Homíliavázlat: A templomba járók száma kevés, de az aratnivaló sok

Pont ellenkezőleg. Azok sokadalmában mondja ezeket a szavakat, akik kívül rekedtek Izrael templomi, rituális közösségén. A pásztorukat vesztett, „elgyötört és elesett” juhok, a szétzilált, fejetlen sereg látványa rendíti meg Jézust, az elveszettség, az elhagyatottság, a kilátástalanság látványa mar bele a szívébe (Mt 9, 36). Jézus ezt a pásztornélküliséget tartja a legnagyobb szerencsétlenségnek. És ő ezt azért érzi át, a maga teljes súlyával, mert tudja, ő, az Isten Báránya tudja, hogy milyen öröm, teljesség, harmónia, egészség az, hogy „az Úr az én Pásztorom”. Ha „az Úr az én Pásztorom, nincsen hiányom semmiben” (Zsolt 23,1). De ha nem, akkor minden hiába, akkor halmozhatom, halmozom is a javakat, kirabolhatom a fél világot, nyakkendősen vagy anélkül, degeszre élvezhetem magamat, örömtelenségem, nyughatatlan hiányérzetem nőttönnő, mind betegebb és betegebb leszek. A pásztornélküliség nemcsak szerencsétlen, hanem veszélyes állapot is. Ha a báránynak nem Isten a pásztora, kiszolgáltatottá lesz. Vak gőgjében azt hiszi, hogy a maga ura, hogy a maga feje után megy, de az igazság az, amit Tandori Dezső ír egyik versében: „Minden önéltetés: önáltatás / Hadd önállósodom: szertehulló halom” (Nem a …). Ugyanis, akinek nem Isten a pásztora, azt az istenek, „a tisztátalan szellemek”, a démonok és „démonocskák” (Mt 10,1.8) terelgetik színleg üde, valójában mérgezett legelőre, s végül a szakadék, „a halálvölgy” felé. Jézus a pásztornélküliségbe belebetegedett, „elgyötört és elesett” egzisztenciák sokadalmára, a szerencsétlenek e tömegére mondja azt, hogy már „aratnivaló”, már megérett az aratásra. Megérlelte őket tévelygésük? Az a fiú, aki dagadó öntudattal, éretlen daccal hagyja el apját, az ő pásztorát, és az atyai örökség birtokában fényesen él, éli világát, az a fiú ekkor még menthetetlen, de amikor pénztárcája, gyomra, önérzete kiürül, és egy hajnalon arra ébred, hogy atyja ellenére, atyja nélkül nem tud élni, és félholt állapotában is elindul, vissza az apjához, ez a fiú éretté válik. Az apja ölelésében megérlelődik benne a felismerés, hogy kicsoda számára az apja, mit köszönhet neki. Megérlelődik az üdvösségre, az örök aratásra (Lk 15, 11–24). Ma lehet, hogy így hangzana Jézus mondata: „A templomba járók száma kevés, de az aratnivaló sok.” Kérjük az aratás Urát, hogy tegyen minket alkalmassá a pásztori szolgálatra, hogy ne féljünk Jézus szeretetével fordulni az elveszett, de hazavágyó bárányok felé, hogy ne féltsük magunkat sebeket vállalni a megsebzettekért.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..