A nagy színjátszó

Tavaly, amikor a Radnai havasokból hazafelé tartottunk, Kolozsvár után a kiskapusi szoros ritka jelenséggel örvendeztetett meg minket. A sok-sok nappali lepke, szöglencek, tarkályok, boglárkák, lángszinérek és szerecsenek között feltűnően gyakori volt a nagy színjátszó.

Bibliai találkozások

Kiállítás a székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban – A Biblia a találkozások helye. Erről tanúskodik a székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum rendhagyó kiállítása, amely május 24-én nyílt Székesfehérvár szívében, a hajdani ferences rendház épületében.

„A megtisztulás öröméből sarjad a bűnbánat”

Európai görög katolikus püspökök találkozója – Máriapócson, a világhírű búcsújáró helyen tanácskoztak május 20. és 22. között az európai görög katolikus püspökök. Fehéroroszországból, Csehországból, Lengyelországból, Olaszországból, Romániából, Szerbiából, Szlovákiából, Ukrajnából érkeztek egyházi vezetők az idei tanácskozásra.

Áldás a városra

Úrnapi körmenet a fővárosban – Az országban, de mondhatjuk, hogy a világ számos településén élő keresztényekhez hasonlóan a budapestiek is körmenettel köszöntötték május 25-én úrnapja ünnepét.

Nyílt nap a szegedi szemináriumban

Pünkösdhétfőn tartottak nyílt napot a szegedi szemináriumban. Az eseményre tizenegy középiskolás korú fiatal érkezett az egyházmegye plébániáiról. Az érdeklődők bepillantást nyerhettek a szeminárium életébe, találkozhattak a lelkipásztor tanárokkal, és kötetlen beszélgetést folytathattak a papnövendékekkel. Csatlakozhattak déli zsolozsmájukhoz, és ebédre is vendégül látták őket.

„Vedd és olvasd…”

Az Új Ember a 79. Ünnepi Könyvhéten – Aki könyvet ír vagy könyvet ad ki, valamilyen üzenetet hordoz magában, amelyről úgy véli, meg kell osztania másokkal. Olyan belső késztetés ez, amelynek nemegyszer szinte magányos harcosként igyekeznek eleget tenni a kinyomtatásra szánt gondolatok közvetítői, mások viszont egy-egy műhely munkája nyomán lehetnek részesei az általuk fontosnak ítélt kötetek létrehozásának.

Milánó tornyai

Ha Milánóra gondol az ember, szemei előtt megjelenik a város „logó”-ja, a hatalmas, gótikus csipkés dóm. Felmenőink emlékében is bizonyára ez a kép élt, erről szólt a régi katonanóta, amely szerint míg Nagyabonyban csak két torony látszik, addig Mailandban harminckettő.