Közel- és Közép-Kelet

A szabályok szerint, amikor örmény liturgiát tartanak, sem katolikus, sem ortodox nem léphet a templomba. Ismeretes, hogy a Szentföld keresztény szent helyeinek gondozását és liturgikus használatát még az Oszmán Birodalom által 1852-ben hozott rendelkezések szabályozzák. Sajnálatos módon azonban időről időre viták és különféle zavart keltő akciók bontják meg ezt a rendet.

Ima a békéért a Gázai övezetben

Keresztények és muzulmánok gyűljenek össze és imádkozzanak a béke visszatéréséért a Gázai övezetbe. Ez Manawel Musallam atyának, a kis helyi keresztény közösség plébánosának a javaslata. Hangsúlyozza, hogy a két vallás hívei osztoznak a szenvedésben, amelyet a régió megszállása okoz.

Katolikus pap szociális intézetet vezet Észak-Koreában

Hatvan év után először katolikus pap misszióba indul Észak-Koreába. A ferences rendi Paul Kim Kwon-soon novemberben költözik a fővárosba, és egy szociális intézetben fog dolgozni, amely egészségügyi ellátást, élelmet és nyilvános tisztálkodási helyet biztosít a rászorulóknak. Háromezer katolikus hívő él Észak-Koreában, akik magánlakásokban gyakorolják vallásukat elszórva az egész országban, papok, szerzetesnők állandó jelenléte nélkül. 1949 és 1950 között a kommunisták hatalomra kerülése idején valamennyi papot és szerzetesnőt megöltek vagy eltüntettek.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .