Az Olvasó kérdez – a szakértő válaszol: Mikor kell papot hívni a beteghez?

Felmerül a kérdés, mi a rokonok helyes magatartása, hogyan készítsék fel a beteget a lelkipásztor látogatására. Ha a beteg is kifejezi, hogy szeretne a pappal találkozni, nincs probléma. Akkor az illetékes vagy egy jól ismert atyát kell megkérni, és egyeztetni vele. Ha a beteg zárkózott, vagy úgy tűnik, hogy körülményes ezt vele megbeszélni, akkor kérni kell a papot, ne úgy menjen: önhöz jöttem, mert hívtak, szeretném meggyóntatni és a szent kenetet feladni. Hogyan járjon el a lelkiatya bölcsen és okosan ilyen esetben? A beteg ellátásában új utakat kell keresnünk. A régiek előítéletekkel terhesek. Mi, papok ne is beszéljünk a betegek szentségéről. Régi rossz elnevezéssel utolsónak veszik, és szinte riadoznak tőle a betegek és a hozzátartozók egyaránt. Pedig rendkívül fontos a betegek megszólítása. Fél évszázados tapasztalatom igazolja, hogy a betegek kilencvenkilenc százaléka örömmel fogadja a reményt jelentő látogatást és a Jézustól átsugárzó vigasztalást, amely értelmessé teszi szenvedésüket.

Franz König volt bécsi bíboros érsek felhívást intézett papjaihoz: „Keressenek új utakat az emberek megközelítésére, és ezáltal az egyháztól való csendes eltávolodás megállítására. Az egyház elvesztette a nép bizalmát, mert elvesztette vele a kontaktust.” Hogy milyen legyen a betegek megközelítése? Valami kedves „belépőt” kell keresni. Mi, lelkiatyák ezekre egyre inkább rátalálunk. Most saját módszeremet szeretném leírni. Tehát ha a beteg otthon szenved, egyszerűen becsengetek. A rokon tud rólam, a beteg nem. No, éppen erre jártam. Beugrottam. Csak nem betegeskedik? – Ez jelenti a belépőt. Kórházban a betegszobába így szoktam beköszönni: Lajos atya vagyok. Szeretettel köszöntöm a kedves ápoltakat. Megmondom, mennyi ideje járok ide, majd folytatom: Jézus üdvözli önöket. Meglepő a figyelem és a szavakra adott válasz. Igen, mert megjelenik a természetfeletti. Ez nagyon érdekli az embereket, hiszen úgy vagyunk teremtve, hogy csak annak a léte ad megnyugvást. Minden beteghez külön odamegyek néhány szó után. Soha nem mondom, hogy gyóntatni jöttem. Beszélgetés közben szóba hozom a házasságot, a beteg Istennel és emberekkel való kapcsolatát, Jézus nagy szeretetét. Olyan lelki tükröt igyekszem eléje tárni, amely a könyvekben nem található, mégis megmutatja a beteg hitét, jóakaratát és bánatát. Ekkor feloldozhatónak ítélem, s ezt rövid formulával meg is teszem. Ha tud még nyelni, igen kis szentostyát adok neki, segítve a Jézussal való rövid, kedves beszélgetést. Ekkor ezt mondom: és most bekapcsolom Jézus szeretetének erőterébe azáltal, hogy szent olajjal érintem a homlokát és tenyerét. Majd megkérem, nehézségeit ajánlja fel szegény hazánkért, a bűnösökért, s ezzel nagy és hasznos ajándékot nyújt sokaknak. Ily módon a gyanútlan beteg, akihez elsősorban mentem, boldogan öleli szívére Jézust.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..