Isten akaratához alakítva önmagunkat

XVI. Benedek pápa gondolatai a nagyböjt kezdetén – Imádság, alamizsna és böjt – a bibliai és a keresztény hagyományból merítve a Szentatya e három bűnbánati gyakorlatot javasolta az intenzív lelki gyarapodás időszaka, a nagyböjt kezdetén. Ezek felkészítenek arra, hogy jobban, mélyebben tudjuk ünnepelni a húsvétot. „Napjainkra a böjt gyakorlata veszített lelki értékéből – mutatott rá a Szentatya -, és egy olyan kultúrában, amelyet az anyagi jólét keresése jellemez, inkább a testi egészséget karbantartó terápiás eszközzé vált.

Hírek

Püspökszentelés Nagyváradon – Tavaly év végén, december 23-án nevezte ki Bölcskei László temesvári általános helynököt XVI. Benedek pápa nagyváradi megyés püspökké. Bölcskei László a nyugalomba vonuló Tempfli Józsefet váltja az egyházmegye élén. A püspökszentelésre március 7-én, szombaton délelőtt 9.30 órakor kerül sor a nagyváradi székesegyházban.

A keresztút az élet útja

Krisztussal a szent sírig – Isten örök Gondviselése kezdettől fogva kigondolta, hogy ezt a keresztet, amely most annyira nyomja válladat, saját Szívéből értékes ajándékként neked adja. Mielőtt elküldte volna, mindentudó szemével megszemlélte, isteni értelmével átgondolta, bölcs igazságosságával megvizsgálta, szerető irgalmával átmelegítette.

Feljegyzések az egérlyukból

Dosztojevszkij színpadi életre kelt műve – Olykor tépelődünk, elbizonytalanodunk vagy kétségek rágnak – ha máshogy érezzük is, ilyenkor egészen emberiek vagyunk. Az azért már kevésbé, aki túlzott magabiztosságában tévedhetetlennek véli magát.

A szükség ma is ugyanaz…

Máltai jubileum Debrecenben – Segítők és segítettek találkoztak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat huszadik évfordulóján Debrecenben, február 20-án és 21-én. A jubileumi programsorozat a Szent Anna székesegyházban kezdődött.

A tiszta forrás ünnepe

A ferences jubileumi esztendő kulturális eseményeiről – A ferences család itthon működő tizenhat közössége közösen készült a rend alapításának nyolcszázadik évfordulójára. Fr. Dobszay Benedeket, a ferences tartományfőnökség titkárát arra kértük, segítsen kiemelni néhány fontosabb kulturális eseményt a gazdag kínálatból.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.