Tíz mondat verses vándorútról

Itt, Kistatán még a cséplőgép érdekelt, messziről egész nap hallottam álmosító dúdolását- dohogását – hamar meg is írtam versben, hogy „csépelnek, búg a gép, huhogó zajt verve, nehéz a levegő, gyilkos por száll szerte, alkonypiros fényben mind aranyként ragyog, míg a messzi felhők, elfödik a napot.” Csakhogy a szomszéd kislányt, Hédit is elfödte előlem az este: Csornára szekereztek vele a nagyszülőkhöz, így azután másnap reggel útra keltem, vándoroltam órákon át, itt-ott földeken, kukoricásokon átvágva, hogy azért estére visszaérjek. Amiért mentem, annak oka nem volt valótlan, ugyanis Új Ember újságot akartam vásárolni Csornán hű olvasóként s reménybeli szerzőként, hiszen Pénzes Balduin főszerkesztőtől már biztató sorokat is kaptam, melyek a némileg Francis Jammes hangján született szonettem terzináit is visszaidézték: Ibolya… ó, a nagyvilág úgy lát-e / mint szentek ajkán elsuttogott Ave, / Szent Szűz szemtükre vagy, nem hiú Éva / és nem elkoptatott, üres verstéma / Isten-mosoly vagy, lelke minden dalnak, / így nézlek, ég-mosoly kéknek s igaznak… A szívet megdobbantó esély mégis az volt, hogy Csornán bolyongva esetleg találkozom a kislánnyal, akinek sárgabarack fényű bőre még sötétedéskor, fogócska közben is mintha kicsit világított volna. Neki már fölolvastam nosztalgikus, Arany János „dallamai” mintájára született Cseresznye és dió című költeményemet az elmúlásról, ebben ilyen négy sor állt a vers közepén: „feledi a tavaszt a nyár, / más gyümölcsök, újak érnek – / hej, más íze volt az első / pirospáros cseresznyének…”

A csornai vasútállomás veszteglő tehervonatából harmonika szólt, orosz katonák vágyakoztak haza valahova talán Ukrajnába, míg lelakatolt vonatok indultak az ismeretlenbe magyar foglyokkal, katonákkal. A kislánnyal nem találkoztam, de Új Embert sikerült szereznem, irgalmatlanul, gyönyörűen sütött a nap. Itt fogant meg az a Vándordal, amit azután csak a forradalom utáni években fogalmaztam meg véglegesen: ezt az országot józanul kell szeretni mint hős kezét favágó apánknak ezt az országot egyszerűen kell szeretni mint gyermeket aki vérünkből való ezt az országot szerelmesen kell szeretni mint a forró földeken kapáló lányokat ezt az országot megsiratva kell szeretni mint a tarka temetőt mely anyánkból virágzik ezt az országot leborulva kell szeretni mint suttogó párunk könnyeit melyekkel eltemet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..