Az európai misszió nyomában

Ennek jegyében indult útnak szeptember végén Veres András és Bosák Nándor püspök vezetésével harminckét pap és tíz világi hívő Görögországba, hogy végigjárja azokat a helyeket, amelyeket Pál apostol szentelt meg igehirdetésével. A szombathelyi püspökség hirdette meg a zarándoklatot, amelyhez más egyházmegyék is csatlakoztak.

A zarándoklat első állomása Pál apostol európai missziójának első helyszíne, az ókori Neapolisz, a mai Kavala volt. – Az apostolnak egy látomásában megjelent egy macedón férfi, aki kérlelte őt: „Jöjj át Macedóniába, és segíts rajtunk!” Pál késedelem nélkül útra kelt, és két nap alatt áthajózott Európa földjére. Kavalában, az ortodoxok Szent Miklós-templománál egy kör jelzi, hogy Szent Pál itt lépett Európa földjére. Neapoliszból a híres Via Egnatia úton indult tovább a mintegy tizennégy kilométerre lévő Filippibe, és itt alapította meg Európa első egyházközségét, amely mindig is a legközelebb állt a szívéhez. A Krenidesz pataknál találkozott Pál az első hívekkel: Lídia és még néhány asszony alkotta az első európai egyházközséget. A pataknál egy ortodox templom épült Lídia tiszteletére. – Ma hatalmas romterületet talál Filippiben a zarándok. A bizánci korban két hatalmas bazilika épült, ezeknek is csak a romjai láthatók már. Sétáltunk a fórumon, majd felkerestük Pál apostol börtönét is.

Ezután követtük az apostolt következő állomására, a Filippitől százötven kilométer távolságra lévő, milliós nagyvárosba, Tesszalonikába. Pál világosan látta, hogy a nagy városokat kell elsősorban felkeresnie, és azokból majd elterjed az evangélium a környék többi településére is. A helybeli zsidók vádaskodása miatt azonban hamarosan elhagyta a várost, az ott alakult keresztény közösséget, Timóteus és Szilás azonban Tesszalonikában maradt. – Pál korából származó emlékeket ma már nem találunk a városban. Felkerestük Galerius diadalívét és mauzóleumát, amelyek még nem álltak az apostol idejében. Az Ajiosz Dimitriosz- bazilika a város védőszentje, Szent Demetriosz vértanúsága helyén épült – falai között évszádok történelme érinti meg a zarándokot.

Az apostol útját követve jutottunk el Bereába, a mai Veriába. Pál eredményesen hirdette itt az evangéliumot, és a bereai közösség szívesen fogadta – erre utal a szép emlékhely is. Az apostolnak azonban ennek ellenére nem volt sokáig maradása, mert az utána érkező zsidózók itt is zavargást szítottak ellene. Bereából az apostol Athénbe indult, mi azonban tettünk egy kitérőt a Meteorák vidékére – összefoglaló elnevezése ez a gigantikus, torony és csipke alakú, több száz méter magas különálló szikláknak. Egyes barlangjait, majd a csúcsokat is a XI. század óta ortodox szerzetesek foglalták el. A legnagyobb sziklán 1344-ben építették a máig legnagyobb kolostort, négyszáz méterrel Kalambaka városka fölött. Mi ezt a Nagy Meteorát látogattuk meg. A főtemplomot, amelyet Krisztus színeváltozásának szenteltek, negyvenkét méter hosszú, nyolcszögletű kupola fedi. Nagyon szép az Istenanya ikonja, a Színeváltozás freskója, s valamennyi falfestmény, amelyek Krisztus szenvedését, a szentek vértanúságát, az első ökumenikus zsinatot s az ortodox szenteket ábrázolják. Az Athénba vezető úton a Thermopülai szorosban idegenvezetőnk a görög hősökről, a hazaszeretet és az önfeláldozás nagyjairól szólt, akik az emlékmű felirata szerint is „megcselekedték, amit megkövetelt a haza”.

Az apostol körüljárt a bálványokkal teli városban, és vitatkozott a filozófusokkal. Nagyszerűen felépített beszédével nem ért el eredményt, elhallgattatták, sőt kinevették. Csak néhányan csatlakoztak hozzá, köztük Areopagita Dénes egy Damarisz nevű asszony… – tájékoztat Pál apostol athéni működéséről az Apostolok cselekedetei. – A mai négymilliós város Szent Dénes-katedrálisában hosszabban elmélkedtünk Pál athéni missziójáról, amely apostoli működésének fénypontja és mélypontja volt egyszerre. Különösen fontos tanulságokat tartalmaz ez az eseménysor a mai papok számára is: az igehirdetés során el kell viselni a kudarcot is. Athéni sétánkon fölkerestük az Areopágosz szikláját, ahol bronztáblán olvasható az apostol beszéde. Az Akropoliszon idegenvezetőnk ismertette az ott található nevezetességeket: ezeket Pál még a maga ékességében láthatta. Az agórán járva lélekben mi is találkozhattunk Pállal, aki ezeken a köveken járva vitatkozott.

A kultúra városából „félve és remegve” indult tovább az apostol a mintegy ötven kilométerre fekvő Korinthoszba, a „két tenger kikötőjébe”, a pénz, a kereskedelem városába. Akkor még nem volt meg az isztmoszi csatorna, amely ma összeköti a Korinthoszi és a Szaronikósz-öbölt, ezért egy kikövezett úton, a „diolkoszon” vontatták át a hajókat egyik kikötőből a másikba. – Éjjeli látomásban az Úr bátorította Pált: „Ne félj, csak beszélj és ne hallgass, mert én veled vagyok. Senki sem fog hozzád nyúlni, hogy ártson neked, mert sok népem van ebben a városban.” Az apostol változtatott igehirdető módszerén is, amivel kapcsolatban ezt írta korinthoszi híveinek: „Én is, amikor hozzátok mentem, testvérek, nem a beszéd vagy a bölcsesség fölényével mentem, hogy hirdessem nektek Isten titkát. Mert nem akartam másról tudni köztetek, mint Jézus Krisztusról, a megfeszítettről.” Ebben a bűnös városban Pál eredményesen hirdette az evangéliumot.

Korinthoszt a rómaiak Krisztus előtt 146-ban lerombolták, de száz év múlva Julius Caesar újjáépítette. Pál ebbe a második Korinthoszba érkezett. Az első város A p o l l o – t e m p l o m á n a k harmincnyolc dór oszlopából mindössze hét oszlop maradt meg. Az apostol is csak ezeket láthatta. A romok között járva gondolhattunk arra, hogy a városnak huszonhárom temploma, három színháza, öt fedett piactere, számos bírósági épülete és gimnáziuma (sportpályája) volt. Megálltunk azon a helyen, ahol a helybeli zsidók Pált bevádolták Gallio prokonzul előtt, aki azonban elkergette a vádaskodókat. Pál tizennyolc hónapig maradt Korinthoszban. Később, harmadik apostoli útján négy levelet is írt az itteni közösségnek, amelyekből láthatjuk a korinthoszi egyház életét, problémáit egyaránt. Korinthoszban írta levelét a rómaiakhoz. Korinthosz romjai között járva felidéztük a számukra írt híres „szeretethimnuszt” is.

Továbbutazva Mükénébe az oroszlánkapun át jutottunk be az ásatási területre. A Fellegvár romjai között – Schliemann, a romantikus lelkű régész nyomdokain – a mitológia és a történelmi valóság lenyűgöző és meghökkentő találkozásának lehettünk tanúi. Epidauroszban megcsodáltuk az épségben maradt színházat, melynek páratlan akusztikáját magunk is kipróbáltuk a Boldogasszony Anyánk kezdetű egykori nemzeti himnuszunk eléneklésével. Szentmisénk ezen a napon az újkori Görögország első fővárosában, Napflionban volt. A templom eredetileg török mecset volt, kriptájában pedig a görög szabadságharcban elesett katonákat temették el. Holland domonkos atya és egy magyar sekrestyés fogadott minket nagy szeretettel. Görögországban még egy jelentős helyet kerestünk fel, a delfi jósdát. Bulgárián keresztül vezetett utunk hazafelé, ahol felkerestük a rilai kolostort, melyet a bolgárok legnagyobb szentje, Rilai Szent János (876-946) alapított. Az egykori nemes úr bolgár Szent Ferencként a vitézi és udvari élet helyett a remeteséget választotta.

„A Szentföld Isten Fia megtestesülésének és megváltásának helyét jelenti. Szent Pál nyomába lépve azonban feltárul előttünk Jézus jelenléte a világban, és az egyház által a történelemben” – Kránitz Mihály professzor az apostol törökországi nyomait járva mondta ezt, de mi is ugyanezt éreztük görög földön zarándokolva. Bizonyos szempontból hasonló helyzetben vagyunk, mint az első keresztények, akik kisebbségben éltek, s ez bennünket is arra kötelez, hogy Szent Pál évében, az apostol leveleinek olvasásával vagy missziós munkaterületének felkeresésével még tudatosabban éljük meg a mindennapokban egy változó kulturális valóságban keresztény hivatásunkat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..