„Rendetlen szerzetesből” – püspök

Találkozás Kocsis Péter Fülöppel – Szegeden, szülei lakásában, a szülői házban találkoztunk a negyvenöt éves Kocsis Péter Fülöp szerzetes pappal, akit Keresztes Szilárd püspök nyugdíjazását követően nevezett ki a pápa a hajdúdorogi görög katolikus egyházmegye püspökévé.

Negyvenéves a Humanae vitae

Erdő Péter bíboros előadása Bukarestben – VI. Pál pápa Humanae vitae kezdetű, az emberi élet továbbadásáról szóló enciklikája megjelenésének negyvenedik évfordulója alkalmából május 27-28-án kétnapos nemzetközi konferenciát rendeztek Bukarestben.

Bátorítás a családoknak

Egyházmegyei találkozó Becsehelyen- Az Egyházmegyei Családpasztorációs Bizottság május utolsó napjára közös együttlétre, majálisra hívta az egyházmegye családjait. A találkozó helyszíne Becsehely volt. A majálist hosszas és gondos előkészület előzte meg a helyi plébániai közösség részéről is. Reggel kilenc órától érkeztek az autók, buszok, de voltak résztvevők, akik kerékpárral érkeztek.

Noteszlap: Hetven éve

Úgy tudom, ha nem vagyok is bizonyos benne, hogy már csak egy szereplője él a Húsvét című Strindberg-drámának, amelyet az Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére mutatott be a Pesti Színház 1938. május 14-én.

Csak az ember (és az angyalok)

Rosszul teszi e sorok olvasója, ha e sorokat olvassa: olvashatna éppen könyvet is. Nem volna persze könnyű dolga, ha a 79. Ünnepi Könyvhét és a 7. Gyerekkönyvnapok szokásosan gazdag kínálatában próbálna eligazodni. (Nem. De kinek volt valaha, s miben?)