Nem az ember van a munkáért…

A társadalmi élet másik fontos területe a munka. A következőkben megvizsgáljuk, hogy a munka világában miként érvényesíthető az Isten képmására teremtett ember küldetésének érvényre juttatása.

A teremtés és a megváltás része

A teremtéstörténetben arról olvashatunk, hogy Isten azt a feladatot adta a képmását hordozó embernek, hogy „művelje és őrizze” a földet (Ter 2,15). A „képmás” ezzel az alkotótevékenységgel Teremtője munkatársává is válik. Ez a Biblia elején található isteni üzenet egybecseng az ember mindenkori tapasztalatával, amely szerint: a világot művelő, alakító munka hozzátartozik az ember lényegéhez, az emberi méltóság és küldetés egyik legszebb megnyilvánulása. A munka méltóságát megerősítette és új fénybe állította az az üdvtörténeti esemény, hogy a megtestesült názáreti Jézus a többi emberrel együtt fizikai munkát végzett. Így a munka – minden ember munkája – nemcsak a teremtésnek, hanem a megváltásnak is részévé vált. Az egyház társadalmi tanításának kompendiuma ezt a fontos üzenetet így fogalmazza meg: „Aki Jézussal egységben viseli a munka terhét és fáradságát, az bizonyos értelemben Isten Fiával működik együtt az ő megváltó munkájában, és Krisztus tanítványának bizonyul, naponta magára véve keresztjét egy olyan tevékenységben, amelynek az a rendeltetése, hogy egykor beteljesedjen.” (ETTK 263)

Az emberi munkának ez a kitüntetett szerepe fontos következményekkel jár az elvégzett munka körülményei és a munkanélküliség szempontjából.

Az önmagát is „megdolgozó” ember

Az egyház társadalmi tanítása szerint a munkáról kétféle értelemben is lehet beszélni: objektív (tárgyi) és személyes értelemben. Objektív értelemben a munka azt a tevékenységet jelenti, amellyel erőforrásokat, eszközöket használ fel, és a társadalom számára fontos értéket állít elő, vagy a régi szóhasználattal: gyarapítja a tőkét. Szubjektív értelemben a munka azt a kreatív tevékenységet jelenti, amely az ember istenképiségéből származik, amelynek révén formálja és gazdagítja a világot, és amely közben ő maga is gazdagabbá válik. Az egyház – a személy elsődlegességének elvét következetesen alkalmazva – a munkának ezt a személyiségalakító hatását fontosabbnak tartja, mint a tárgyi jelleget, vagyis azt, hogy anyagi hasznot hoz létre. A munka személyes jellegének elsődlegességéből több fontos megállapítás is következik. Az egyik, hogy a munkát nem lehet úgy tekinteni, „mint egyszerűen bérért végzett tevékenységet, vagy személytelen részelemet a termelés szervezetén belül” (ETTK 271). Az ember tehát nem csupán egy termelőfolyamat vagy gépezet része, amelyet – mint egy alkatrészt – le lehet cserélni, ki lehet selejtezni. Más szavakkal: a munka alapvetően nem a tőke növekedéséért van, hanem magáért az emberért (ETTK 277). Ebből az alapelvből származik az a fontos következtetés is, hogy nagyobb termelékenységre, anyagi haszonra hivatkozva az emberrel nem lehet olyan munkát végeztetni, amely a végzőjét lelkileg vagy testileg megnyomorítja. A tapasztalat sajnos azt mutatja, hogy sok esetben a piacokért való versenyzés nincs tekintettel ezekre az emberi szempontokra.

A munkához való jog

A munka személyes jellegéből származik továbbá a munkához való jog is (ETTK 287). Az embernek ugyanis méltóságából fakadóan joga van ahhoz, hogy a világ alakításában aktívan részt vegyen, és azért egyedül és másokkal együtt felelősséget vállaljon. Ha ezt a lehetőséget nem kapja meg, személyisége és emberi kapcsolatai nagyon könnyen sérülhetnek. Elveszítheti önbecsülését. Nem találja helyét a családban, mert úgy érzi, hogy a feladatát nem tudja betölteni. Ezen túlmenően a társadalomban is feleslegesnek érezheti magát. Gyakran előfordul, hogy az ilyen önbizalmát vesztett ember, amikor később munkalehetősége nyílik, már nem képes arra, hogy felelős beosztást vállaljon. Az előbbi gondolatmenetből kiderül az is, hogy a rövidebb-hosszabb ideig folyósított segély sem oldja meg a munkanélküli problémáját, hiszen a kapott pénz (még ha elég volna is a tisztes megélhetéshez) a munka örömét és az érte kapott megbecsülést nem pótolhatja. Az egyház társadalmi tanítása ezért következetesen szót emel a munkanélküliség problémájának megoldása érdekében. Felhívja a figyelmet, hogy ez csak közös összefogással, szolidaritással valósulhat meg. Ennek egyik hatékony megvalósulása lehet a szakszervezeti tevékenység, amely azonban nem válhat politikai pártok eszközévé (ETTK 307). Ez a szolidaritás azonban kisebb közösségekben, munkahelyeken, ismeretségi körben, családon belül is megvalósítható. A munka nélkül maradt embernek éreznie kell, hogy személyére, tudására, tapasztalatára akkor is szükség van, ha átmenetileg nem tudják őt alkalmazni. Úgy tűnik, hogy a segítő szeretet ilyen megnyilvánulásaira a következő időkben is nagy szükség lesz, hiszen a legújabb statisztikai adatok szerint hazánkban a munkanélküliség emelkedett. Összefoglalásul elmondhatjuk, hogy a személy elsődlegességének elve – a családi élethez hasonlóan – a munka területén is fontos szerepet játszik. A munkát végző személy nem válhat a termelés eszközévé, és mindent el kell követni annak érdekében, hogy az ember méltóságából származó alkotótevékenységet végezhessen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..