Püspök, humanista és költő

Janus Pannonius újratemetése Pécsett – A pécsi egyházmegye millenniumára készülve kétnapos programsorozat keretében kerül sor Janus Pannonius földi maradványainak újratemetésére. Október 20-án délután 3 órakor ravatalozzák fel a koporsóban elhelyezett csontokat, melyek másnap délutánig megtekinthetők lesznek a bazilikában. Bárki imádkozhat, leróhatja tiszteletét az egykori pécsi püspök előtt.

Vatikán

Giovanni Cheli bíboros kilencvenéves Az egykori vatikáni diplomata, Giovanni Cheli bíboros torinói születésű. 1978-ig a magyar kormánnyal is ápolta a vatikáni kapcsolatokat. 1986-ig a Szentszék állandó képviselője volt a New York-i ENSZ-központban. 1989-től 1998-ig a vándorlók és úton lévők pápai tanácsának elnöki tisztét töltötte be. (KNA)

A küldetés forrása a szeretet

Pápai üzenet a missziós világnapra – A misszió szeretet kérdése – hangsúlyozza üzenetében a Szentatya. Az idei, nyolcvankettedik világnap témája: „Jézus Krisztus szolgái és apostolai”. A pápa Szent Pál apostol példájára mutat: a fáradhatatlan hithirdető ma is arra sarkall minket, hogy hirdessük az evangéliumot szerte a világon.

Séta utca: Hegedű

Az októbertől színes sétálóutcán fiatal férfi áll, kalaposan, ócska zakóban, és hegedűn játszik. A vasárnap délutáni sétálók, akik a korzó állandó vendégei, nem győznek csodálkozni: ilyenkor, estefelé, ezen a helyen egy elegáns fiú szokott gitározni, javarészt klasszikus számokat, énekel is hozzájuk, magyarul is, angolul is; felesége, egy varázslatosan szép hajú fiatalasszony szemközt vele, egy üzlet padkáján ülve hallgatja, ölében kisfiuk.

Örömmel befogadni Istent

A Tisza menti Nagyboldogasszony közösség ifjúsági találkozója Csépán – Van egy kulcstartóm, Mexikóból kaptam, csupán három centiméter az átmérője, de bevallom, ha valakinek el kellene ajándékoznom, nagyon fájna a szívem. Egy középiskolás lánynak ugyanezt jelenti az osztálytársaitól kapott emlékkönyv.

Az Úr itt tart minket…

Országos karizmatikus ifjúsági találkozó – A karizmatikus megújuláshoz tartozó vagy iránta érdeklődő fiatalokkal telt meg a Szent Angéla Gimnázium feldíszített tornaterme október 11-én Budapesten, Boldog XXIII. János pápa emléknapján. Talán nem véletlenül azon a napon, amikor egy jelentős eseményre, a II. vatikáni zsinat negyvenhat évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a hívők.

Fotós evangelizáció Kaposváron

Maczkó Mária is fellépett a Szent Margit-templomban – Én vagyok az egyetlen énekes medve – ezzel toppant be a kaposvári antióchiás fiatalok közé Maczkó Mária eMeRTon- és Magyar Örökség-díjas énekművész a legutóbbi, szombati találkozójukon, amit a Szent Margit-templom közelmúltban felújított hittantermében szerveztek. Rumszauer Miklós plébános képekről elmélkedett, az énekes pedig életéről, a dalolás öröméről, közönségéről beszélt, s a tehetségről, amelyet mindannyiunknak kötelessége kamatoztatni.

Tettre készen

Fiatalok akcióban – jövő héten: 72 óra kompromisszum nélkül – Fiatalok öt-huszonöt fős csoportjai három napon, azaz 72 órán keresztül teljesítenek közhasznú feladatokat – mint például szociális intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, ételosztás hajléktalanoknak, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek (fogyatékkal élők, idősek stb.) – országszerte október 24. és 26. között.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.