Százezres hallgatótábora van a katolikus rádiónak

A vizsgálat úgynevezett naplós módszertannal készült, melynek lényege, hogy a megkérdezetteknek egy héten keresztül naplót kell vezetniük az általuk hallgatott rádiókról, illetve azok műsorairól. A kutatás eredménye alapján naponta 176 ezren hallgatják a Magyar Katolikus Rádiót, amelynek átlagos heti hallgatottsága 283 ezer fő.
Ez az eredmény pontosan megegyezik a TNS Hoffmann–Mediameter egy évvel korábbi, tavaly augusztusi, telefonos módszerrel végzett vizsgálatának eredményével.
A Magyar Katolikus Rádió jelenleg húsz analóg FM-frekvencián hallható, vételkörzetében mintegy három és fél millió ember él. A rádió műsora az adó 2004-es megalapítása óta változatlanul klasszikus értelemben vett közszolgálatot lát el, melynek középpontjában a Katolikus Egyház társadalmi tanítása áll. A vallási tartalmak mellett közélet, irodalom, kultúra, művészet, tudomány, valamint a legkülönbözőbb zenei irányzatok színesítik a programot.

Forrás: Magyar Katolikus Rádió

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .