői legyünk annak, hogy a szükséget szenvedők kiáltása eljusson Jézushoz. „Kérjük a belső látás, a Lélek szemével való látás kegyelmét” – biztatta hallgatóságát a főpásztor.
A szentmise véget ért, de Ternyák Csaba tanítása a Szentlelket hívó éneknek köszönhetően még sokáig ott maradt a szívekben. Csak lassan ürült ki az aréna, nehezen indultak útnak az emberek. A találkozó a rendkívüli csúcsélmény az életünkben – cseng vissza fülemben a délelőtti beszélgetés. Megerősít, feltölt, lendületet ad, ahogyan ezúttal is történt. Most jönnek a hétköznapok, és az ima, a Szentírás olvasása, a szentmise, a közösség segít majd abban, hogy két csúcspont között kitartson az itt nyert lendület.
