Az Olvasó írja

A titkos szeminárium – Nagy érdeklődéssel olvastam az Új Ember legutóbbi számában Kardos Zoltán cikkét, amelyben ismertette a politikai hatalom 1956 utáni egyházellenes intézkedéseit és azok következményeit. Az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) 1957 után – amint ezt Kardos Zoltán is megállapította – elsősorban a papi utánpótlást kívánta megnyerni.

Tűnődés a hétről: „Átrendezés”

Jön az ezermilliárdos „átrendezés” lelkendezik némelyik napilap. Másik újság reformnak nevezi a tervet. Természetesen – ezt már a sokadik tervével előrukkoló miniszterelnök állítja – nagyon vigyáznak majd arra, hogy senkit se érjen anyagi kár, ici-picit átalakítják ezt-azt, de a nyugdíjak értékállóságát a tervek nem veszélyeztetik.

Álmodik a múlt: Bolognára emlékezni

Most leltározom a régi negatívjaimat, ami azért nem unalmas (egyébként az), mert olyan múltbéli emlékeket idéznek, amelyekről rég elfelejtkeztem. Így került kezembe ez a Bolognában, 1969-ben készült kép is, amely a középkor óta működő egyetem falán lévő domborművet ábrázolja.

A szív írója

Hetvenöt éve – február 8-án – hunyt el Móra Ferenc, Szeged büszkesége. Négy nappal korábban Glattfelder Gyula csanádi püspök részesítette a betegek szentségében. Utána az író elveszítette eszméletét, s nem is nyerte vissza.

Innen-onnan

A katolikus egyház helyzete Oroszországban – Január végén végezték ad limina látogatásukat az oroszországi főpásztorok a Vatikánban. A közel 144 millió lakosú Orosz Föderációban mindössze 796 ezren vannak a katolikusok, akik a lakosság 0,6 százalékát képezik.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.