Az Olvasó írja

1958-ban az Opus Pacis keretén belül – az ÁEH kezdeményezésére – a budapesti Központi Papnevelő Intézet növendékeivel akarta a békepapi irányítást elfogadtatni. Ugyanis az 1956-ot átélt kispapokkal már az 1957/58-as tanévben is több konfliktusra került sor. 1958 őszén országgyűlési választásokra került sor. Az V. és VI. éves hallgatók már rendelkeztek szavazati joggal. Emiatt a Művelődésügyi Minisztérium Egyházügyi Hivatalában 1958. november 25-én összejövetelt rendeztek, amelyen több, előre kiválasztott központi szeminaristának is részt kellett vennie. Ezen Horváth János, az ÁEH elnöke hazafiatlansággal illette korábbi magatartásuk miatt a „központistákat”. A kispapok válaszul – többek közt – szót emeltek a Babocsa Endre címzetes apát békepap által bemutatott szentmisén jogtalanul használt egyházi hatalmi jelvények (például pásztorbot stb.) miatt is. Az ÁEH elnöke által politikainak minősített nézeteltéréseket a békességre törekvő egyházi vezetők levelekben kísérelték meg elsimítani.

Ám a robbanás mégis bekövetkezett. Salacz Gábor e korról szóló tanulmányában ismerteti:  „Az Állami Egyházügyi Hivatal kívánságára a Hittudományi Akadémia dékánja és a Központi Szeminárium rektora megkérte Hamvas Endre püspököt, rendeltesse el a püspöki karral a kispapok megjelentetését 1959. január 23-án az országos papi békegyűlésen, mert távolmaradásuk a szemináriumra és a maguk személyére is kellemetlen következménnyel járhat.”

Az elöljárók egy része arra késztette a kispapokat, vegyenek részt az összejövetelen. A növendékek, Tabódy István duktorukkal együtt úgy vélték, nem zárkóznak el az új eszmék megismerésétől, de ez a szemináriumon belül történjék olyan papok közreműködésével, akik ellen az egyháznak nincs kifogása. Tabódy fontosnak tartotta, hogy minden papnövendék egyéni lelkiismerete szerint döntsön a részvételről. Végül mindössze három kispap ment el. Még aznap délután az ÁEH telefonon megbeszélésre hívta őket. Ezután a rektor tájékoztatta az ordináriusokat. A szemináriumi elöljárók végül tizenhét „hangadó” kispap vidéki szemináriumba történő visszahívását, és az év végén szentelendők ezt követő további tanulmányaik befejezésétől független disponálását javasolták. Ettől lényegesen eltért az ÁEH 1959. január 28-án kelt „szükségessé vált intézkedése”. E szerint VI. évről Cséfalvay Pál és Nagy Imre, V. évről Krichenbaum József, Rubint Ferenc, Székely Tibor, Tabódy István, Arató László, Szakál Antal, Adriányi Vit Gábor és Rózsa István, IV. évről Kiss Dénes, III. évről Nemes Balázs, II. évről Sulyok Tibor és Takács László teológiai hallgatókat a Hittudományi Akadémiáról, valamennyi teológiáról, illetve szemináriumból azonnali hatállyal kitiltották. A személyek kiválasztása azt jelezte, hogy az ÁEH apparátusa révén pontos ismeretekkel rendelkezett a legjobban elkötelezett papnövendékekről.

E súlyos megfélemlítés mégsem ingatta meg a többi papnövendék egyház iránti hűségét. Az Akadémia dékánja négy hét szünetet rendelt el. A márciusban visszatért mintegy nyolcvan „központista" közül Rómához hű elkötelezettségük, valamint az eltávolított társaik iránti szolidaritásuk és az őket elítélő Nyilatkozat aláírásának megtagadása miatt elbocsátottak még hatvan kispapot, akik legtöbbje – az előzőekkel együtt – „földalatt" tovább folytatta tanulmányait. Közülük néhányan különböző időre börtönbe kerültek, ám végül az eltávolítottak hatvankét százaléka (Székely Tibor: 1958-59., 20. old.) rövidesen vagy hosszú évek után részesedett a papság szentségében. A többiek is – nemegyszer igen nehéz körülmények között – hívő katolikusként szolgálták az anyaszentegyházat és hazájukat.

Fehér László

A kórházmisszióról

Mennyire könnyebb annak a betegnek, aki a Jóistenre bízza sorsát, aki nem méltatlankodik fájdalmai, szenvedése miatt, hanem látja annak értelmét. Ebben segít Szombathelyen a Markusovszky Kórházban lelkipásztor minőségében Árpád atya. Igazi karizmatikus egyéniség. Azt értem ezalatt, hogy képes minden szavával, sőt gesztusaival is Isten végtelen szeretetét sugározni magából az emberekre. Fáradhatatlanul járja a különböző osztályokat, viszi magával az Úr Jézust, sokaknak nyújtva vigaszt a nehéz órákban. Köszönet érte.

Molnárné Polgár Katalin