Megújult templom Sajószentpéteren
Sajószentpéter Árpád-kori település. A Miskolc és Kazincbarcika között fekvő kisvárosnak ma 14 200 lakosa van, nevét a Szent Péter tiszteletére emelt templomáról kapta.
Sajószentpéter Árpád-kori település. A Miskolc és Kazincbarcika között fekvő kisvárosnak ma 14 200 lakosa van, nevét a Szent Péter tiszteletére emelt templomáról kapta.
Udvardy György püspök a kateketika aktuális kérdéseiről – Hetedik alkalommal rendezik meg a Nemzeti Kateketikai Kongresszust – ez alkalommal Egerben. A találkozó előtt Udvardy György püspököt, a Hitoktatási Bizottság elnökét kérdeztük a kongresszus témájáról, várható eredményeiről.
Konferencia Meszlényi Zoltán püspökről – Hittel és hűséggel – ez volt a címe a Meszlényi Zoltánról, illetve a kommunizmus idején a térség országaiban helyt állt püspökről szóló konferenciának, amelyet az esztergom-budapesti egyházmegye és az Egyháztörténeti Bizottság szervezett.
A római lateráni bazilika – Ezen a vasárnapon az egyház a lateráni Szent János bazilika felszentelésének ünnepéről emlékezik meg, amely a kereszténység első számú temploma, amely „minden templom anyja és feje”, hiszen a világon először itt ünnepelhették a hívek nyilvánosan és szabadon az Eucharisztiát.
A háromhetes tanácskozás utolsó napjaiban a szinódusi atyák összeállították a maguk zárójavaslatait. A listát nem tették közzé – tiszteletben tartva a Szentatya szabadságát, mit használ fel közülük majd apostoli buzdításában, amely az enciklikákhoz hasonló tanító írás.
Pannónia szülöttét ünneplik Szombathelyen – Gallia apostoláról, Pannónia szülöttéről több mint két hétig tartó ünnepségsorozattal emlékeznek meg Szombathelyen. Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek lesz a szombathelyi székesegyházban november 8-án tartandó ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka.
Nagy Szent Leó pápa és egyháztanító (November 10.)- Nehéz történelmi korban volt Róma püspöke. Alkalmasságát különböző feladatok alkalmával már bizonyította. Így a keleti egyházzal való egységért sokat fáradozott. 440 szeptemberében lett Róma püspöke. Híres dogmatikus levelében fejtette ki az Eutychész nevéhez fűződő eretnekség tévedéseit, bizonyítva, hogy Krisztusban össze nem keveredett isteni és emberi természet van.
A bizalmi válság – A bizalmi válság akkor kezdődött az emberek életében, amikor ősszüleink elveszítették Istenbe vetett bizalmukat, és más értékrend szerint akartak boldogulni.