„Isten jelenlétében”

Részletek Alois testvér brüsszeli találkozóra írt leveléből – Ahhoz, hogy a műszaki és gazdasági fejlődés több emberséggel járjon karöltve, nem mondhatunk le a létezés mélyebb értelmének kereséséről. A sokakban jelentkező fásultság és zavarodottság felveti a kérdést: milyen forrásból táplálkozik életünk? Évszázadokkal Krisztus előtt Izajás próféta rámutatott egy forrásra, amikor ezt írta: „Akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok.”

Üzenetek a csendből

Élménybeszámolók Brüsszelből – A taizéi közösség által elindított és „vezetett” bizalom zarándokútjának legutóbbi állomásán, Brüsszelben december 31-én a esti imádság alkalmával jelentette be Alois testvér, a taizéi közösség perjele, hogy az európai fiatalok következő találkozóját 2009. december 28. és 2010. január 1. között a lengyelországi Poznanban, az ázsiai fiatalokét pedig 2010. február 3. és 7. között a Fülöp-szigetek fővárosában, Manilában tartják. A taizéi közösség vezetője azt is közölte, hogy egymillió biblia nyomtatását támogatják Kína számára, ezzel is jelezve a közösség érdeklődését a Szentírás terjesztése iránt.

Szeretek játszani

Beszélgetés Erwin Schrott operaénekessel – A szakma által korunk egyik üstökösének tartott uruguayi basszbariton 1972-ben született Montevideóban, huszonkét évesen debütált az Andrea Chénier-ben, 1999-től pedig – az Operalia nyerteseként – megnyílt számára a világkarrier.

Az Olvasó írja

Amiről az éjféli harangok énekeltek – Az utcákon mélységes a csend. A téli álmát alvó természet feszülten várakozik. Meleg kabátokba burkolózva tartunk a templom felé. A mellékutcákból itt is, ott is halk léptek hallatszanak. Jönnek az éjféli misére. Gondolatainkban visszafordul a történelem kereke kétezer esztendőt. Egy boldogságos kismama ezekben a percekben ér a barlangistállóhoz.

Könyvespolcra

A „Hét Krajcár” felfedezése – Az 1993-ban alapított Hét Krajcár Kiadó eddig mintegy százhúsz kötettel gazdagította a magyar irodalmat. Most igazi gyöngyszemet talált. Verzár Éva Erdélyből hozott ízes nyelven és stílusban írt mai székely népballadáival istenáldotta tehetség mutatkozik be.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.