500 éves hagyománnyal szakítottak a svájci gárdisták
Háromdimenziós nyomtatási technológiával készülő új sisakot kapnak a katolikus egyházfőt védő svájci gárdisták. Az új fejvédő műanyagból készül, és lényegesen könnyebb lesz az eddigi fémsisakoknál.
Zenari bíboros beszámolója népe szenvedéséről
Mario Zenari bíboros, szíriai apostoli nuncius január 21-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében beszélt a szíriai nép, különösen a gyermekek szenvedéseiről. Bemutatták a magyar kormány által támogatott kórházi programot is, amely a szegények kezelését teszi lehetővé.
Kerekesszékesek is utazhatnak Csíksomlyóra
Nyolcadszor indul majd Csíksomlyóra a Boldogasszony, valamint a lengyelországi Częstochowába a Fekete Madonna zarándokvonat. A két fővédnök Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke lesz.
Búcsú a pápalátogatás napjára is
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek január 21-én ünnepi körlevelet adott ki a pápalátogatással kapcsolatban.