Leesdeni a lélektelenné vált világra a Szentlelket

A 2008. évet mint a szociális szeretet missziós karizmájának százéves születésnapját ünnepeltük. Kértük, hogy az az élő víz, mely az egyház szociális és társadalmi tanítása – a Szentlélek ajándéka az elnyomott, kisemmizett emberi közösségeknek – enyhítse rajtunk keresztül is az elsivatagosodó világ szomját. De ünnepelni szeretnénk a következő, 2009. évet is: százéves jubileumát annak, hogy Slachta Margit és társai fogadalmas szeretettel kötelezték el magukat pünkösdkor Jézus Krisztusnak, akiben úgy szereti Isten a világot és az embert, hogy életét adja érte. Ma, amikor krízisben van az emberi szó, az életre szóló döntés lehetősége, hálát adunk azért, hogy száz esztendő óta évről évre vannak, akik meghallják Jézus hívását a mennyek országáért odaszentelt életre. Vannak, akik a Szentlélektől kapott egyéni és közösségi karizma erejével, nem a puszták rejtekében, hanem az élet sűrűjében állnak oda az Úr elé, közbenjáró szeretettel: Uram, akit szeretsz beteg! – Vannak, akik szívük tabernákulumában viszik Jézust azok közé, akiket az ínség, a tudatlanság, az igazságtalanság meggátol Isten szerető megismerésében. Száz éve mondták ki az első testvérek fogadalmukban, hogy az evangéliumi tanácsok vállalásával odaajándékozzák magukat az emberi közösségért, s az egyesekért, az ember ideigvaló és örök életéért Istennek. Az ősi szerzetesi lelkiséget Szent Benedektől, Európa védőszentjétől tanulva, modern formában vállalták – és vállalják ma is a testvérek -, hogy életük és haláluk hirdesse: az ember reménye az, hogy – Benedek pápa enciklikájának első szavaival szólva – Deus Caritas est, azaz Isten: szeretet.

Igen, a valódi szociális, azaz közösségre vonatkozó, közösséget teremtő, bajokat megelőző szeretet forrása és ereje a személyes Szeretet, a Szentlélek, akinek csodálatos valójáról és titokzatos működéséről – egyénileg és közösségileg tanúságot akarunk tenni, és vállalni, hogy egyre inkább testvérévé válunk mindazoknak, akikhez küld és vezet a Szeretet. Így kapcsolódhat össze egyre teljesebben hivatásunkban a szolidaritás, a test-vér Titokkal, az Eucharisztiával, a „Velünk az Isten” örömével. Velünk az Isten a kenyér színe alatt, a testvérben, az emberi közösségben – és semmi, ami emberi, nem idegen tőlünk. Hiszen értünk emberré lett, s bennünk és közöttünk lakozik az, aki a meghívásban azt mondta nekünk: Amint én szeretlek, szeress! Ő tesz bennünket prófétákra alapozott épületté, a Szentlélek templomává. De a belső átélések hitelesítése mindig a külső megerősítés. Ezért olyan nagy ajándék, hogy most a két jubileumi év határán, Boldog Sára testvér vértanúságának ünnepén Erdő Péter bíboros felszenteli azt a templomot, mely a színeváltozás titkába öleli bele Sára testvér boldogságát, arany-mozaikként állítja így elénk a szociális testvéri fogadalmas életet mint az életszentségre vezető utat. Tanít, hogy mindennapi hűséggel mondjuk ki újra az először száz éve elhangzott fogadalmas szeretetet, hogy napról napra újra betöltsön minket a hivatás öröme: Uram, jó nekünk itt lennünk! Jó nekünk követni téged, a színeváltozás hegyére és a Golgotára. Együtt esdeni le a Szentlelket, a lélektelen, széteső világra Édesanyáddal, Máriával, a már nálad lévő testvéreinkkel, Slachta Margittal és mindazokkal, akik átadták életüket, hogy a megszentelő szeretet missziójában járva, az idők jeleit vizsgálva várjanak érkezésedre.

Templomszentelés

A Jézus színeváltozása és Boldog Salkaházi Sára-templom szentelése december 27-én, délután 4 órakor lesz. Cím: Budapest XV. Pattogós u. 1. (a Szerencs utca végén). Megközelíthető 173-as busszal és 69-es villamossal

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .