Keresztelő a nagyböjt kezdetén

Keresztelőre telt meg zsúfolásig a zuglói Hermina úti Ferences Mária Missziós nővérek temploma március elsején. A kis Johannát szüleinek Szent Asszunta közbenjárására ajándékozta Isten – a tizennégy nagyobbik gyermekük testvérévé.

Tűnődés a hétről: Részleges igazságtétel

1962 történései már elmerültek a múltban. Arra azonban emlékszem, hogy a Békés Gellért atya jóvoltából kapott római Katolikus Szemlében megjelent Cs. Szabó László Torz magyar irodalomtörténet című bírálata a Kis magyar irodalomtörténetről, amelyről gyér ismereteim birtokában is éreztem, hogy pocsék, s e meggyőződésemet csak erősítették apám szarkasztikus megjegyzései.

II. János Pál pápa bélyegeken és képeslapokon

II. János Pál pápa tevékenységét bélyegeken és képeslapokon bemutató kiállítás nyílt február 26-án a szombathelyi Martineum Felnőttképző Akadémián. A Steindl Rezső szombathelyi gyűjtő anyagából összeállított tárlatot Horváth József igazgató, pápai prelátus köszöntő szavai után Székely János esztergom-budapesti segédpüspök nyitotta meg, aki az intézmény nagyböjti lelkigyakorlatának vezetésére érkezett.

„Lelkünket, becsületünket vigyázza”

Felavatták Márton Áron püspök szobrát Kolozsváron – „Ma gazdagabb lett Kolozsvár” – summázott Kovács Sándor kolozsvári főesperes február utolsó napján, amikor emberek százai töltötték meg a Szent Mihály-templom előtti teret, hogy részt vehessenek boldog emlékű Márton Áron (1896-1980) erdélyi püspök szobrának felavatásán.

Szentírás-magyarázat: Fényes valóság – Urunk színeváltozása – Nagyböjt második vasárnapja – Mk 9,2–10.

Nagyböjt második vasárnapján – követve az egyház ősi olvasmányos rendjét – Jézus színeváltozásának története hangzik fel. Ez a részlet képekben rendkívül gazdag, s ebből a szempontból is figyelmet érdemel: a hegy, a Jézuson lévő fehér ruha, az ószövetségi „nagyok” megjelenése, a felhő és a szózat az apokaliptikus irodalom berkeibe vezetnek bennünket.

Álmodik a múlt: Legendát írni, jót mondani

Legendát írni, jót mondani – Vajon lehet-e a modern korban olyan legendát írni, mint a középkorban? S lehet-e mesét, tehetnők hozzá. Igen, lehet, de talán nem is ez a fontos, hanem hogy a legendát hinni kell, és hinni a mesében is. Annak, aki mondja, s annak is, aki hallja, olvassa.

Gondolatok a szent negyven napra

Egzisztenciális imádság – Barsi Balázs ferences szerzetes a böjtről – Mostanában John Henry Newman bíborosnak az 1830-as évek vége táján elmondott zseniális beszédeit kutatom, és erről prédikálok vasárnap esténként a pesti ferenceseknél.

A bajban orvosság kell

Konferencia a „hazugságkorról” és a válság lehetséges kiútjairól – Tizenegyedik alkalommal rendezett nemzetközi konferenciát a Nemzeti Pedagógus Műhely február 27-e és március 1-je között Budapesten.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.