Ember a történelemben

Egy olyan köteté, amely a történelemmé sűrűsödő idő „nagy” és „kis” eseményeit láttatja együtt: a társadalmi változásokat préselő erők és a helytálló, ezzel-azzal próbálkozó vagy épp kitérő magánember találkozását.Hatvan esztendeje államosította a magyarországi kommunista vezetés a „hitvallásos” iskolákat. Hogy végre kierőszakolja saját válaszát a kérdésre: Istennel vagy Isten nélkül? Ekkoriban a hétköznapok minden területén az utóbbi irányba igyekeztek szorítani az embereket. Az e világi hatalommal szemben védekező, a hitből fakadó életet továbbvivő tanúk közül kimagaslik Lénárd Ödön piarista szerzetes alakja, aki az 1948 júniusában tetőző események rendíthetetlen jellemű szereplője volt a háttérben. Az Actio Catholica országos kulturális titkáraként nem csekély feladat jutott neki osztályrészül az államosítás gőzhengere elleni küzdelemben. A Katolikus Szülők Vallásos Szövetségének létrehozása során rengeteget dolgozott azért, hogy a magyarság elkerülje a felekezeti iskolák elvesztését. Nemcsak ő és a vele egy táborban lévők tudták, mit jelentenek ezek az oktató-nevelő intézmények az egyház és a magyarság jövője szempontjából – a kommunisták is tisztában voltak vele, hogy a jellemformálás és a szellem növelésének színtereit az elsők között kell megkaparintaniuk, hogy a maguk képére és hasonlatosságára alakíthassák az embereket.

Lénárd Ödönt – az államosítás elleni tiltakozás, a katolikus családok és szülők, illetve az egyházi vezetők hiteles tájékoztatásának megszervezőjeként – a felekezeti iskolák elvételéről szóló törvény parlamenti elfogadásának másnapján tartóztatták le. Először. Mert még kétszer állították bíróság elé – mindannyiszor lelkipásztori tevékenysége miatt. A börtönben lévő papok közül utolsóként szabadult, 1977-ben. A rendszerváltozás hozta el számára életének magas kora ellenére is rendkívül aktív újabb időszakát: levéltári dokumentumok alapján kezdte kutatni s feldolgozni a kommunista diktatúrában élő magyar egyház történetét, s ezen belül mind több szempontból megismerni saját sorsának alakulását.

Istennel vagy Isten nélkül? – Lénárd Ödön megalkuvást nem ismerve Urával tartott mindvégig. Kálváriájának kezdete, a XX. század magyar egyháztörténetének jelentős epizódja tárul fel előttünk a most megjelent kötetben, amely az idős szerzetes kutatásait kiegészítve adja közre. A munkáját folytatók egyike Tímár Ágnes ciszterci nővér, aki maga is a fél évszázaddal ezelőtti események egyik résztvevőjeként, a diktatúra elnyomó hatalmának közvetlen elszenvedőjeként s Lénárd Ödönnek haláláig legközelebbi munkatársaként szintén hivatásának tartja a válaszkeresést arra a kérdésre, hogy valójában mi történt a keresztényekkel a XX. század második felében. Vallomása nem hagy érintetlenül, de áldást hozó nyugtalanságot szülhet: „A kommunista egyházüldözés évtizedei a magyar társadalom erkölcsi magatartásában súlyos sebeket ejtettek, és felmérhetetlen pusztulást hagytak maguk után. A rendszerváltozás óta eltelt tizennyolc év nem hozta meg a gyógyulást, és még ma sem látszik az erkölcsi megújulás tiszta, egészséges sarjadása… A hitvallásos iskolák államosításának itt bemutatott levéltári anyagából is látnunk kell, hogy alapvetően mindig – azóta is – az örök küzdelemről van szó, amely Isten evangéliumának egyszerű szolgái és az e világ gonosz hatalmi erői között zajlik. Ez a küzdelem egyenlőtlen harc. Az Úristen emberei nem léphetik át soha azokat az erkölcsi normákat, amelyeket az Úristen állított eléjük, és amelyekre rátették az életüket. A szemben álló hatalom pedig gátlástalan, és nem köti meg semmi, még a saját maga által felállított korlátok sem. Tanulságos a magunk számára – megfigyelve a Mindszenty-Czapik-ellentét folyamatát -, hogy a gonosz erők mindig kihasználják emberi gyengeségeinket, és azok felhasználásával is viszik csatavesztésre ügyünket. A legnagyobb csatavesztés pedig nem a külső eszközök elvesztése, hanem az egységünk és az evangéliumi értékvilág pusztulása mibennünk… Az elmúlt hatvan év megmutatta, hogy mire vezettek a tárgyalások, és megmutatta, hogy az erkölcsi normák – az evangélium örök igazsága – nélkül nem tud meggyógyulni az ember és a társadalom.

A történelemben hatvan év nem idő. Évezredek történelme mutatja, hogy jöttek és pusztultak birodalmak, nagyhatalmak, gazdasági, szociológiai képletek, és nem örök semmi, ami csak emberi. Örök azonban a történelemben végighúzódó isteni gondviselés és emberi hűség. Ebből mindig élet fakad. Tiszta, szép emberi élet itt, és örök élet odaát.” A dokumentumok, emlékezések és összegzések most napvilágot látott szövedékéből (a kötet harmadik szerzője a fiatal levéltáros, Soós Viktor Attila, a XX. századi magyar egyháztörténet kutatója) olyan képet kapunk az előttünk járó nemzedékekről, amely saját életünk válaszát is élesebbé teszi: Istennel vagy Isten nélkül.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..