Szentírás-magyarázat: Ki is az Eljövendő? Advent második vasárnapja – Mk 1,1–8

Advent második vasárnapján Szent Márk könyvéből vesszük az evangéliumot: az egész kis könyvnek bevezető sorait: „Így kezdődik Jézus Krisztusnak, Isten Fiának evangéliuma.” Jézus majd a 8. fejezetben kérdezi meg Pétert: „Ti kinek tartotok engem? Emlékezünk a válaszra: „Te vagy a Krisztus.” Amikor pedig a Megfeszített „kiáltva kiadja lelkét”, a római százados jelenti ki: „Ez az ember valóban Isten Fia volt”(15,39).

Guadalupe üzenetével

„Mexikói emléknap” a Magyar Szentek templomában – Hagyományteremtő szándékkal először tavaly tartották meg a Guadalupei Szűzanya emléknapját a budapesti Magyar Szentek templomában.

A megtöretés, a megbékélés és a megdicsőülés hegye

Új falképek Röszkén – Négy falképet szentelt föl Liszkai Tamás plébános a röszkei Páduai Szent Antal-templomban Krisztus király vasárnapján. A Szeged környéki „paprikás falu” 1912-ben emelt temploma – amely a lebontott szegedi Demeter-templom toronyóráját és orgonáját is őrzi – 1941-ben adott megbízást Barth Ferenc budapesti festőművésznek a szentély falfülkéjének megfestésére.

Beöltözés a szemináriumokban…

A hagyományoknak megfelelően felöltötték a másodéves papnövendékek a reverendát. Krisztus király vasárnapján az esztergomi bazilikában Blackenstein Miklós, a papnevelő intézet rektora tartotta a beöltözési ünnepi szentmisét, amelyben hatan vették fel a reverendát.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.