Az imádság embere volt

Seregély István nyugalmazott egri érsek temetését január 8-án délelőtt tartották az egri Szent Mihály- és Szent János-főszékesegyházban. Lelki üdvéért koporsója előtt elimádkozták a dicsőséges rózsafüzért, majd szentmisét mutattak be. Ezt követően helyezték el földi maradványait a bazilika altemplomában.

Helytállás, kiállás, felkészülés

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a pápalátogatás híre bearanyozza az évkezdésünket, sőt az egész évünket. Böcskei László nagyváradi megyéspüspököt január 11-én, az apostoli út hivatalos bejelentéséhez kapcsolódóan kérdezte a Romkat.ro katolikus hírportál munkatársa.

Az Eucharisztia a keresztények egységének jele

Szent Pál apostol tanítása szerint az Eucharisztia az egység szentsége: „Mi ugyanis egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérben részesülünk”(1Kor 10,17). A szentmisén való részvétel jelzi és reményeink szerint megerősíti a Krisztusban hívők egységét, összetartozását.

Ferenc pápa Csíksomlyóra látogat

A Vatikán január 11-én bejelentette, hogy Ferenc pápa apostoli látogatást tesz Romániában 2019. május 31. és június 2. között. Ellátogat Bukarest, Jászvásár (Iaşi) és Balázsfalva (Blaj) városokba és a csíksomlyói Mária-kegyhelyre, ahol szentmisét fog bemutatni.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.