Elvezetni az érdeklődőket Jézushoz
Az Alpha-kurzusról – A Magyar Alpha Alapítvány egynapos képzés során közel kilencven érdeklődőnek mutatta be október 4-én az Alpha-kurzusok vezetésének alapelveit és gyakorlatát.
Az Alpha-kurzusról – A Magyar Alpha Alapítvány egynapos képzés során közel kilencven érdeklődőnek mutatta be október 4-én az Alpha-kurzusok vezetésének alapelveit és gyakorlatát.
Megnyílt a Jézus-ösvény Somlón – „Jézus feltámadt. Itt kezdődik az öröm útja” – hirdeti a Somló tetejére felvezető biblikus zarándokút táblája. A tizennégy kilométeres Jézus-ösvény állomásai, a helyi természeti adottságokhoz igazodva a szentföldi helyeket, a születés barlangját, a názáreti házat, a Jordán folyót, a keresztutat és a feltámadás helyszínét idézik a zarándok elé.
Magyarok Nagyasszonya ünnepe alkalmából kiemelt figyelmet kapott a kanadai Montreal. Az ott élő magyar közösség plébániatemploma ugyanis Magyarok Nagyasszonya nevét viseli. Az ünnepi légkört fokozta, hogy az egyházközséget éppen nyolcvan esztendeje alapították – jelentős számban Amerikába vándorló honfitársaink az 1920-as évek végére „népesítették be” oly mértékben a hatalmas északi országot, hogy saját plébániát is életre hívhattak.
Mézkirálynő a Biblia-kiállításon is – Mézszentelési misére szólt a harang szeptember 20-án a kaposvári székesegyházban. A somogyi megyeszékhelyen második alkalommal rendeztek mézfesztivált, ahol a mézlovagrendek is felvonultak, ám a zselici méhészeknek köszönhetően ekkor zajlott a regionális méhésztalálkozó és konferencia is.
A taizéi közösség európai találkozójának előkészületei Brüsszelben – A Bizalom zarándokútjának következő állomása, azaz a taizéi közösség alapítója, Roger testvér által kezdeményezett Fiatalok Európai Találkozójának harmincegyedik rendezvénye december 29-én kezdődik, és 2009. január 2-án ér véget.
A püspöki kongregáció továbbképző tanfolyamot – vagy ahogyan mi elneveztük: bevezetést a püspöki szolgálatba – szervezett Rómában szeptember 15. és 24. között minden püspök számára, akiket XVI. Benedek pápa 2007. szeptember 1. és 2008. szeptember 1. között nevezett ki.
Harminc éve lépett Szent Péter örökébe II. János Pál – A pápává választott Wojtyla Károly bíboros, krakkói érsek II. János Pál néven kezdi meg pápaságát. – E hosszú szalagcímmel jelent meg az Új Ember 1978. október 22-i száma, amely a történelmi eseményről szóló összefoglaló mellett az új egyházfő rövid életrajzát is közölte.