Az egyház liturgikus élete azért is csodálatos, mert sajátos nyelvezete által a legnehezebb kérdéseket is érthető módon megválaszolja. Ez a helyzet a mai, Krisztus király ünneppel is.

Milyen nehezen értették meg tanítványai nyilvános működése során, hogy országa nem e világból való, hogy nem politikai felszabadító! Azóta is, mi is nehezen fogjuk fel Krisztus uralmának igazi természetét, azt a meghatározást, amelyet Pilátus faggatására mondott: „Én arra születtem és azért jöttem a világra, hogy tanúságot tegyek az igazságról!” (Jn 18,37).

Máté evangéliumából az utolsó napokról szóló beszéd zárószakaszát olvassuk a mai vasárnap, Krisztus király ünnepén. Az utolsó ítélet „képe” nem parabola, nem is megtérésre buzdító prófétai szó vagy ítélettel fenyegető prédikáció, hanem – az utolsó napra vigyázó tekintettel – az egész evangélium tanításának és követelményének összefoglalása. Az utolsó ítéletre érkező Krisztus a perikópa elején – villanásnyi időre – dicsőséges Emberfiaként és hatalmat gyakorló pásztorként jelenik meg, majd pedig királyként, aki a továbbiakban főszereplője a terjedelmes „beszédzáradéknak”.