Vízkereszti alázat
A vízkereszt olyan nagy ünnep a Görögkatolikus Egyházban, hogy ha vasárnapra esik, nemcsak a vasárnapi liturgikus szövegeket, hanem még a vasárnapi evangéliumot is kiszorítja a helyéről.
Imádságot kér a Máltai Szeretetszolgálat
Imádságot, fohászt, jókívánságot gyűjt húsvétig tartó országos kampányában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
Életre keltek a templomaink
Tavaly meseíró-pályázatot hirdettünk: arra kértük a gyerekeket, hogy Berg Judit A holló gyűrűje című meseregénye nyomán keltsék életre a templomukat.
2019.01.06.
E heti lapszámunkban többek közt közöljük Veres András püspöknek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökének újévi üzenetét, a Katolikus Karitász, és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tevékenységéről valamint arról is, hogy a Keresztény Családi Centrum — a családtervezéshez miként nyújt testi, lelki támogatást. E mellett közöljük Csaba László egyetemi tanár írását a 2019. esztendő gazdasági kilátásairól.
Mindvégig Jézus mellett
Jean Delannoy filmjében Szűz Mária törékeny alkatú, szép arcú, derűs, vidám teremtés, akit mindenki szeret. Természet adta jóság sugárzik belőle, és közvetlenség; ahogy könnyed léptekkel halad végig a falu piacterén, mindenkihez van egy kedves szava.
„Isten azt mondta: Vagyok! Olyan jó, hogy meg is mutatta”
Miért fontosabb a humor karácsonykor, mint gondolnánk? Mi az, ami a hitnél is nagyobb ajándék, és hogyan érhetjük el, hogy meghittség legyen bennünk akkor is, ha a rengeteg munkából csak az utolsó pillanatban esünk be az ünnepekre? Pindroch Csaba színművésszel beszélgettünk.