Szemlélődés, közösségépítés, engesztelés

Aktuális ez a határozott és nehézséget is vállaló lelkiség minden keresztény ember számára – mondta december 3-án, a Magyar Pálos Rend pápai jóváhagyásának hétszázadik évfordulójára emlékező ünnepi szentmise homíliájában Erdő Péter bíboros, prímás, érsek, pálos konfráter a rend mai küldetésének fontosságáról szólva. A XIII. században alakult közösség 1308. december 13-án vette át V. Kelemen pápa jóváhagyását, amelyben a pápai jogú rendek közé emelte a pálosokat.

A december 3-i hálaadó szentmisén, amelyet a budapesti Egyetemi templomban – mely eredetileg pálos templom volt – mutatott be a bíboros, jelen volt Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius, a püspöki konferencia tagjai, Izydor Matuszewski, a pálos rend generálisa,

Roman Majewski, a czêstochowai kolostor házfőnöke, valamint a pálos nővérek, a rend konfráterei és más szerzetesrendek képviselői is. December 13-án minden pálos kolostorban megemlékeznek a jubileumi eseményről, majd január 15-én, Remete Szent Pál ünnepén a Sziklatemplomban megújítják fogadalmukat a szerzetesek. Január 21-én, Boldog Özséb emléknapjához kapcsolódóan pedig Márianosztrára várják a híveket.  Az évforduló alkalmából az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció január 20-át – nem kötelező jelleggel – Boldog Özséb tiszteletének szentelt nappá nyilvánította, így már az egész világegyház megemlékezik róla. Özséb, aki már esztergomi szolgálata alatt is kapcsolatban állt a pilisi hegyekben élő remetékkel, 1246-ban lemondott kanonoki rangjáról és remeteségbe vonult, hogy kegyelmet esdjen ki az ország számára. Az ima, a böjt, a Szent Kereszt tisztelete határozták meg napjait. A legenda szerint egy éjjel, imádság közben több apró lángot látott feltűnni, majd mikor fákat nem mozgató szél támadt, a lángok összegyűltek, és a remete földbe tűzött keresztje tövében eggyé olvadtak. Özséb úgy értelmezte, látomása égi biztatás, hogy közösségbe gyűjtse az országban szétszórtan élő remetéket. Pilisszántó közelében, 1250-ben monostort és templomot épített társaival, a Szent Kereszt tiszteletére, majd Özséb felkereste a Mecsekben Bertalan pécsi püspök engedélyével 1225 óta közösségben élő remetéket. A két monostor egyesüléséből született rend védőszentje Remete Szent Pál lett. A rend lelkisége a remeteség hagyományában gyökerezik.

– A magányban Istent keresni – a pálosok egész történelmét végigkísérte e törekvés. Ugyanakkor Özséb közösséget akart formálni – mutat rá Bátor Botond tartományfőnök -, tehát a közösségi lét is hozzátartozik a pálos lelkiséghez, amelyben megosztjuk mindazt, amit az Istennel való személyes kapcsolatban megtapasztalunk. Az egymás hordozásának, a közös küzdelmeknek tapasztalatait pedig az apostoli munkában, az emberekkel való kapcsolatunkban tudjuk kamatoztatni. A pálos rend – szabályzatunk megfogalmazása szerint – érzékeny kell hogy legyen az idők jeleire. A lelkipásztori munka fontos feladata a pálosoknak, hiszen a jelen kornak erre a szolgálatra van szüksége. Mindemellett pedig mindig a nemzetet is szolgálni akaró szerzetesközösség voltunk. A jubileumi szentmise után éppen Mirko Legawiec, a rend németországi tartományfőnöke fogalmazta meg, hogy a szerzetesközösség lelkületének fontos összetevője az, hogy magyar földön született meg. A pálos lelkiség magja, a szemlélődés, az ebből fakadó közösségépítés és benne a nemzetért való engesztelés, talán történelmünkből fakadóan is közel áll a magyarok lelkületéhez, és ebből más nemzet fiai is meríteni tudnak.

A rend életében sokszor hatottak külső – történelmi, politikai – kényszerek. A szerzetesközösség első virágzásának, mely időszakban a pálosok számos európai országban megtelepedtek, a török hódoltság vetett véget. Az atyák missziós munkát folytattak a szétszakadt ország pap nélkül maradt vidékein. Buda felszabadulását követően a szerzetesközösség ismét fejlődésnek indult, s a barokk korban jelentős szerepet töltött be a tudományok, művészetek és a nevelés terén is. Ennek az újabb felvirágzásnak idején fogalmazta meg Pázmány Péter: „Ha tudni akarod az ország sorsos állapotját, tekints Remete Szent Pál rendjére. Ha számukat fogyni látod, tudd meg, hogy az országnak is rosszul áll a szénája, de ha őket növekedni látod, tudnod kell, hogy az ország is felemelkedőben van.”1786-ban azonban II. József feloszlatta a szerzetesrendeket. A pálosoknak csak két, önállóságot élvező kolostora maradhatott fenn Lengyelországban. Százötven évnek kellett eltelnie, hogy a szerzetesek visszatérhessenek magyar földre. S bár a kommunizmus idején üldöztetést szenvedve, titokban működhetett csak a rend, a rendszerváltozást követően négy kolostorban kezdődhetett meg újra a közösség élete.

Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend központja ma Lengyelországban, Czêstochowában van, ott, ahol a történelmi viharok ellenére, a Boldogságos Szűzanya oltalma megőrizte a rendet. Ez azonban, ahogyan Bátor Botond atya is fogalmaz, nem okoz problémát: elsősorban katolikus keresztények vagyunk, akik magyarként is éppen a Krisztusba vetett hit által számos nép kultúrájából merítettünk – hangsúlyozza. – A szerzetesközösséget nem a történelmi események vagy a politikai döntések határozzák meg, hanem a lelkiség, amely az evangéliumra, az abban gyökerező Szent Ágoston- regulára, illetve a pálos rendi szabályzatra épül. Ez határozta és határozza meg ma is az egyes szerzetesek és a közösség istenkapcsolatát, gondolkodásmódját, magatartásformáját. A rend életében, apostoli munkájában kezdetektől központi helyen áll a Szűzanya-tisztelet terjesztése is. Kolostoraikat, templomaikat is hagyományosan Mária oltalma alá helyezik. Jelenleg Európa kilenc országában, valamint Amerikában, Afrikában és Ausztráliában élnek, szolgálnak pálosok. Hazánkban Petőfiszállás-Pálosszentkúton, Márianosztrán, Pécsett és Budapesten van rendházuk, a városokban is a remeteség hagyományát megélve.

– A budapesti rendház valójában az egyik legideálisabb kolostor a pálosok számára – mondja Bátor Botond, aki szintén e házban él. – Az épület a régi kolostorok szemlélődő jellegét őrzi: ölelő, mégis elszeparált. A város zaja ellenére megfelel annak, aki imádságra, elcsendesedésre vágyik. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy pálosként itt élni ne volna folyamatos és elkerülhetetlen küzdelem, amelyben mindig választani kell, újra és újra dönteni… A rendszerváltozás után a rendi élet alig több mint tíz szerzetessel indult újra Magyarországon. Ma huszonkét pálos él hazánkban, akiknek többsége már a kilencvenes években lépett be a rendbe. Jelenleg is van négy teológushallgató szerzetes testvér a közösségben, illetve egy novícius és egy jelölt is – s e növekedés nemcsak a rend számára jel. Hiszen ha a pálosokra tekintünk, az ország sorsára is tekintünk…