Öt éve szedi áldozatait az iraki háború

Világszerte és itthon is nagy figyelem kísérte II. János Pál pápa erőfeszítéseit az iraki háború megakadályozására. Sokan imádságukkal, böjtjükkel is támogatták a pápa kezdeményezését, emellett a főpásztorok nyilatkozataikkal maguk is felemelték szavukat a háborús készülődések láttán.

Párbeszéd az iszlámmal

Jean-Louis Tauran bíboros, a vallásközi párbeszéd pápai tanácsának elnöke szerint jól halad a katolikus-muzulmán kapcsolatok ügye. A 138 muzulmán értelmiségi októberi kezdeményezése nyomán a dialógus folyik, legutóbb a kairói Al-Azhar egyetemen volt találkozó, mely február 27-én ért véget.

Vatikán

A Pápai Évkönyv idei kötete – Bemutatták a Szentatyának február 29-én a 2008-as Pápai Évkönyvet. Az Annuario Pontificio a katolikus egyház 2006-os helyzetét ismerteti. Abban az évben a pápa 169 új főpásztort nevezett ki.

Innen-onnan

Az ökumenizmus kihívásai – Londonban február 25-én tették közzé az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) és a KEK vegyes bizottsága minden évben megrendezendő ülésének záródokumentumát. A megbeszélésen a következő témákkal foglalkoztak: a Biblia ismeretének terjesztése Európában, a vallásközi párbeszéd, a teremtett világ védelme, migráció és béke.

Megálmodott az Isten

Néhány jó tanács a hivatáskereséshez – Élethivatásunk felfedezése nem mindig egyszerű. Bár minden élethivatás misztérium, de mégsem megfejthetetlen rejtély. Isten ugyanis meg akarja mutatni nekünk azt az utat, ami a mienk lesz, ami a legjobb számunkra, ahol igazán boldogok és boldogítók lehetünk.

Fiatalokért a keresztény egység jegyében

Az Ökumenikus Ifjúsági Iroda tevékenységéről – Az Ökumenikus Ifjúsági Iroda (ÖKI) a múlt héten megtartotta első hivatalos sajtóbeszélgetését az egyházi sajtó képviselőivel. A beszélgetésen tájékoztatást adtak az iroda működéséről. A szervezők beszámoltak az iroda idei legfontosabb programjairól is, elsősorban a Közös Pont misszióról, valamint a 72 óra kompromisszum nélkül című kezdeményezésről.

Hírek

Hitoktatók lelkinapja Kutason – A kaposvári egyházmegyéhez tartozó segesdi esperesi kerület hitoktatói nagyböjti lelki napot tartottak március 1-jén, Kutason. Bicsár László kutasi plébános, a kerület hitoktatási referense bevezetőjében kiemelte: a Biblia évében nagyon fontos feladatunk bemutatni a Szentírás Jézusát.

A spanyol és olasz választások vallási kérdései

Spanyolországban március 9-én, Olaszországban április 13-14-én lesznek parlamenti választások. A választási kampányba katolikus etikai és egyházpolitikai kérdések is belekeverednek. Már korábban hírt adtunk a szocialista Zapatero-kormány és a spanyol püspöki konferencia közti feszültségről, mely abból eredt, hogy a főpásztorok január 31-én elítélték a kormány tárgyalási kísérletét a baszk szakadár terrorszervezettel, az ETA-val.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.