Milánó tornyai

Ma már persze sok magas épület emelkedik a dóm körül, így ezeket a tornyokat inkább csak közelről lehet felfedezni. Ha gyalogosan indulunk a Via Manzoni sugárútján a régi belvárosba, rövidesen meggyőződhetünk Goethe kritikájának igaztalanságáról („Egy egész márványhegyet kellett elhordani ízléstelen formáiba.”) és Stendhal igazságáról: („Az épület nagyszerűsége különösen tetejéről meggyőző, amikor a tornyok, szobrok, márványcsipkék között bolyongunk. Ha valaki nem érzi kellőképpen a templomóriásból sugárzó békét, az tekintse meg holdfényben is, és látni fogja sejtelmes fehérlő csillogását.”)

A dóm életerőt sugároz, a töretlen hit mellett a történelem során az élni akarást is. A Római Birodalom utolsó két századában Milánó a már kereszténnyé vált császárok székhelye, a katolicizmus egyik fellegvára, első nagy püspöke Szent Ambrus. De jött a hun Attila, Barbarossa Frigyes földig rombolta, a város mégis felépült, és elkezdte a dóm építését, ami hatszáz évig tartott. Csak szobrainak száma több mint kétezer. Hat évszázad francia és német gótikájának művészei hagyták kezük nyomát monumentális terein, portálja vonalain, bonyolult mintázatú ablakain, melyek közül a legnagyobb a magyar Hajnal János alkotása.

A közeli világhírű Ambrosiana könyvtár és képtár Federigo érsek (Manzoni Jegyesek című regényének főszereplője) román stílusú templomkolostorából épült – a dómtól a Via Torinóról érhető el. Négyszázötvenezer kötetet és kéziratot őriz, közöttük Homeros Ilias Picta című, kézzel festett fóliánsával, Vergilius kódexével, amely valaha Petrarca birtokában volt. Gazdag rajzgyűjteményében Leonardo, Bellini, Lotto, Dürer, Raffaelo, Tiziano és Guardi, valamint Caravaggio festményei láthatók. Az út túlsó oldalán, házak közé ékelt szűk téren a római Szent Péter-bazilika első tervezője, Bramante által – IX. századi elődje helyére – épített, reneszánsz stílusú San Satiro-templom – akár egy rejtett ékszer. Mivel a szentély számára alig volt hely a kis telken, Bramante a főoltár perspektíváját a falra festette. Közelről is alig venni észre, hogy a boltíves csarnok csupán illúzió.

III. századi római templom maradványain épült a St. Lorenzo-templom. Nagy Konstantin császár korára és a kereszténységet államvallássá emelő Theodosiusra tekint vissza. Előtte tizenhat hatalmas ókori, korinthoszi oszlop a régi Athén hangulatát idézi. A bazilika, melyet 450 körül építettek, a bizánci stílus jellegzetes jegyeit hordozza. Helyenként ma is ép falfestéssel ellátott, római kori altemplomában úgy érzi a látogató, mintha visszaforgott volna az idő kereke. Milánó e városrészében egyik templom éri a másikat. Nem kell messze menni, a Corso Ticinese folytatásán áll Szent Eustorgio temploma. Nevezetessége a sok látványos részlet. A Portinari-kápolna a quattrocento építészetének remeke a veronai Szent Péter dominikánus szerzetes síremléke, az antik római sírszobrászat csodája: Balduccio szarkofágját négy kariatida tartja. A kápolna kupoláját Vincenzo Foppa freskói díszítik. A templomban látható a háromkirályok hódolatát ábrázoló, XV. századi freskó. (Alatta kőkoporsóban őrizték a napkeleti királyok csontjainak ereklyéjét, melyet Nagy Konstantin anyja, Szent Ilona vásárolt meg tisztelete jeléül. Még Barbarossa Frigyes is tiszteletben tartotta e relikviát, és Milánó lerombolásakor Kölnbe menekítette – fölé emelték a gótikus katedrálist.

A város történelmének egyik legrégibb templomához a Via De Amicisón jutunk. A St. Ambrogio falai a IV. századból származnak, amikor Milánó volt a Nyugatrómai Császárság székhelye. Harangtornyai a VIII. és XI. századból valók, udvarát román árkádsor keríti. Különösen szép a szentély fölötti kupola Krisztust ábrázoló mozaikképe, a főoltár baldachinját díszítő bizánci dombormű, melyen ugyancsak Krisztus látható Péter és Pál apostol között. Ugyancsak felbecsülhetetlen értékű az oltáron elhelyezett, arany- és ezüstrelief ötvösmunkával ékített pompás paliotto – még a Karoling- császárok idejéből való. Nem hagyható említés nélkül a város méltán híres operaháza (La Scala), Rossini, Verdi, Puccini, Toscanini tevékenységének helyszíne, múzeumában Maria Callas-emlékkiállítással; a Castello Sforcesco, a milánói hercegség tündöklésének és bukásának színtere és a Galleria di Brera világhírű képtára sem. A város legjelentősebb műemlékei közé tartozik a Santa Maria delle Grazie-templom és kolostor. Téglagótikus falait Francesco Sforza kezdte építtetni Bramante mesterrel, 1492-ben. A karcsú, loggiás, Domonkos-rendi kolostor ebédlőjének falán látható Leonardo da Vinci világhírű falképe, a nemrég restaurált Utolsó vacsora. (A kép megtekintéséhez előre be kell jelentkezni.) Sokan megírták, milyen nagy műgonddal és szeretettel dolgozott rajta a festő, mennyit töprengett Jézus és Júdás arcának megfestésén: a földöntúli és a rút megjelenítésén. Az egyiknek földöntúlisága, a másiknak lelki rútsága okozott fejtörést. „Valaki közületek elárul engem” – mondta Krisztus – és Leonardo a meglepetés, a felháborodás, az aggodalom, a kétség és a rettenet érzéseit tükrözi vissza az apostolok arcán.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..